31 fiatal vett részt a VIII. Szalai Borbála szavalóversenyen

2021. október 16., 16:48 , 1080. szám

Nyolcadik alkalommal került sor az ismert kárpátaljai gyermekversköltő, gyermekíró és műfordító, Szalai Borbála emlékének tiszteletére lebonyolított szavalóversenyre október 13-án.

A szavalóverseny a koronavírus-járvány okán az elmúlt évben ugyan elmaradt, ez azonban még jobban lelkesítette a résztvevőket az idei, Csillagföldön jártam című VIII. Szalai Borbála Szavalóversenyen, melyen harmincegy iskolás vett részt a Beregszászi kistérség különböző településeiről.

A megmérettetés előtt elsőként Holozsai Erzsébet, a versenynek otthont adó Benei Kultúrház könyvtárosa köszöntötte a megjelenteket, aki örömét fejezte ki, amiért idén községükben rendezik meg a remek kezdeményezést.

Főszervezőként Varga Éva, a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke, a Beregszászi Járási Könyvtárhálózat vezetője köszöntötte a versenyre jelentkezőket és felkészítőiket, akiknek külön köszönetet mondott a gyerekek felkészítéséért. A főszervező elmondta: az immár hagyománnyá vált szavalóversenyen részt vevő számos visszatérő versenyző bizonyítéka annak, hogy Szalai Borbála versei valóban megérintik a lelkeket, és életre szóló élménnyel ajándékozzák meg a hallgatót és szavalót egyaránt.

A verstanulás és versmondás az irodalmi nyelv magas szintű elsajátításának egyik leghatékonyabb eszköze – emlékeztetett beszédében Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul. Aláhúzta, hogy óriási teljesítménynek számít, ha egy ember hitelesen át tudja adni egy másik ember érzéseit a vers segítségével. Ezt a képességet fiatalkorban elsajátítani ugyan nem könnyű, azonban ez a rendezvény is azt bizonyítja, hogy az irodalom iránt van érdeklődés, s ezt támogatni kell – hívta fel a jelenlévők figyelmét.

Ünnepi köszöntőjében Okszana Radik, a Beregszászi Városi Oktatási és Kulturális Osztály vezetőhelyettese kiemelte az anyanyelvi kultúra megőrzésének fontosságát, majd megköszönte a könyvtárosok kitartó munkáját.

A köszöntőket követően színpadra léptek a versenyzők, akik Szalai Borbála egy-egy versét adták elő. A költőnő versei rendkívül mókásak, szórakoztatóak és fülbemászóak, nemzedékek nőttek fel költészetén, s Szalai Borbála versei máig népszerűek a gyerekek körében. Elhangzott például a sokak által ismert Csacsi, a Csóré cicánk, a Miért? Miért?, az évszakhoz igazodva a Megérett a szőlő, valamint a közismert Csillagföldön címet viselő gyermekvers.

Miután meghallgatták az összes résztvevőt, a zsűri meghozta döntését, amely alapján a VIII. Szalai Borbála Szavalóverseny első helyezettje Szarka Alex lett Benéből, a második a nagymuzsalyi Szeles Veronika és a csetfalvai Molnár Bernadett lett, míg a harmadik helyezettek Harsányi Evelin Gátról és Cseh Liliána Kígyósról. A zsűri a különdíjat a Gecséből érkezett Vezsdel Csengének és a halábori Somi Gvendolinnak ítélte oda.

A szavalóverseny dobogósai értékes könyvcsomagot és tanszereket kaptak, azonban a támogatóknak – Magyarország Beregszászi Konzulátusa, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a KárpátHáz Alapítvány és a beregszászi Kálvin Nyomda – köszönhetően egyik versenyző sem maradt ajándék nélkül. 

lexi