Budapesten folytatódott a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző negyedik évfolyama

2021. december 12., 20:09 , 1088. szám

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Kárpátaljai Közéleti Vezetőképzője (KKV) idén már negyedik évfolyamát indította el partnerségben a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ), a KMKSZ Ifjúsági Szervezetével és Bocskor Andrea európai parlamenti képviselővel.

„A Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző egyik fő különlegességét az utazások jelentik, melyek alapján négy különböző képzési helyszínen tartjuk meg a négy szakmai hétvégét” – nyilatkozta hetilapunknak Benkó Hajnalka, a képzés program­koordinátora.

A második hétvége szerkezete és tematikája beleilleszkedett a program ütemtervébe: ezen a hétvégén a csoportos és egyéni készségfejlesztő feladatokon keresztül tehették próbára magukat a diákok.

Szombaton vezetői döntés, vezetői identitás, politikai és pszichológia témaköröket érintettek egy interaktív előadás keretében, majd ezt követően tárgyalástechnikai tréningen vett részt az egész csoport. Az elméleti bevezető után kiscsoportokban adtak elő a diákok, ami megmutatta, hogy ki mennyire sajátította el a tanultakat. A nap második felében szakértői elő­adáson is részt vettek a hallgatók dr. Toldi Ottó kutatásvezető tolmácsolásában, majd végül Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökével folytattak kötetlen hangulatú és kellemes beszélgetést Dobsa István, a KMKSZ Ifjúsági Szervezete elnökének moderálásával.

Vasárnap a diákok előadták politikai beszédeiket egy szakmai bírálóbizottság előtt, ahol nemcsak a zsűri mondott véleményt az előadásokról, de a diákok is értékelték egymás performanszait.

Hétfőn az intézménylátogatásé volt a főszerep. Elsőként az Országházban, majd a Miniszterelnökség épületegyüttesében járt a csoport. A második helyszínen dr. Orbán Balázs fogadta a csoportot, ahol szintén jó hangulatú, kötetlen beszélgetésen vehettek részt a diákok.

„A KKV második képzési alkalma egy remekül megszervezett, változatos programokkal, kiemelkedő előadókkal színesített hétvége volt. Jómagam sok új információval, ismerettel gazdagodtam, melyek kétségtelenül hozzájárultak szakmai fejlődésemhez, különös tekintettel a politikai pszichológia, tárgyalástechnika témakörét illetően, valamint a sikeres politikai beszéd legfontosabb elemeinek elsajátításában. Mindezek mellett neves politikai képviselőkkel találkoztunk, csodás helyeken jártunk, melyek számomra és mindannyiunk számára maradandó élményekké váltak” – nyilatkozta Sütő Krisztina negyedik évfolyamos diák.

Kovács-Molnár Anita elmondása szerint a KKV második képzési hétvégéje több szempontból is pozitívan értékelhető. „Mivel a helyszín Ungvár helyett Budapest lett, ez csak fokozta az élményeink amúgy is gazdag tárát – számolt be Anita. – Az első képzési napunk során volt szerencsénk Hal Melinda politikai-pszichológiai műhelymunkáján részt venni, melynek fő témája a vezetői döntés és a vezetői identitás volt, majd dr. Kiss Rajmund tartott tárgyalástechnikai tréninget számunkra, melynek gyakorlati feladatai kellőképpen megdolgoztatták kis csapatunkat. Dr. Toldi Ottó klímapolitikai előadásán az energiaválság problémakörével ismerkedtünk meg, majd a nap végén dr. Brenzovics Lászlóval találkozhattunk és beszélgethettünk, aki lelkesen válaszolta meg minden kérdésünket.

A második képzési nap jelentette az igazi kihívást, mert szakmai zsűri előtt adtuk elő politikai beszédeinket. Mondanom sem kell, hogy a reflektorfény, a pódium és a videofelvétel mindannyiunk számára újszerű helyzet, közeg volt, de véleményem szerint sikeresen birkóztunk meg a feladattal.

A harmadik napunk igazi kikapcsolódást jelentett, amikor is intézménylátogatást tettünk a Parlamentben, majd dr. Orbán Balázs stratégiai államtitkár úr fogadott minket a Miniszterelnökségben. A sűrű program ellenére igazán feltöltődtünk az elmúlt hétvége során, hiszen fontos és nagyszerű dolgokat tanulhattunk, és értékes tapasztalatokat szerezhettünk az MCC világában. Mindezek mellett a 14 fős csapatunk igazi kis baráti társasággá kovácsolódott a napokban, és ugyan még csak most értünk haza, de már alig várjuk a következő találkozást! Köszönjük, MCC!”

Simon Dávid,
a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző alumnusa