Átadták a Halábori Fedák Sári Közösségi Házat

2021. október 30., 16:47 , 1082. szám

Ünnepélyes keretek között adták át a Tisza-parti község szívében található Halábori Fedák Sári Közösségi Házat október 29-én.

„A János vitéz spórolt pénzéből vettem egy kis kétszázholdas birtokot Bereg megyében… A kis birtok neve Halábor volt és a Tisza partján feküdt. Hederával befuttatott kis kastély ámbitusán varrogatva némelykor igazán azt hittem, hogy boldog vagyok, […] boldog, mint ugyan e helyen gyermekkoromban” – e gondolatok Fedák Sáritól származnak, s az Útközben című könyvében maradtak ránk. Az idézet minden bizonnyal a halábori Fedák-kastély udvarát eleveníti fel, amely az idősek szerint a mai iskola helyén állt. A magyar színjátszás felejthetetlen és utánozhatatlan primadonnája és családja több szállal kötődik Haláborhoz. Legendák keringenek arról, hogy Fedák Sári volt az első, aki személyautóval érkezett a településre, s nevét őrzi a Halábor és Badaló közti Sári útja. A világhírnévre szert tett primadonna szívében mindig kárpátaljai, beregszászi maradt, s emléke előtt tisztelegve, a Fedák Sári-kultuszt erősítve az ő nevét viseli az objektum.

A magyar kormánytámogatásból felújított épület hivatalos felavatását bűnbánó és hálaadó istentisztelet előzte meg a helyi református templomban, melyen jelen volt a falu apraja-nagyja. A templomtól csőszök vezették át az ünneplőket a közösségi házhoz, ahol egy csősztánc bemutatását követően köszöntötték a vendégeket és a nagy számban megjelenteket.

A település központjában egykor kereskedelmi központnak helyet adó, a szovjet éra építészetére jellemző robusztus betonépület állt, amely a KárpátHáz civil szervezet kezdeményezésére egy modern, XXI. századi közösségi térré alakult át. Az átadást szimbolizáló szalagot Bujdosó János, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Kárpátaljai Főosztályának vezetője, Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul, Péter Csaba, a KárpátHáz civil szervezet kuratóriumi elnöke és Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség polgármestere vágták át, majd leleplezték az épület homlokzatára felhelyezett Fedák Sári-emléktáblát. Az újonnan átadott közösségi házra és az azt betöltő kulturális életre Dénes-Zsukovszky Elemér helyi református lelkész kérte Isten áldását. Ezután a jelenlévők belülről is megtekintették a kultúrházat, ahol Ferenci Attila, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművésze elszavalta Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak… című költeményét.

Ünnepi köszöntőjében Bujdosó János főosztályvezető tolmácsolta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár üdvözletét, majd aláhúzta: ezzel a nappal folytatódik is valami, ugyanakkor el is kezdődik valami új, valami újra életre kel. Elmondta, hogy a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága azért támogatta a közösségi ház teljes körű felújítását, hogy hozzájáruljon a beregvidéki magyarság megmaradásához és fejlődéséhez.

„Hagyományaink és múltunk tisztelete mellett azonban a jövőnkre is gondolnunk kell. Jövőt pedig csak úgy építhetünk, ha közösen, egységben és hittel tesszük dolgunkat a kárpátaljai magyarság megmaradása és fejlődése érdekében” – jelentette ki Bujdosó János, hangsúlyozva: büszkék lehetünk arra, hogy ma az anyaországi nemzetpolitika erős támasza a külhoni, ezen belül a kárpátaljai magyarságnak is.

„Közös eredményeink, hogy a támogatásainknak köszönhetően mára számos oktatási, egyházi, kulturális és szociális intézmény felújítására és fejlesztésére kerülhetett sor Kárpátalján. Ez azt bizonyítja, hogy akármilyen problémákkal és nehézségekkel kell szembenéznie az itteni magyarságnak, az anyaországra, a magyar kormányra mindig számíthat, legyen szó az érdekvédelemről, vagy éppen egy iskola, óvoda, templom, kulturális intézmény megújításáról, vagy a kárpátaljai szociális csomagban részesülő személyek támogatásáról” – szögezte le a főosztályvezető, köszönetet mondott a helyi közösség kitartásáért, munkájáért, s azt kívánta, hogy a Halábori Fedák Sári Közösségi Ház és a benne helyet kapó programok „új, erős hajtásai legyenek a magyar nemzet fájának”.

„Nagy öröm ez a mai alkalom. Mi, magyarok, hajlamosak vagyunk a nehézségeinkre és panaszainkra gondolni, amiből persze van éppen elég, de sokszor megfeledkezünk arról, hogy az elmúlt években milyen eredményeket és sikereket érünk el itt, Kárpátalján is” – emlékeztetett beszédében Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul számos példával alátámasztva gondolatát. Elmondta, hogy a beruházás nagy dolog, azonban a legfontosabb a közösség lelke, szelleme és összetartása, ragaszkodása a magyar kultúrához, a nyelvhez, a hagyományokhoz.

Péter Csaba – aki a megyei tanács képviselője is – felidézte az épület felújítás előtti borzalmas állapotát, amelynek orvoslására ígéretet tettek. Bár sokan nem hittek a megvalósításban, a kuratóriumi elnök szívügyének tekintette a kultúrházat, hiszen félig ő is halábori, sok felmenője nyugszik a község temetőjében. „Akkor tudunk jövőt építeni, ha múltunkra is vissza tudunk emlékezni. […] Mi, felelős politikusok megteszünk mindent azért, hogy épüljön-szépüljön vidékünk, de üres házak, üres iskolapadok mellett nem lesz jövője a kárpátaljai magyarságnak. Ezért együtt, közösen, önökkel kell megalkotni a helyi magyarság jövőjét” – szólt az egybegyűltekhez Péter Csaba.

A KárpátHáz civil szervezet közreműködésével a Halábori Fedák Sári Közösségi Ház a harmadik felújított objektum a vidéken. Ezt előzte meg a Badalói Petőfi Sándor Kulturális Központ, valamint a Csetfalvai Móricz Zsigmond Kulturális Központ.

Köszöntőjében Babják Zoltán polgármester örömmel jegyezte meg, hogy csupán egy év távlatából mekkora változás következett be a település központjában: „Úgy érzem, hogy régi adósságot törlesztünk most. Tavaly ilyenkor ugyanitt álltunk tervekkel, elképzelésekkel, szép reményekkel várva a mai napot. Ma újra itt állunk, de már egy modern, minden igényt kielégítő közösségi házban, amely hamarosan megtelik élettel, színvonalas kulturális tartalommal, valamint a halábori hagyományőrzők színes és értékes programjaival.” A névválasztásról szólva a polgármester aláhúzta: egyszerre múltidéző és előremutató, ugyanis Fedák Sári – aki Beregszászból indulva vált világhírűvé – szellemisége itt él és munkálkodik tovább.

Arról, hogyan jutottak el az avatóünnepséghez, Tóth Győző, a KárpátHáz civil szervezet ügyvezetője, Beregszász kistérségének tanácsi képviselője számolt be. Köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak az épület felújításához: elsősorban a magyar kormány, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. anyagi támogatásáért, a KárpátHáz civil szervezet és Péter Csaba képviselő közvetítéséért, Babják Zoltán és a Beregszászi Városi Tanács képviselő-testülete támogatásáért, Csátalja – Halábor testvértelepülése – segítségéért, Simon Zoltánnak és csapatának a kivitelezésért, s a helyieknek a munkához hozzájáruló önkéntes órákért. „A köszönöm mellett elmondhatjuk, hogy egy álmunk vált valóra, hiszen az itt működő Tiszavirág néptánccsoport, a halábori elöljárói körzet és a könyvtár munkatársai ezentúl méltó körülmények között dolgozhatnak, s az ide látogatók szintén méltó körülmények között intézhetik dolgaikat” – húzta alá, hozzátéve, hogy a közösségi ház melletti park kivágott fáit a szervezet a helyi rászoruló családoknak szeretné felajánlani.

A közösségi házat Péter Csaba szimbolikusan is átadta Babják Zoltán polgármesternek és Molnár Ágota elöljárónak.

Ezután Halász László, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal művelődési osztályának vezetője mondott köszöntőt, majd székely kalapokat adott át Kádár Szilviának, a halábori Tiszavirág néptánccsoport vezetőjének.

Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke örömmel konstatálta, hogy a Beregszászi kistérségben számos kultúrház és közösségi ház működik, ahol feleleveníthetik magyar hagyományainkat, ahol életre hívják a magyar kultúrát. Elmondta, hogy a mai avatóünnepség is példaként szolgál, hogy megéri optimistának és tevékeny embernek lenni, hiszen az óvoda és iskola felújítása után immár egy szép közösségi házat is kaptak a haláboriak.

A köszöntőket követően a színpadot a fellépők vették birtokukba: elsőként a Tiszavirág néptánccsoport növendékei, majd a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola mezővári kirendeltségének fiataljai, akik táncos-zenés-verses összeállítást mutattak be.      

Csuha Alexandra