Volt egyszer egy Pannon-tenger

Amikor roppant víztömeg hullámzott a Kárpát-medencében

2022. január 19., 10:09 , 1091. szám

Ahol ma az Alföld és a Kisalföld rónasága nyújtózkodik szemhatártól szemhatárig, illetve a Dunántúli-dombság szelíd szépségű halmai hullámzanak, ott a földtörténeti közelmúltban egy pár száz méter, sőt egyes helyeken több mint egy kilométer mély tenger terpeszkedett a Kárpátok íve, az Alpok keleti nyúlványai, a Dinári-hegység és a Szerb-érchegység által közrezárt területen, melyből szigetként emelkedett ki a Mecsek, a Bakony, valamint több más hegység. De miként jött létre, és hogyan tűnt el?

A Pannon-tenger kialakulásának a megértéséhez meg kell ismerkednünk „apjával”, a Paratethys-tengerrel és „nagyapjával”, a Tethys-óceánnal. Az utóbbi a földtörténeti ókorban (paleozoikumban), 490 millió éve született meg, és a Föld akkori északi és déli őskontinensei közt húzódott. A paleozoikum karbon időszakában aztán – 300 millió évvel ezelőtt – bolygónk szinte mindegyik szárazföldje egyetlen hatalmas szuperkontinenssé, Pangeává forrt össze, melynek partjait a szintén óriási Panthalassza (jelentése össz­tenger), valamint a Tethys hullámai mosták, mely utóbbi óceán gigantikus tengeröbölként mélyült be kelet felől Pangea északi és déli részei, Laurázsia és Gondwana közé. A 200 millió éve kezdődött földtörténeti középkor (mezozoikum) aztán újabb drámai geológiai változásokat hozott magával. Megkezdődött Pangea feldarabolódása, Laurázsia és Gondwana elvált egymástól, közöttük pedig létrejött a Pennini-tenger, mely nemsokára egyesült a Tethysszel. Mivel Laurázsia nyugati és keleti területei – a leendő Észak-Amerika és Eurázsia –, valamint az addig Gondwanához tartozó Dél-Amerika és Afrika között óriási törésvonal nyílt, melynek folytán létrejött az Atlanti-óceán, így a Tethys nyugat felé is kinyílt. Ám időközben India is lehasadt Gondwanáról, megkezdte lassú vándorlását észak felé, majd a földtörténeti újkor elején, az eocén korban, 50 millió éve nekinyomódott Eurázsiának, s felgyűrte a roppant magasságokba emelkedő Himaláját és a Tibeti-magasföldet, így a Tethys keleti része megszűnt létezni.

De mi történt a nyugati részével? Itt az akkor még a mai Arab-félszigetet is magába foglaló Afrika kezdett nyomulni Eurázsia irányába. A Tethys mélyén felhalmozódott üledékek a két kontinentális lemez satujába szorulva meggyűrődtek, és lánchegységekké tornyosultak. Itt az ún. alpi hegységképződés a 23-5,3 millió évvel ezelőtti miocén korban volt a legaktívabb, melynek során az Alpok, a Dinári-hegység, a kis-ázsiai Taurosz-hegység és az észak-iráni Elburz kiemelkedése leválasztotta a Tethysről annak északi részét. Így létrejött a Paratethys, mely hatalmas beltengerként hullámzott a franciaországi Rhone folyó völgyétől – a mai Bajorországon, a Kárpát-medencén, a Kárpátok északi és keleti előterén, az Észak-Balkánon, a Fekete-tenger, illetve a Kaszpi-tenger medencéjén át – Közép-Ázsiáig. Majd még ugyancsak a miocén folyamán újabb hegységek emelkedtek ki belőle: a Balkán, a kis-ázsiai Pontuszi-hegység és az Anató­liai-fennsík, a Kaukázus, valamint a Kárpátok, pontosabban előbb csak az Északi- és a Keleti-Kárpátok, melyek hatalmas íve leválasztotta a Paratethysről a Pannon-tengert, mely eleinte még kapcsolatban állt mind a leendő bajor területeken hullámzó tengerrésszel, mind a kialakuló Égei-tengerrel, mind a formálódó Adriai-tengerrel. A hegységképződést erős vulkáni aktivitás kísérte nemcsak a miocén, hanem az azt követő pliocén és a pleisztocén korban is, vidékünkön pedig konkrétan a miocén és a pliocén határán működtek a Szinyák, a Borló-Gyíl, a Nagyszőlősi-hegység, valamint az Avas tűzhányói, melyek kitöréseik során vulkáni hamuval, horzsakővel és lávával borították be a környéküket. Majd a hatalmas Déli-Kárpátok, illetve a Szerb-érchegység feltornyosulása dél felől bezárta a Pannon-tengert, melynek az északnyugati kijárata is megszűnt létezni, így teljesen zárt beltengerré vált.

A környező hegyekben eredő és belé torkolló folyók aztán lecsökkentették a sótartalmát, így kialakult a különböző elméletek szerint félsós vagy édes vizű Pannon-tó, mely 9,5 millió éve érte el a legnagyobb kiterjedését, amikor területe meghaladta a 250 ezer négyzetkilométert, és a Bécsi-medencétől Dél-Szerbiáig terpeszkedett; majd az Erdélyi-érchegység is kiemelkedett. Az északnyugatról és északkeletről a tóba ömlő hatalmas folyók aztán nagy mennyiségű üledékkel kezdték feltölteni a medencét, méghozzá geológiai léptékkel mérve, igen gyorsan. 8-9 millió évvel ezelőtt az északkeleti része, nagyjából a jelenlegi Szabolcs területe már feltöltött síksággá vált, északnyugati pereme pedig a Balaton környékén húzódott. A pliocén derekán, 4,5 millió esztendeje pedig már csak a jelenlegi Kelet-Szlavónia területén, illetve a mai Duna–Tisza köze déli részén és a környező területeken hullámzó Szlavón-tó maradt meg a hajdani hatalmas tóból. Megjegyzendő, hogy a Kárpát-medence vízrajza akkoriban még jelentősen eltért a mostani helyzettől, például a Duna még a Dunántúl területén hömpölygött keresztül, csak később változtatta meg a medrét, s a Visegrádi-hegység és a Börzsöny közt átvágva hozta létre a csodálatosan szép Duna-kanyart. A pleisztocén derekán, 600 ezer éve aztán a Pannon-tó is feltöltődött, a Duna délen is új medret vájt magának, utat tört a Déli-Kárpátok és a Szerb-érchegység között, így megszületett a vadregényes Vaskapu. Ugyancsak ez idő tájt alakult ki az egész Kárpát-medence jelenlegi vízrajza. Megjegyzendő, hogy a Balaton nem a Pannon-tó maradványa, mindössze 15 ezer éve kezdődött meg és ötezer éve fejeződött be a kialakulása.

De mi történt a Paratethys többi részével? Az Alpokban és másutt eredő folyamok hordalékai további jelentős területeit is feltöltötték, s mára csak a Fekete-tenger (az Azovi-tengerrel együtt), a Kaszpi-tenger, valamint az Aral-tó maradt fenn az egykori hatalmas beltengerből. Magából a Tethys-óceánból pedig a Földközi-tenger maradt meg, melléktengereivel együtt.

Lajos Mihály