A téli madáretetésről

A szigorúbb hidegek beköszöntével egyre többen gondolnak kertjeink ingyen napszámosainak, az énekesmadarak megsegítésére. Az elmúlt esztendőkben egyre több udvaron és kertben jelennek meg ugyan a madártetők, de sokan még most is hatalmas hibákat követnek el e tevékenység során. Mások – gyakran gyakorló ornitológusok is – feleslegesnek tartják a téli madáretetést, de lássuk, hogy mi is a titka sikeres téli énekesmadár-élelemezésnek.

Bevezetőként ejtsünk néhány szót a szükségességről. Sokan azt vallják, hogy a hidegfrontok betörését a madarak jól érzékelik, és enyhébb vidékekre költöznek, ezért felesleges a téli madáretetés. Nos, ez annyiban téves, hogy minden élőhelynek, szakszóval biotópnak megvan az eltartóképessége. Ezt a tényezőt viszont – melyet a rendelkezésre álló fészkelőhelyek és takarmánybázis határoznak meg – a helyi fajok általában tökéletesen hasznosítják. A „bevándorlő” madarak tehát a honos állomány számára fokozott táplálékkonkurenciát és stresszfaktort jelentenek. Már emiatt is etetnünk kell tollas barátainkat. A nyári–őszi időszakban ugyanis a magasabb hőmérséklet miatt eleve kevesebb kalóriát igényelnek a madarak, és bizony, több táplálék is a rendelkezésükre áll, tehát megnő a létszámuk. Télen viszont kiélezetté válik a helyzet: minden egyes kalória fokozottabban esik latba, komolyabban meg kell érte küzdeni, ami elhullásukhoz vezet. Ráadásul a téli kondíció határozza meg a tavaszi–nyári költések sikerességét is. Egy tavasszal jó fizikai állapotban lévő énekesmadár nagyságrendileg jobb eséllyel vág bele a tavaszi fiókanevelésbe.

Mivel etessünk? A több évtizednyi természetjáró tapasztalat azt mutatja, hogy csak magas tápértékű, főképp zsír és olaj alapú magvakkal, valamint állati eredetű táplálékkal kedveskedjünk a madaraknak. Az egyik legjobb téli etetőanyag az apró szemű olajnapraforgó. A cinege- és pintyfélék ezeket a vékony héjú magokat tudják a legkönnyebben kibontani és a legkisebb pocsékolással (nagy szemű „szemecski” típusú napraforgómagokat felében-harmadában eszik meg, majd leejtik) hasznosítani. Emellett kiváló megoldás még – amennyiben az etetőt tengelicék, vörösbegyek, ökörszemek és más finom csőrű madarak is járják – a mák vagy a darált dió. Nem elhanyagolható továbbá a hús és a szalonna sem. E sorok írója vadőr korában a zsigerelt vaddisznók belsőségeit, háját, valamint a megnyúzott borzok, rókák tetemeit gyakran rakta fel a sűrű bokrok magasabb ágaira. Azokat pedig a cinegék keselyűket meghazudtoló vehemenciával „marcangolták”. A falusi disznóvágások mócsingjai is kiváló madáreleségnek számítanak.

 Fontos tudnunk, hogy a só énekesmadaraink számára maga a halál, ezért se sózott magvakat, se sózott szalonnát  ne adjunk nekik! A sót ugyanis csak a tengeri madarak tudják – egy speciális mirigy segítségével – kiválasztani. Az énekesmadaraink ilyen szervvel nem rendelkeznek, a mesterséges nátrium-klorid-bevitel számukra rendkívül erősen mérgező.

Hol etessünk? A téli etetőhelyet mindenképp valamilyen sűrű bokor vagy fa lombozatában alakítsuk ki. Ennek oka, hogy az etető körüli sürgés-forgást hamar felfedezi a karvaly, ez a gerle nagyságú, roppant ügyes ragadozó madár, az énekesmadarak veszedelmes téli vámszedője. Fontos tehát, hogy a közvetlen közelben menedéket jelentő, a karvaly manőverezéseit megakadályozó bozót legyen. Hasonlóan oda kell figyelnünk a macskákra is. Az etetőnek számukra is elérhetetlennek kell lennie. Megjegyzendő, hogy karvaly- vagy macskaveszély esetén se nyúljunk a légpuskához! A karvaly –  mint minden ragadozó madarunk – szigorúan védett.     Mennyit és meddig etessünk? A téli madáretetést az első komolyabb fagyok beálltával kell elkezdenünk, és ha belevágtunk, február végéig, március elejéig (addig, amíg a jól ismert nyitnikék meg nem szólal) gondoskodnunk kell kis kosztosainkról. Ez azt jelenti, hogy minimum egyzsáknyi (kb. 30-40 kg) napraforgómaggal kell készülnünk a télre. Aki ezt nem tudja biztosítani, bele se kezdjen! Madaraink, ha megszokták a könnyű élelemelérhetőséget, képesek éhezve elhullani annak megszakításakor. Létszámuk ugyanis úgy megnő az etetők közelében, hogy természetes takarmánybázisuk azt a létszámot már nem tudja kielégíteni. A tavasz beköszöntével viszont szigorúan hagyjunk fel a madáretetéssel. A fiókák táplálására az olajos magvak nem alkalmasak, elhullásukat eredményezi.

Az etetés mellett az itatásról sem szabad megfeledkeznünk. Amennyiben hó nélkül köszöntenek be a kemény fagyok, az etető közelében mindig legyen egy sekély serpenyőben langyos ivóvíz, s figyeljünk arra, hogy sose fagyjon be. Amennyiben leesik a hó, ettől eltekinthetünk, mert a madarak folyadékszükségletüket a havat csipegetve is fedezni tudják.

Milyen madarakra számíthatunk? Elsőként leggyakoribb énekesmadarunk, a széncinege (becenevén széncinke) jelenik majd meg. Ezt a barátcinegék és a kékcinkék követik. Velük szinte együtt kezdik látogatni az etetőket az európai csuszkák. Az időjárás hidegebbre fordulásával, a havazások beköszöntével jönnek majd az erdei pintyek. Ezek nem szállnak be az etetőkbe, az elhullott, kikezdett magokat szedegetik össze az etetők tájékán. Jó eséllyel ellátogat majd etetésünkre egy-két meggyvágó is. Ezek a seregély nagyságú, zömök, keménykötésű madarak sem vetik meg a „potyát”. Számíthatunk zöldikékre, és amennyiben mákot vagy darált diót is kihelyezünk, tengelicék (népiesen stiglinc) és ökörszemek is megjelenhetnek. Itt jegyezném meg, hogy nagyobb darab mócsinggal, szalonnával vagy drótra kötött féldióval a harkályok nemzetségét is megvendégelhetjük. No és ne feledkezzünk meg a verebekről sem. Sokan nem szeretik, de nem árt tudnunk, hogy költési időszakukban annyi kártevőt pusztítanak el, mint a cinegefélék, ráadásul Európában katasztrofálisan csökken az állományuk. Ne hessegessük hát el e szürke (barna) eminenciásokat se!

Végezetül a téli madáretetés „emberi” aspektusáról... Nem hanyagolhatjuk el azt a tényezőt sem, hogy a szürke, depressziós, téli időszakban nekünk, embereknek is legalább akkora gyönyörűséget okoz a madáretetőn sürgő-forgó tollas népség, mint nekik begyük megtömése. A cinkék élénksárgája és türkizkékje, a zöldikék villanó zöldje, a pintyek szolid eleganciája, a tűzvörös sapkájú harkályok vidám rikkantásai és a csuszkák vicces „spejzolása” (nagy mennyiségű napraforgómagot hordanak és dugdosnak el az etetők környékén, amit legtöbbször a cinkék ellopkodnak) hozzásegít minket, hogy rosszkedvünk telét némi szín és vidámság járja át. Ez pedig a mai, „vírusjárta”, szomorú világunkban megfizethetetlen.

Matúz István