Vakációról karanténba: döcögősen indul az új politikai idény

2022. február 3., 08:36 , 1094. szám

A hosszúra nyúlt téli szünet után múlt héten ismét munkához látott a parlament. Pontosabban munkához látott volna, ám közbeszólt a koronavírus.

Vakáció után járványszünet

Január 26-án, az üléshét második napján a Nép Szolgája frakció bejelentette, hogy csupán soraikból 17 képviselőt fertőzött meg a Covid–19. Az Ukrajinszka Pravda úgy értesült, a parlament apparátusában legalább háromtucatnyian fertőzöttek. Az aggasztó számok hatására összedugták a fejüket a frakciók és képviselői csoportok vezetői, s az a döntés született, hogy tekintettel az országban kibontakozó járványhullámra, módosítják a parlament hetedik ülésszakának lebonyolítási rendjét.

Másnap, január 27-én a képviselők megszavazták azt az indítványt, mely szerint a plenáris üléseket egészen február közepéig elhalasztják. Február 1-jén megnyitják ugyan a VII. ülésszakot, de annak első és második hetében a honatyák a bizottságokban (online) és a választókerületeikben fognak dolgozni. Az első teljes plenáris üléshétre február 15-től kerül sor. Az ellenzék nem támogatta az elképzelést, ám 233 igen szavazattal mégis sikerült keresztülvinni az indítványt.

Hogy kibírják-e a képviselők ilyen sokáig ülésezés nélkül, az legalábbis kétséges. Az ellenzék és a kormányoldal részéről egyaránt utaltak rá, hogy a háborús fenyegetés miatt, amelyben az ország él, bármikor szükség lehet rendkívüli intézkedések jóváhagyására.

Zelenszkij a hadsereget erősíti a béke jegyében

A parlament VII. ülésszakának keddi nyitányát Volodimir Zelenszkij elnök hangzatos bejelentéssel tarkított idénynyitó beszéde határozta meg.

„Rendelet készült az állam védelmi képességeinek és a katonai szolgálat vonzerejének megszilárdítására. Ez a rendelet előirányozza minden katona pénzügyi illetményének növelését legalább a minimálbér összegének háromszorosáig” – közölte az államfő.

Zelenszkij emellett kilátásba helyezte az ukrán fegyveres erők átállását „a hivatásos hadsereg alapjaira”, a szerződések időtartamának meghosszabbítását, a katonák lakásellátási koncepciójának, a tisztek életpályamodelljének kidolgozását, valamint a hivatásos fegyveres erők létszámának növelését 100 ezer fővel az elkövetkező három évben, további 20 dandár létrehozását.

Az elnök mindjárt az ülésteremben aláírta a dokumentumot. Jelezte, a rendeletet nem azért dolgozták ki, mert közeleg a háború, hanem hogy béke legyen.

A hatalom időkérése?

Irina Herascsenko képviselő (Európai Szolidaritás frakció) Facebook-bejegyzésében úgy vélte, nemcsak a fertőzöttek miatt hirdettek karantént a Radában, hanem azért is, mert a „monotöbbség halott”. Ezt szerinte úgy kell értenünk, hogy a kormánypártnak immár nincs többsége (226 szavazata) a törvényhozásban, vagyis lehetetlen elfogadni a Bankova számára fontos törvényeket.

Egy másik ellenzéki képviselő, Ilja Kiva (Ellenzéki Platform – Az Életért frakció) azzal a feltételezéssel állt elő, hogy valójában azért vezettek be karantént a Radában, hogy a képviselők és családjaik a katonai fenyegetésről szóló pletykák hatására felkészülhessenek az evakuációra.

Valerij Klocsok belpolitikai elemző a segodnya.ua-nak nyilatkozva úgy vélte, a legutóbbi sikertelen parlamenti szavazásokból ítélve (Dmitro Szenicsenkónak, az Állami Vagyonalap vezetőjének leváltása, a Ljudmila Deniszova ombudsman tevékenységének kivizsgálására létrehozandó eseti vizsgálóbizottság felállítása) a Nép Szolgájának valóban nincs elég szavazata a kulcsfontosságú kezdeményezésekhez.

„Erős nézeteltérés alakult ki az elnököt támogató csoportok között, ezek a Bizalom és A Jövőért, illetve maguk a »nép szolgái«. Az Elnöki Hivatalban bizonyos pánik uralkodik. Úgy döntöttek, tartanak egy kis szünetet, tárgyalnak a frakció minden potenciális »ingadozó« tagjával, és meggyőzik őket arról, hogy időben meg kell jelenni az üléseken, és rendesen meg kell szavazni azokat az indítványokat, amelyeket az elnök terjeszt a parlament elé. Erre egyszerűen nincs más magyarázat” – kommentálta a helyzetet Klocsok.

Ugyanakkor más elemzők szerint a parlamenti „szünet” a normandiai négyek tanácsadói szintű tárgyalásaival is összefüggésben lehet.

„Ezt a szünetet azért tartják, hogy eldöntsék, hogyan tudja majd az ukrán fél elfogadtatni álláspontját Donyeck és Luhanszk megyék egyes régióinak státuszáról a jogszabálytervezetek kidolgozásának szakaszában. Arról beszélünk, hogy mit kell felajánlaniuk a normandiai formátum országainak, és hogyan látják a Minszk által előirányzott normatív dokumentumok jóváhagyásának folyamatát” – mondja Andrij Vihirinszkij politikai szakértő.

És – tehetnénk hozzá – addig sem kell nyilvánosan a közvélemény elé állni a kelet-ukrajnai rendezéssel összefüggő elképzelésekkel, amíg a parlament munkához nem látott.

Razumkov zászlót bont

A 2022-es politikai idény egyik nyitóeseményeként Dmitro Razumkov, a Legfelső Tanács tavaly októberben leváltott elnöke bemutatta Razumkov Csapata (Команда Разумкова) névre keresztelt társadalmi szervezetét. A szervezetet tekinthetjük a volt parlamenti elnök által még tavaly ősszel beharangozott „saját” párt előhírnökének. A Razumkov Csapata a 2023. évi parlamenti választásokra való felkészülést célozta meg, amivel határozottan – és vélhetően szándékosan – szembehelyezkedik az Elnöki Hivatallal, hiszen ott a pletykák szerint annak lehetőségét kutatják, miként tudnák a Legfelső Tanács újraválasztását 2024-re, vagyis az elnökválasztás utánra halasztani. Persze senki se várhatta, hogy a saját korábbi csapatából kiutált Razumkov a 2021-ben történtek után tekintettel lesz a kormánypárt és az államfő lelkivilágára.

Az új csapat fiatalosan energikus, „zöld”, ötletes, figyelemfelkeltő stílusa egyeseket a Nép Szolgája arculatára emlékeztet, még azokból az időkből, amikor a Zelenszkij népszerűségére alapozó politikai erő nem merevedett bele a kormánypárt szerepébe. Igyekeznek „friss” és érdekes embereket csábítani soraikba. Így például a környezetvédelem témáját a népszerű hegymászóra, Irina Halajra bízták. Egyelőre nem világos, miként illik ebbe a koncepcióba a rendezvény vendégei között felfedezett Andrij Baloga munkácsi polgármester. Ő ugyan szintén fiatal politikusnak mondható, ám nem az extrém sportokban elért eredményeiről ismert, hanem arról, hogy annak a Viktor Balogának a fia, akit sokan Kárpátalja legbefolyásosabb emberének tartanak. Az idősebb Balogáról viszont nem feltétlenül a megújulás jut elsőként az ember eszébe.

Razumkov jól megírt programbeszédében törvény előtti egyenlőséget ígért és biztos holnapot, valamint az egészségügyi szolgáltatások tarifáinak felülvizsgálatát. A csapat most vidéki tagtoborzó turnéra indul, előkészítendő a tulajdonképpeni párt őszre ígért megjelenését.

Szövetség a nemzeti oldalon?

Mozgolódás támadt az év első napjaiban az UDAR háza táján. Vitalij Klicsko kijevi polgármester pártja a hírek szerint február 4-én tartja kongresszusát. Az alapszervezetekben már zajlanak a küldöttállító gyűlések.

A kongresszus egyik célja jelöltet választani a Csernyihiv megye 206. számú egyéni választókerületében Anton Poljakov képviselő tragikus halála miatt kiírt időközi parlamenti választásokra. A pletykák szerint ugyanakkor amolyan programhirdető kongresszus várható, ahol megtudhatjuk, miként kezdi meg a felkészülést a párt a következő választási kampányra.

Úgy hírlik, szövetség van kialakulóban az UDAR és az Európai Szolidaritás, Petro Porosenko pártja között. A két párt együttműködése a Kijevi Városi Tanácsban már javában tart, amennyiben közös nyilatkozatban tiltakoztak Porosenko hatalom általi „üldöztetése” ellen. Eddig úgy tűnt, hogy Klicsko nem szívesen közösködik az exelnökkel, érthetően tartva attól, hogy pártját egyszerűen bekebelezik. Ilyesmire az ukrán politikában nemegyszer volt már példa. A jelek szerint azonban a kormánypárttal való eredményes szembeszállás kényszere valósággal egymás karjaiba kergeti az ellenzéki pártokat a hazafias oldalon.

Annyi bizonyos, hogy a leendő szövetségesek komoly erőt képviselnének együtt, különösen, ami az égiszük alatt működő, elsősorban az utcai megmozdulásokon bevethető „aktivistákban”, háborús veteránokban bővelkedő „civil” szervezeteket illeti.

(ntk)