Régészeti rejtélyek
Ősi galvánelemek, ókori számítógép?
Feltalálták-e a galvánelemet az ókori vagy a koraközépkori Mezopotámiában? Mi volt a rendeltetése annak a tárcsákból és fogaskerekekből álló, roppant összetett szerkezetű eszköznek, amelyikre egy elsüllyedt római hajó roncsai közt bukkantak rá a görög vizek mélyén? Kérdések, melyek évtizedekig foglalkoztatták, illetve foglalkoztatják ma is a kutatókat.
Mezopotámiában, közelebbről a mai Irak területén régészeti feltárások során több kicsiny, 13 cm magas terrakottakorsóra bukkantak, melyekben rézhenger, az utóbbiakban pedig vasrúd volt elhelyezve. A korsók és velük együtt a rézhengerek felső részét bitumennel zárták le, a hengerek belsejében pedig a nyomok szerint valaha savas folyadék volt. Wilhelm König, a Bagdadban működő Iraki Nemzeti Múzeum egykori, német nemzetiségű igazgatója szerint az eszközök galvánelemek lehettek, s azokkal – galvanoplasztikai eljárással – arannyal futtattak be ezüsttárgyakat. Miként jutott erre a következtetésre? Nos, a galvánelemben az eltérő elektromos potenciálú fémek közötti potenciálkülönbség áramot hoz létre, s elsőként Alessandro Volta olasz fizikus mutatott rá arra 1800-ban, hogy az eltérő elektromos potenciálú fémek elektromosan vezető közegbe kerülve áramot termelnek. Elektromosan vezető közegként viszont már az ókori, középkori embereknek is a rendelkezésükre álltak olyan savas folyadékok, mint a borecet, a szőlőlé vagy a citromlé, a réz és a vas pedig elektrokémiai párt alkot – a réz az anód, a vas a katód –, s elektromosan vezető folyadék jelenlétében alacsony feszültségű áramot hoznak létre. A bagdadi elemekként elhíresült tárgyak nem túl hatékony, de működőképes galvánelemek voltak? S ha igen, kik és mikor találták fel azokat? St. John Simpson, a londoni British Museum ókori Közel-Kelet-szakértője szerint a korsók kialakítása a Kr. u. 224–650 között fennállt, Mezopotámiát is uraló perzsa Szászánida Birodalom fazekasságára jellemző, tehát a tárgyak a szászánida korszak termékei.
De mennyi áramot termeltek? Rolf Schulte és Arne Eggebrecht, a németországi Hildesheimben működő Roemer und Pelizaeus Museum restaurátora, illetve egyiptológusa elkészítették egy bagdadi elem másolatát, borecetet öntöttek bele, és másfél volt feszültségű áramot állítottak elő a szerkezettel. Eggebrecht galvanizálni is próbált egy ezüsttárgyat az ősi eszköz másolatával, de csak egy mikrométer vastagságú aranyréteget tudott felvinni rá. Több korsó összekapcsolásával nagyobb feszültségű áram is előállítható, ám nem találtak vezetékeket, melyek az ősi tárgyak elem mivoltát támasztanák alá. Miért zárták le bitumennel a rézhengereket? Így újra és újra fel kellett volna nyitni az elemeket, hogy használhassák azokat. Elterjedt vélemény, hogy a hengerek papirusztekercsek tárolására szolgáltak, a savra utaló nyomok pedig az utóbbiak lebomlása révén keletkeztek. De akkor miért helyeztek a rézhengerekbe vasrudakat? Mégis áramot állítottak elő velük, csak nem galvanizálás végett? Az ógörög gyógyászatban ismert volt az elektroakupunktúra: a betegek testére alacsony feszültségű áramot termelő elektromos rájákat helyeztek. Felmerült, hogy a bagdadi elemek elektroakupunktúrás eszközök lehettek, de ebben az esetben is problémát jelent a vezetékek hiánya. A különös tárgyak körül tehát több a kérdés, mint a válasz.
Most térjünk rá egy másik rejtélyes leletre. 1902-ben Antiküthéra szigete mellett görög szivacshalászok egy ősi hajóroncsra bukkantak, melyről később kiderítették, hogy római teherhajó volt, és a Kr. e. I. században süllyedt el. Feltárása során pedig rábukkantak egy 33 cm magas, 17 cm széles, 9 cm vastag, fatokban elhelyezett, nagyon megviselt állapotú, töredékesen fennmaradt bronztárgyra is, mely az athéni Nemzeti Régészeti Múzeumba került, ám sokáig senki sem tudta, ki, mikor készítette, s mi volt a rendeltetése. Vizsgálatában csak Az antiküthérai szerkezetet kutató program nevű, 2006-tól 2016-ig tartó tudományos projekt hozta meg az átütő sikert, melynek során több berendezés, elsősorban a kifejezetten a tárgy átvilágítására tervezett, az eszközt forgató, eközben róla röntgenfelvételeket készítő, így végül a leletről 3D-s képet alkotó gépezet segítségével derítettek fényt a tárgy mibenlétére. A szerkezet három tárcsát, 37 darab fogaskereket, valamint különleges differenciálműveket tartalmaz, emellett több mint 4 000 szimbólum és görög írásjel látható rajta. Az előlapon lévő tárcsa a görög zodiákust (állatövi csillagképeket) és az óegyiptomi naptárt mutatja, a mögötte lévő két tárcsa pedig a holdfázisokat, valamint a holdfogyatkozási minták idejét jeleníti meg. A kutatások során kiderült: a fogaskerekeket egy hajtókarral mozgatták meg, a fogaskerekek aztán óramutató karokat mozgattak az előlap felett, s tetszőleges jövőbeli vagy múltbeli dátumok megadásával a gépezet megmutatta, hogy az adott időpontban hol helyezkedett el, illetve hol fog elhelyezkedni a Nap, a Hold, valamint az ókorban ismert bolygók: a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz. Emellett azt is kiszámította, mikor kerül sor a hold- és a napfogyatkozásokra, illetve hogy mikor következnek be a Hold fázisváltozásai. Sőt, a Hold nem egyenletes sebességű mozgását is leképezte. Tehát a szerkezet a világ első ismert mechanikus számítógépe volt, melynek működése viszont nem a görög, hanem a babiloni matematikán alapult. A görög zodiákus, az óegyiptomi naptár és a babiloni matematika felhasználása is jelzi: az ókori civilizációk között tudományos ismeretek terjedtek, melyek termékenyítően hatottak a tudományok fejlődésére.
De ki és mikor építette meg a számítógépet? Argentin kutatók a szerkezet hátlapját vizsgálva felfedezték, hogy a gépezet előre jelzett egy Kr. e. 205. május 12-én bekövetkezett napfogyatkozást, tehát ennél a dátumnál korábban készült. Nem tudjuk viszont, ki készítette. Alexander Jones, a New York-i Egyetem történészprofesszora pedig úgy véli, az antiküthérai szerkezet egy hosszabb fejlődés eredménye, elődei nagyobbak lehettek, és nehezebb anyagokból készülhettek. Ki tudja hát, milyen korábbi mechanikus számítógépek kerülnek még elő a föld vagy a tenger mélyéről…
Lajos Mihály
