Áprily Lajos: Új cinkeszó

1.

Köd és mínusz tíz. Február.

De az a „kicsicsűr”-madár

nagyvígan fittyet hány neki

s pici gitárját pengeti.

Nem lát eget, nem lát napot,

nem érez olvadás-szagot,

köd gomolyog, köd tornyosul,

tollára permetegje hull,

de ő csak szól, csak zöngicsél.

Ki bátorítja, mire vár?

Alusznak még a vak csirák.

Azt várja tán, hogy egy bohó,

kíváncsi és hamarkodó

avar-takarta hóvirág

csukott szemét kinyissa?

Kicsi madár,

te drága, drága optimista!

2.

Tudom, megnő s megárad majd a fény,

pacsirtát röppent ég felé a rét,

dalok fakadnak zöld ágak hegyén

s hallom völgyünk wartburgi versenyét.

Aranymálinkó, nyaktekercs, rigó,

kakukk, pintyőke, gerle versenyez:

a növekedő fényben ragyogó

új forradalom ujjongása ez.

Olyankor hallgatsz, éber cinkeszó,

s ha szólsz, a hang a nagy koncertbe vesz. –

De te voltál az első hírhozó,

te zengted itt,

hogy elmúlnak tirannusok, telek.

S míg a világköd foszlását lesem,

kicsi madárkám, így köszöntelek:

bátorítóm, poétám, váteszem!

Ó, a madarak éneke – vagy ahogy a költő mondja – „völgyünk wartburgi versenye”! Ez bizony mindennél különb zene! Nem véletlenül van Áprily Lajosnak ilyen fejezetcíme: Madarak zenéje. Az itt olvasható Új cinkeszó pedig az Évszakok zenéje címűből való.

És ha ez a kiindulópontunk – a madarak és évszakok világa-zenéje –, úgy a „kicsicsűr” megidézése bizony a nagy tavaszi madárhangverseny felcsendülésének legelső hallható jele, mintegy a madárzenemű nyitánya. Ezt jelzi a költemény számmal is megjelölt első szakasza, és ehhez csatlakozik aztán a második része.

Az elsőben azt a „kicsicsűrben” jelentkező csodát beszéli el költőnk – szebbnél szebb sorokkal –, ami az élet legelső jele. Arra a cinkehangra épít mindent, amely cérnavékonyan, magányosan is magabiztos.

Mert milyen legyen egy optimista lélek? Milyen legyen a legelső hangadó – ahogy ezt már a második számozott részben olvassuk –, ha nem „bátorító”, ha nem „poéta”-természetű, ha nem „vátesz”, ha nem olyan jövőt látó lélek, aki előre érzi a „világköd” oszlását, és akihez éppen ezért csatlakozik aztán mindenki: „aranymálinkó, nyaktekercs, rigó, kakukk, pintyőke, gerle”…

                Penckófer János