A Beregszászi 4. Számú Bendász István Cserkészcsapat hosszú hétvégéje

2021. november 2., 16:29 , 1082. szám

Tartalmasan telt a Beregszászi 4. Számú Bendász István Cserkészcsapat hosszú hétvégéje. Az őrsök és a vezetőik mintegy harminc fővel indultak el a hivatalos évnyitó alkalmukra. Október 29-én, pénteken bár a megszokottnál kicsit később, de annál nagyobb kedvvel és pezsgőbb hangulattal indultak fel Kuklyára. A túrával egybekötött évnyitó alkalomra a Beregszászi Református Egyházközség kuklyai gyülekezeti házánál került sor.

A hivatalos ceremóniát a cserkészinduló éneklése és a zászlófelvonás kísérte, majd a cserkészcsapat őrsei egyenként nekiláthattak a túrában felélt energia pótlásának a meghitt őrsi szalonna- és kolbászsütési rituálé keretei között. Az ifjú cserkészekre egy nagyon különleges erdei akadályverseny is várt, amely minden bizonnyal felejthetetlen élményt nyújt minden ifjú számára, hisz egy tölgyesben kellett bizonyítaniuk ügyességüket és rátermettségüket, miközben az ősz által színesre mázolt ropogós falevelekkel terített avarszőnyegen teljesítették a verseny állomásain rájuk váró feladatokat.

Minden év november 1-jén, így idén is lerótták tiszteletüket a málenkij robot áldozatai előtt is. A megemlékezés előtti napon a csapatnak sikerült rendezettebbé, tisztábbá és ezáltal méltóbbá tenni a beregszászi emlékművet, annak környékét, továbbá takarítottak a csapat névadójának városi temetőben található sírjánál is. A megemlékezés során mindenki körülbelül 1 percig kongathatta az emlékműnél található harangot, majd néhány házzal arrébb, Bendász István emléktáblájánál szólt a cserkészinduló a fiatalok torkából. A megemlékezés a városi temetőben folytatódott, ahol a csapat névadójának sírjánál imádkoztak, elhelyezték az emlékezés gyertyáit, valamint felelevenítették Bendász István életét és munkásságát.

A cserkészcsapat vezetői fontosnak tartják, hogy lehetőségükhöz mérten minél több időt töltsenek együtt a természetben, mert mindenkinek szüksége van arra, hogy egy kicsit kiszakadjon az otthoni monoton hétköznapokból, még akkor is, ha a város iskoláiban épp zajlik az őszi szünidő. A természetben történő cserkészkedés mellett a hosszú hétvége kiemelendő fontosságú eseményei a megemlékezések voltak, hisz az őrsvezetők elmondása szerint minden egyes cserkésznek tudnia kell, hogy miért pont Bendász István nevét viseli a csapatuk. Nélkülözhetetlen dolog a névadó életének, hitének, elhivatottságának és kitartásának az ismerete, mivel példaként szolgál minden jelenlegi és jövőbeni kiscserkész számára.

A cserkészek hosszú hétvégéje nem valósulhatott volna meg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatása nélkül.           

SD