Megszépült a Sztefanika utcai híd és környéke Beregszászban

2021. október 26., 18:13 , 1081. szám

A Tiszta Beregszászért Mozgalom civil szervezet önkéntesei sikeres napként könyvelhetik el október 23-át, hisz együttes erővel szebbé varázsolták Beregszász egyik részét. A civil szervezetnek nem ez volt az első önkéntes programja városunkban, és minden bizonnyal folytatják a dicséretes munkát a jövőben is, hisz céljuk, hogy minél tisztább és civilizáltabb környezetben éljék mindennapjaikat a beregszászi polgárok.

A délelőtt 10 órára meghirdetett akciót sajnos nem követte akkora érdeklődés, amilyenre a szervezők számítottak, de az önkéntesekből álló csapat így is rövid idő alatt végzett el olyan munkálatokat, melyeknek óriási látszata lett: lefestették a Vérkét átszelő híd korlátját, kihelyeztek három új kukát, emellett pedig az árkokból és az utcából is több zsák szemetet gyűjtöttek össze. A három új kukát a Beregi Pék támogatásának köszönhetően sikerült beszerezni és kihelyezni.

A mostani akción kívül is van még bőven tennivaló, melyeket szeretnének minél előbb megvalósítani. Az aktivisták szerint ismét aktuálissá vált az említett hídnál lévő útszegélyek újrafestése, valamint mihamarabb meg kellene oldani a korlátokat összetartó csőoszlopok befedését, mivel az arra járók gyakran szemetesnek használják az üreges póznákat.

Darcsi Karolina, a Beregszászi Kistérségi Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője elsőként csatlakozott az akcióhoz, hisz mint mondja, a képviselőnek nemcsak a választások közeledtével, hanem a mindennapokban is tennie kell a városért. „Örömteli, hogy önkéntesek támogatják Beregszász város megszépülésének az ügyét. Arra buzdítok mindenkit, hogy figyeljük a közösségi médiát, és minél többen csatlakozzunk, tegyünk azért, hogy egy szebb és tisztább városban élhessünk” – mondta Darcsi Karolina frakcióvezető.

Vigyikán Gábor, a mozgalom koordinátora mesélt a beregszászi megmozdulás létrejöttéről, a korábbi sikerekről és a jövőbeni tervekről egyaránt. „Az emberek részben azért is dobják itt el a szemetet, mert a környéken nincs egy kihelyezett kuka sem, bár ez nem jogosít fel senkit a hulladék szétdobálására” – mondta a koordinátor.

Az összeszedett szemét helyes szelektálása érdekében Bucsinszki Viktor ökoaktivista is csatlakozott az önkéntesek csapatához. Számára ez a mindennapos munka része, ezért nagyon örül, hogy mások is tenni szeretnének a tiszta környezetért.

„Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” – tartja a mondás, és milyen igaza is van. A Tiszta Beregszászért Mozgalom nem azért valósulhatott meg, mert Beregszászban a helyi lakosok találták ki, hanem mert alakult egy olyan tenni akaró csapat, akik számára fontos a környezetük tisztasága. A kezdeményezés például szolgálhat minden település számára, hisz ehhez a munkához csupán akarat, tenni akarás és elhivatottság kell.           

ZsT