Csoóri Sándor: Földközelben
De jó, hogy lent maradtam,
orgonák, füvek egyszinten veletek,
eljár ide a szél közétek,
eljár az eső.
Talán már gép lettem volna rég,
ha följebb török,
farsangi műmosoly a felhők alatt,
madárban súlyos mélabú.
De jó, hogy lent maradtam:
a bozontos pünkösdirózsák között
Balassit látom kiterítve,
megalvadt vérét hangyák nyargalják körül.
Jó lovak, jó vitézek, jó halálok,
újra és újra elvérző őseim,
itt, földközelben,
még az emlékezet is hatalmasabb.
De jó, hogy lent maradtam:
az életem itt el nem avulhat soha,
szeret engem a por, a földi árnyék,
a hant hűsében zenélő bogár.
A „lent” erkölcsi magasáról szól ez a Csoóri Sándor-költemény. Úgy is mondhatnánk egy tágabb értelmezéssel, hogy a karrierépítést kikerülő lélek nagyságát idézi elénk. Mert a „föld közelében” való tartózkodásnak nincs semmi köze holmi lemondáshoz, valamiféle alacsonyrendűséghez.
Azzal, hogy a megnyilatkozó személy „egyszintűnek” gondolja magát az „orgonákkal”, „füvekkel”, nem jelent sem beletörődést, sem elfojtott elégedetlenséget. Épp fordítva. Épp azért ad hálát sorsának alakulásáért, hogy ráébredhetett a számára bizonytalan és a bizonyos érték közti különbségre. A hálaérzet okán kezdődik egyformán három versszak is a mindössze öt szakaszból álló költeményben: „De jó, hogy lent maradtam”.
A bizonytalan értékkel, mondjuk így: az anyagi jólétet és biztonságot nyújtó „fent” állapotával szemben Balassi Bálint kínál szerzőnk számára mérvadó értéket. Az a költő, aki szintén „lent maradt”, vagyis egész életével – költészete mellett a férfias-katonás kiállásával, fizikai erejével egyaránt – szolgálta hazája és népe érdekét.
A „jó lovak, jó vitézek, jó halálok” sor fel tudja idézni Balassi Bálint Búcsúja hazájától című költeményét, mely a haza szolgálatának és szeretetének egyik örök példája. Ahogyan Csoóri Sándor életműve is...
Penckófer János
