Weöres Sándor: Pavane

Mi lesz vélem, nem tudom,

eltévedtem az úton.

Ha örülni tévedtél el,
három-négy muzsikus
húzza, hogy táncba fuss,
körül-muzsikálnak téged
és várják a fizetséget.

Mi lesz vélem, nem tudom,
eltévedtem az úton.

Ha szenvedni tévedtél el,
hat vagy hét fegyveres
védelmez, hogy el ne ess,
bor, szalonna, zsold kell nékik,
de mindegy, nem tőled kérik.

Mi lesz vélem, nem tudom,
eltévedtem az úton.

Ha meghalni tévedtél el,
tíz vagy húsz sirató,
asszonyi nemből való,
ráborul a koporsódra,
áztat, mint a nagy víz sodra.

Mi lesz vélem, nem tudom,
eltévedtem az úton.

Ha tévedni tévedtél el,
száz s ezer semmiség
tündököl, mint a lég,
körüllobog, mint a kelme,
s akkor is, ha nem vagy benne.

Mi lesz vélem, már tudom,
megtaláltam az úton.

Könnyűség és bölcsesség. Könnyű, mint a tánc, és bölcs, mint a nagybetűs Úton járó ember. Ilyen ez a Weöres Sándor-költemény, melyben szerzőnk – a Boleró című verséhez hasonlóan – most is egy zenei forma nevét választja művének címéül. A boleró spanyol, a pavane pedig olasz eredetű szó, „udvari táncot” jelent, ám egyes vélemények szerint a pavane zenei gyökerei is Spanyolországig vezetnek.

A könnyűség a vers mindegyik szakaszában jelen van. Könnyen érthető megfogalmazásból áll mindegyik versszak, ugyanakkor mégis érezzük mindegyikben, hogy valami nagyobb komolyság, bölcsesség felé vezet. Ezt a „Mi lesz vélem, nem tudom, / eltévedtem az úton.” ismételgetésével éri el a szerző, illetve az erre mintegy válaszoló ötsoros versszakokkal.

Ám a végső választ – a bölcsesség végső formáját – nem az ötsoros versszakok adják. A válasz a verset lezáró kétsorosban rejlik: „Mi lesz vélem, már tudom, / megtaláltam az úton.” Vagyis: a bölcs ember sosem a célját kívánja elérni. Ő mindig a céljai felé vezető Út megtételére figyel...            

Penckófer János