A titokzatos etruszkok

Az ősi Itália legrejtélyesebb civilizációja

A nagy római költő, Vergilius Aeneis című eposza a Kr. e. 1200 körül lezajlott trójai háború végén veszi kezdetét, amikor is a mükénéi görögök által elfoglalt gazdag kis-ázsiai városból elmenekült lakosok hajókra szállnak, bejárják a mediterrán térség középső részét, majd letelepednek Itáliában, ahol belőlük alakul ki lassan a római nép. Ám könnyen elképzelhető, hogy a latin szerző a trójai menekültek vándorlásában nem a rómaiak, hanem egy rejtélyes ősi itáliai nép, az etruszkok elődeinek a vándorútját dolgozta fel irodalmi formában.

Közép-Itáliában, az Appenninek főgerince és a Tirrén-tenger által közrezárt területen a Kr. e. VIII. században új nép tűnt fel a történelem színpadán: az etruszk, s egy több száz éven át virágzó és fejlett civilizációt épített ki, mely Rómára is hatást gyakorolt. Ám hogy őshonos itáliaiak voltak, vagy máshonnan érkeztek az Appennini-félszigetre, ha pedig bevándorlók voltak, akkor hol ringott a bölcsőjük, erre vonatkozóan az ókortól mostanáig több elmélet is született, de mindmáig nem találtak egyértelmű választ a kérdésre. A régészeti emlékek alapján többen azt hangoztatják, miszerint az etruszk civilizáció a Kr. e. X. században a Pó-síkságon kialakult, majd délebbre, Firenze és Nápoly környékére, Toscanába, illetve Campaniába is átterjedt villanovai régészeti kultúrából fejlődött ki, s tény, hogy Kr. e. 700 táján a korai etruszk civilizáció több vonása a kései villanovaira is jellemző, s az is igaz, hogy az etruszkok villanovai területeken jelentek meg. Ám a Pó-síkságról Toscanába és Campaniába átterjedt régészeti kultúra nem feltétlenül jelenti azt, miszerint a három terület népessége is azonos volt, ugyanígy elképzelhető, hogy a délebbi területek lakói csak átvették az északról érkező műveltségi hatásokat. Írásos emlékek híján pedig nehéz is tisztázni a kérdést. Viszont tény: az etruszkok – Toscana felől terjeszkedve – Kr. e. 500 körül átkeltek az Appennineken, és uralmuk alá vetették a villanovaiak központi területeit, ami a két népesség különbözőségére is utalhat.

Amellett az ókori szerzők szinte mindannyian keletről, döntő többségükben a Kis-Ázsia nyugati részén elterülő ősi országból, Lüdiából eredeztették az etruszkokat. Legrészletesebben a történetírás atyja, a Kr. e. V. században élt ógörög Hérodotosz foglalkozott a vándorlásukkal, aki szerint a XIII. századi Lüdiában beköszöntött éhínség miatt kelt útra a népesség fele, és Türszénosz királyfi vezetésével települtek be Itáliába. Az ógörögök különben türszénoszoknak nevezték az etruszkokat, és ebből a névből alakult ki a Tirrén-tenger kifejezés, bár – mint később kitérek rá – az ógörög türszénosz szó nem a lüd királyfi nevéből ered. De már nagyon előreszaladtunk… Az ókori történetírók közül csak a Kr. e. II. és I. század fordulóján élt, szintén ógörög Dionüsziosz tekintette őshonos itáliaiaknak az etruszkokat, mondván, hogy nem talált vallási, nyelvi, szokásbeli azonosságokat a korabeli lüdök és az etruszkok között. Viszont az utóbbiakkal szomszédos népek is egyöntetűen keleti származásúakként tartották nyilván az etruszkokat, akiknek a nem indoeurópai nyelve egyetlen más ősi itáliai nyelvvel sem rokonítható. Ám a Kis-Ázsia északnyugati partjaihoz közel eső Lémnosz szigetén olyan írásos feljegyzéseket találtak, melyek szerint az ott élők még a Kr. e. VI. században is az etruszkkal rokon nyelvet beszéltek. És most térjünk vissza a Dardanellákhoz közel, Kis-Ázsia északnyugati részén fekvő Trójához, mely ősi várost a Kis-Ázsia keleti felén felemelkedő Hettita Birodalom feljegyzéseiben ta-ru-ú-i-sa vagy ta-ru-i-sa néven emlegettek, mely kapcsolatba hozható az óegyiptomi turusa népnévvel, s ebből alakult ki az ógörög türrénosz kifejezés. Így könnyen lehet, hogy az etruszkok, ha nem is Lüdiából, de mégis a nagy félsziget nyugati részéről, konkrétan Trójából származtak.

Sajnos kevés írásos feljegyzésük maradt fent, de már ezek alapján is szép eredmények születtek nyelvük megfejtése terén. Megjegyzendő, hogy írásukat a Dél-Itáliában, Szicíliában és Korzikán megtelepedett, ott városállamokat alapító ógörögöktől vették át, tehát a görög ábécét használták, sőt kulturális téren is sokat tanultak tőlük, így szépséges szobraikban, gyönyörű vázáikban, valamint a sírkamrákban feltárt pompás, mozgalmas kompozíciójú falfestményeikben egyesül az ógörög hatás az egyedi etruszk művészi látásmóddal, sőt istenségeket is vettek át tőlük. Ám távolabbi területekről is érték őket kulturális hatások, például egy művészien megformált aranyozott ezüsttál díszítőmotívumai óegyiptomi eredetűek. Több városuk ugyanis a Tirrén-tengerre nézett, s a kikötőikből kifutó hajóik bejárták a mediterrán térséget, a Földközi-tenger nyugati medencéjében pedig egy ideig ők uralták a tengeri kereskedelmet. A Kr. e. VII. és VI. században élték virágkorukat. Városállamaik uralták az Appennini-félsziget nagy részét, a Pó-síkságtól Toscanán és Latiumon (a latin népek területén) át Campániáig. Magában Rómában is a királyság korában több etruszk uralkodó ült a trónon, s a későbbiekben többször átalakított capotoliumi Jupiter-templomot is egyikük építtette. S bár az ógörögöktől kulturális téren több motívumot, illetve művészi kifejezésmódot is átvettek, kereskedelmi ellentéteik miatt mégis háborúkat vívtak ellenük, eleinte győzelmesen. Az észak-afrikai tengeri hatalommal, Karthágóval szövetkezve kiszorították a görögöket Korzikáról, ám ennek az volt az ára, hogy Szardínián viszont a karthágóiak vetették meg a lábukat, ami nagymértékben korlátozta a további etruszk terjeszkedést, majd Kr. e. 509 után egész Latiumból, majd Campaniából is kiszorultak, miközben súlyos tengeri vereséget szenvedtek a dél-itáliai, szürakuzai görögöktől. A Kr. e. IV. századtól pedig a nagyhatalommá válás útján elindult rómaiak sorra elfoglalták vagy szövetségükbe kényszerítették városállamaikat. S míg több kulturális hatást átadtak új uraiknak, a többi itáliai néppel együtt feloldódtak a Római Birodalom tengerében.

            Lajos Mihály