„Tiszaújlakon semmi nem úgy megy, ahogy mi szeretnénk”

A KMKSZ-frakció mégsem szavazta meg a költségvetést

2022. február 9., 09:04 , 1095. szám

Kovács István, a Tiszaújlaki kistérség polgármestere optimistán nyilatkozott a február 5-i tanácsülésük előtt. Végül a KMKSZ-frakcióval mégsem sikerült megállapodnia. Az okokról Gorondi Albertet, a kistérségi tanács KMKSZ-frakciójának vezetőjét kérdeztük.

– Mi az, amiben nem tudtak megállapodni Kovács István polgármesterrel? Miért nem szavazták meg pénteken a kistérség költségvetését, miközben bizonyos követeléseik már teljesültek?

– A költségvetésben továbbra is vannak olyan tételek, amelyeket tiszta lelkiismerettel nem tudunk támogatni. A legfontosabb ezek közül a tanács munkatársainak 2022. évi prémiumaira, juttatásaira szánt négymillió hrivnya. A tavalyi évben megszavaztuk, ez tette lehetővé, hogy a Tiszaújlaki kistérségben akadtak olyan hivatalnokok, akik 2021 első tíz hónapja alatt több mint 50, sőt volt, aki több mint 70 ezer hrivnya prémiumot kapott a törvényes fizetésén felül. Ez 5 000–7 000 hrivnya prémium minden hónapban. Nem is lenne ezzel bajunk, ha ez minden esetben arányos lenne az egyesek által elvégzett munkával. A tavalyi költségvetésben megszavaztuk, akkor még mindenkinek új volt ez a kistérségi rendszer, illetve bíztunk abban, hogy a polgármester igazságosan fogja ezt a keretet elosztani a munkatársai között, nemcsak azoknak juttat, akik közel állnak hozzá. Tavaly novemberben, amikor kikértem a fizetéseken felüli juttatásokról a kimutatást, megdöbbentem az aránytalanságok láttán. Például akad olyan takarítónő, aki 47 ezer hrivnya prémiumot kapott tíz hónap alatt, míg a többiek 2 000 hrivnyát. Hangsúlyozom, nem a pénzt sokalljuk, hanem nem látjuk a gyakorlatban lévő logikát.

– Milyen eredményeket várnának el?

– 2021-ben egy méter utat sem építettek a kistérség költségvetéséből. Igaz, több útszakaszt is legrédereztettek, és erre horribilis összeget költöttek. A szemét kezelésének kérdése nincs megoldva. Szorgalmaztuk továbbá, hogy minden településen alkalmazni kellene egy falugondnokot. Annyit értünk csak el, hogy nyáron két falunként felvettek egy-egy embert két hónapra. Szerintünk egy falugondnoknak egész évben lenne feladata, teljes állásban kellene foglalkoztatni. A közvilágítással is bajok vannak, akadnak olyan utcák, melyek hónapokig sötétségben vannak naplemente után. Több képviselői beadványunkra volt szükség ahhoz, hogy például Mátyfalván a Sevcsenko utcában éjjel ne legyen sötét. Összegezve, szerintünk a kistérségünk élén nincs egy jó gazda.

– A közutak felújítása a KMKSZ egyik legfontosabb fejlesztési célja?

– Szerintünk valóban az az egyik legfontosabb. Járható utakra van szükség ahhoz, hogy a kistérségünk mind a tíz települése fejlődhessen. Viszont az útépítés ma nagyon drága dolog. A koalíciós partnerünk, a Nép Szolgája frakció vezetője, a Mátyfalva–Salánk útszakasz felújítására próbál Kijevben pénzt lobbizni. Bízunk abban, hogy sikerrel jár. Ezzel együtt mi a KMKSZ megyei tanácsi frakciójától kaptunk arra ígéretet, hogy megpróbálnak a Tiszaúlyhely–Karácsfalva–Tiszakeresztúr útszakasz felújítására pénzt szerezni. Mi ezért lobbizunk, mert ma már, Karácsfalván kívül, minden faluból ki lehet jutni elfogadható minőségű úton a főútra. Karácsfalváról is meg kell csinálni az utat legalább az egyik irányba, mert a mostani állapot szégyen.

– Kovács István polgármester úr a pénteki tanácsülés előtt azt nyilatkozta nekünk, hogy ezúttal több, a KMKSZ által forszírozott célra is igyekezett forrást biztosítani…

– Ez igaz. Nem magunknak, hanem a kistérséghez tartozó tíz település fejlődése érdekében kértük ezeket a pénzeket. Megegyeztünk abban, hogy útépítési projektre elkülönítünk kétmillió hrivnyát. Illetve a kistérség ivóvíz- és szennyvízvezeték-hálózatának kiépítését is elkezdjük, legalábbis a tervdokumentáció elkészítését. Ez utóbbiról már tanácsi határozat is van, és a költségvetésből 2,1 millió hrivnyát szánunk erre a célra. Abban is megállapodtunk, hogy a szabad felhasználású pénzek további részének a felhasználásával kapcsolatban a másik fél is tehet majd javaslatokat. Ez így korrekt.

Mi készek vagyunk a kompromisszumra, hisz hozzájárultunk ahhoz is, hogy az első negyedévben megkapjanak a kistérségi tanács munkatársai mindenféle juttatást, amit szerettek volna. A polgármesterünk viszont mindenáron ragaszkodott ahhoz, hogy egész évre adjuk meg neki a felhatalmazást a prémiu­mok, juttatások osztogatásához, ahogy ezt a tavalyi évben is tettük. Mi viszont ragaszkodunk valami biztosítékhoz. Amennyiben megint azt tapasztalnánk, hogy nem jól mennek ezek a dolgok, akkor legyen lehetőségünk közbeavatkozni és a következő negyedévet csak ezt követően megítélni. Nem tudunk egy olyan rendszert támogatni, ahol az önkormányzat első embere úgy osztogathat prémiumokat, hogy mi, képviselők nem értünk egyet annak módszerével, miközben a pénzt volna hova tenni a kistérségünkben.

– Mi történik, ha ebben a kérdésben nem tudnak megállapodni? Továbbra sem szavazzák meg az idei költségvetést?

– Ez esetben a tavalyi költségvetés alapján működik a kistérség, a fizetését mindenki továbbra is megkapja. Ugyanakkor bizonyos költségvetési tételekhez nem tud hozzáférni a polgármester, például fizetésen felüli juttatást nem tudott adni januárban, ezért sem értjük, hogy amennyiben tényleg aggódik a tanács munkatársainak bérezéséért, miért ellenzi a javaslatunk elfogadását és a költségvetés megszavazását.

Továbbá szerintünk a szükségesnél többen dolgoznak a tanács hivatalaiban. Például a kistérségünknek három jogásza van. Kárpátalján több olyan kistérségről tudok, ahol szerződéssel egy jogász végzi ezt a munkát, harmadannyi pénzért. Például a Tiszapéterfalvai kistérségben kiírtak egy tendert, egy ügyvéd vállalta, hogy évi 200 ezer hrivnyáért ellátja ezeket a feladatokat, ott még prémiumra sincs szükség. Mi erre évi 600 ezret költünk, plusz a prémiumok. Tudomásom szerint nincs olyan nagyszabású projekt Tiszaújlakon, ami indokolná három önkormányzati ügyvéd alkalmazását. Ha felmondunk a háromból két ügyvédnek, a fizetésükből rögtön fel tudunk venni nyolc falugondnokot, vagy más, fontosabb célra is el lehetne költeni a felszabaduló pénzt.

– Amennyiben nem tudnak Kovács Istvánnal megállapodni, decemberig sem szavazzák meg az idei költségvetést?

– Mi elhatároztuk, hogy a végsőkig kitartunk. Megállapodtunk abban is, hogy ha az idei évben, 2021-hez hasonlóan a képviselő-testület többségének megkerülésével próbálja irányítani a polgármester a kistérséget, akkor mi a tanács által biztosított jogok által ebbe beavatkozunk. Sokak szerint csak egy új választás hozhat a jelenlegi helyzetben megoldást. Nincs értelme öt évet végigasszisztálnunk, ha az elképzeléseinkből szinte semmit nem tudunk megvalósítani annak ellenére, hogy többségben vagyunk a tanácsban, viszont a polgármester mindig élni fog a vétójogával. Elvárnánk továbbra is, hogy a polgármester bevonjon minket a döntések előkészítésébe, azokat megbeszélje velünk. Amennyiben ezt tette volna a költségvetés esetében is, nyilván most nem lenne semmi probléma. Jelenleg ugyanis Tiszaújlakon semmi nem úgy megy, ahogy mi szeretnénk.  

dózsa