Szabó Magda: Az ajtó

Könyvajánló

2021. november 8., 12:32 , 1082. szám

Lassan hideg, már-már télbe hajló arcát mutatja az ősz. Ilyenkor a városlakók és a falu népe is behúzódik a meleg szobába. Néhányan a távirányító után nyúlnak, egyesek a neten böngésznek, megint mások egy jó könyvet emelnek le a polcról. Ha rám hallgatnak, ezen a hétvégén Szabó Magda Az ajtó című, részben önéletrajzi ihletésű regényét olvassák el, mely egy fiatal magyar írónő és házvezetőnője kapcsolatának alakulásáról szól.

A kíváncsiság mindannyiunkban ott rejtőzik. Már az első emberpár is kíváncsi volt, vajon milyen lesz, ha esznek a tiltott gyümölcsből. Lót felesége sem tudta megállni, hogy ne vessen egy pillantást a pusztuló Sodoma városára, ezért sóbálvánnyá változott. Pandora szelencéjének történetét is valamennyien ismerjük, és ha most egy óriásit ugrunk az időben, meg kell állapítanunk, hogy a valóságshow-k rendezői szintén kíváncsiságunkat célozzák meg, amikor azzal a reménnyel csalnak a képernyők elé, hogy betekinthetünk a sztárok életébe.

Szabó Magda regénye ezt az ősi kíváncsiságot ébreszti bennünk: vajon mi/ki lehet az ajtó mögött? Amikor a főiskolán irodalomtörténettel kezdtünk foglalkozni, az ismerkedő órán tanárunk nem azt mondta, hogy soroljunk magunkról dolgokat, csupán annyit kérdezett: „Hát maga kicsoda?” És ez nem csupán egy nevet takart, hanem valami többet. Azt, amit magunkról, az életről tudunk vagy gondoljuk, hogy tudunk, világnézetünket, értékrendünket...

Szabó Magda ajtaja mögött Szeredás Emerenc rejtőzik. Ha Emerenctől megkérdeznénk, hogy ő kicsoda, nos, nem lennénk sokkal okosabbak.  Szigorú, szabálykövető asszonyról van szó. „Az agg asszony ugyanakkor végtelenül visszahúzódó: magánéletéből semmit nem hajlandó feltárni a külvilág számára; lakásának ajtaja senki előtt nem nyílik meg. Ahogy lelkének ajtaja sem. Emerenc még a háborúban meghasonlott az egyházzal, és látszatra magát a vallást, a hitet is elvetette. Emerencet manapság minden valószínűség szerint antiszociálisnak vagy akár embergyűlölőnek mondanánk, pedig minden döntése, tette mögött komoly indok rejlik, ami, ha mélyebbre hatolunk életének történetében, fokozatosan felfedezhető. Ámde hogyan hatolhatna mélyebbre bárki is, amikor senkit nem enged közel magához – Szabó Magda kivételével, akit valamiért elfogadott, megszeretett, akire egy idő után már szinte családtagként tekint” – írja Galamb Zoltán. Ezen a ponton eszembe jut József Attila örök érvényű igazsága: „Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat.” Szabó Magda önmagában, a regény szereplőiben mossa tisztára előttünk Emerenc arcát úgy, hogy közben saját tekintetünk is megtisztul. „Emerenc az a tükör, melynek révén végül valójában önmagunkat ismerhetjük meg; katalizátor, aki változhatatlanságában a vele való érintkezés révén segít létrehozni magunkban és emberi kapcsolatainkban a magasabb moralitás nehezen megalkotható vegyületét” – írja Galamb Zoltán.

A regény végén megnyílik Emerenc ajtaja, beléphetünk szobájába, felfedi előttünk titkait. Érdemes tehát ezekért a titkokért is elolvasni a regényt, de nem különb érdekességeket tartogat számunkra az út maga, ameddig eljutunk a titkokig.

Végezetül még egy tanácsot odatennék e regény mellé. Az adventhez, karácsonyhoz közeledve olvassuk ezt a regényt úgy, hogy gondolunk a közösségre, melyben élünk. Biztos vagyok benne, hogy nekünk is megvannak a saját „Emerenceink”. Akiknek ajtajuk zárva marad oly sok ember előtt. Talán már meg is hoztuk magunkban az ítéletet: „antiszociális, barátságtalan, kellemetlen ember”. De vajon tényleg így van? E regény segíthet újraértékelni kapcsolatainkat, s talán a valós életben is megnyílik néhány ajtó.

Tóth János