Április 1-jén folytatódnak az ukrán–orosz tárgyalások

2022. március 31., 10:29

Április 1-jén online folytatódnak a tárgyalások az orosz delegációval – közölte Telegram-csatornáján David Arahamija, a Nép Szolgája párt parlamenti frakciójának vezetője, az ukrán tárgyalódelegáció tagja, akit az UNIAN hírügynökség idéz.

„A törökországi megbeszéléseken azt is bejelentettük, hogy szükségessé vált a találkozó a két ország vezetője között. Az orosz delegáció azt válaszolta, hogy előbb egy egyeztetettebb megállapodás-tervezetre van szükség. Egy hét alatt kidolgozzuk, ami a tárgyalási folyamat résztvevőin múlik, és reméljük, hogy ezután találkoznak a két ország államfői. Ugyanakkor ragaszkodunk ahhoz, hogy erre a találkozóra ne Oroszországban vagy Fehéroroszországban kerüljön sor” – jelezte Arahamija.

Ami az előzményeket illeti, március 29-én Isztambulban újabb tárgyalási fordulóra került sor Ukrajna és Oroszország képviselői között. Az ukrán delegáció ismertette a háború befejezésére vonatkozó javaslatait és elképzeléseit. Egyebek mellett szó van az Ukrajna tömbön kívüli státuszáért cserébe nyújtandó biztonsági garanciákról.

(unian.ua/Kárpátalja)