EU-s pályázatból fejlesztették a fertőzőosztályokat

Határon átnyúló együttműködés a fertőzések megelőzése érdekében

2022. február 16., 08:19 , 1096. szám

A fertőző betegségek megelőzése és visszaszorítása érdekében, az Európai Unió HUSKROUA ENI CBC pályázati programjának köszönhetően egymillió euró értékben sikerült fejleszteni az ungvári Kárpátaljai Megyei Infektológiai Kórház és a munkácsi Megyei Gyermekkórház felszereltségét, illetve a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházat. A pályázat keretein belül szakmai továbbképzést is szerveztek Nyíregyházán. A sikeres projekt zárókonferenciáját február 15-én tartották a nevickei várhegy tövében lévő Kamelot Hotelben.

A sikeres határon átnyúló projekt kapcsán dr. Szűcs Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház orvosigazgatója a Kárpátaljának elmondta: „A most lezáruló pályázattal a három intézmény egymillió eurót nyert el, amit három részre osztottunk, és mind a három intézmény egyharmadnyi részt kapott ebből a pénzből. Ennek keretében a mi intézményünkben, Nyíregyházán gépeket, műszereket vettünk, dominálóan a mikrobiológiai laboratóriumba, ahol a fertőzések diagnosztikája zajlik. Tudom, hogy az itteni intézményekben is komoly infrastrukturális fejlesztések valósultak meg. Illetve volt egy egyhetes elméleti képzés is, melyet Nyíregyházán tartottunk, a mi intézményünkben, s melyet a pandémia ellenére meg tudtunk valósítani. Egy hétig elméleti előadások zajlottak, a kárpátaljai kollégáknak lehetőségük volt megismerkedni a fertőzőosztályon és a mikrobiológiai laboratóriumban folyó munkával, megismerkedtek az akkori Covid-osztályainkkal, bármit megnézhettek, de mivel én az intenzív osztályt vezetem, egy nap annak a teljes struktúráját is bemutattuk nekik. Összegezve, nagyon sikeresnek tartom a pályázást és az együttműködést. Örömmel vagyunk itt minden nehézség ellenére, remélem, ez csak az első lépés. Egy újabb, a Kárpátaljai Megyei Gyermekkórházzal közös pályázatunk is nyert, amely a Tuberkulózis nem ismer határokat néven fut.

Dr. Biró Erzsébet megyei képviselő, a munkácsi Kárpátaljai Megyei Gyermekkórház igazgatóhelyettese, a pályázati program kárpátaljai felelőse az ENI CBC pályázati program kapcsán elmondta, hogy a határon átnyúló együttműködésként közösen pályázhatnak ukrajnai és európai uniós partnerek. Ilyen téren már jelentős tapasztalatai vannak a megyei gyermekkórháznak, 2005-től eddig nyolc pályázatot nyújtottak be az Európai Unióhoz, melyből hatot meg is nyertek. A most lezáruló pályázatuk az egyik legsikeresebb. „Érdekesség, hogy amikor benyújtottuk a mostani pályázatunkat, 2019-ben, még nem tudhattuk, hogy kitör egy világjárvány. Soha jobbkor nem jöhetett volna ez a pályázat. A Covid lassította és segítette is a kivitelezést, de a fő célokat elértük. A pályázatnak köszönhetően gyorsabban és megbízhatóbban tudunk elvégezni olyan vizsgálatokat, amelyek beazonosítják a kórokozót. A fertőzőosztályunk szakembereinek felkészültségét is tudtuk fejleszteni a nyíregyházi továbbképzéseken. A labordiagnosztikához szükséges korszerű eszközöket is meg tudtuk a pályázatból vásárolni. Sőt, a fertőzőosztályunk 1905-ben épült tömbjét is korszerűsíthettük a pályázatnak köszönhetően. Kicseréltük a vízvezeték- és szennyvízelvezető rendszert és az elektromos hálózatot, valamint a fűtésrendszert is. Nem beszélve arról, hogy a munkácsi kórházban beépítettünk egy teljesen új víztisztító rendszert is” – mondta el dr. Biró Erzsébet Ukrajna érdemes orvosa.

Dr. Mihajlo Poljak, az ungvári Kárpátaljai Megyei Infektológiai Kórház igazgatója arról számolt be, hogy kórházukban a pályázatnak köszönhetően új bakteriológiai labort építettek ki, illetve a munkácsi megyei gyermekkórházhoz hasonló, a ivóvízellátó és fűtésrendszert érintő felújításokat hajtottak végre.

A zárókonferencia kezdetén Vaszil Demjancsuk, a megyei tanács alelnöke mondott köszönetet a pályázati programban részt vevő egészségügyi intézmények vezetőinek, munkatársainak, hogy jelentős mértékben hozzájárultak a kárpátaljai járvány elleni védekezés eredményeihez. A megyei vezető kiemelte, hogy a programhoz a 10%-os önrészt, amit a pályázat előír, a Kárpátaljai Megyei Tanács finanszírozta.

Kuti László ungvári magyar konzul köszöntőbeszédében emlékeztetett arra, hogy Magyarország az utóbbi években jelentősen igyekezett támogatni megyénk egészségügyi rendszerét. 123 lélegeztetőgépet ajándékoztak Ukrajnának, három határátkelőhelyen több mint 20 000 kárpátaljai embert oltottak be térítésmentesen Covid elleni védőoltással. Öt éve igyekeznek a kárpátaljai gyerekek számára szükséges védőoltásokkal segíteni egészségügyi ellátórendszerünket. Továbbá nagyszámú, az ATO-ban megsérült katonát is gyógykezeltek és gyógykezelnek Magyarországon.

Barta József megyei képviselő, a KMKSZ alelnöke kiemelte, hogy a járvány alatt megtapasztalhattuk, hogy az egészségügyi ellátás minőségének javítása mindannyiunk közös érdeke. A pályázatnak köszönhetően az eszközök beszerzése és a szakmai tapasztalatok megosztása terén is jelentős volt az előrelépés, hiszen a Covid kezdetben egy teljesen ismeretlen betegség volt, az orvosok is ismerkedtek vele. Ma már van kellő tapasztalatuk, a tapasztalatcserének köszönhetően mindannyian fejlődnek, ennek köszönhetően pedig a mi biztonságunk is növekszik – hangsúlyozta a KMKSZ alelnöke.

A konferencia során a három kórház vezetői beszámoltak a fejlesztésekről, illetve az osztályvezető orvosok az intézményekben folyó munkáról, eredményekről tartottak előadásokat.             

Badó Zsolt