18 mobilházat adott át Kárpátaljának az Egyesült Államok
George Pataki volt New York-i kormányzó kárpátaljai látogatása során adta át a George E. Pataki Leadership Center és a The Ukrainian Relief Found segélyeit.
Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője elmondta, hogy 18 speciális moduláris épületről van szó, amelyek bármilyen körülmények között átmeneti szállást tudnak biztosítani az embereknek.
„Ezek a házak percek alatt felépíthetők, gyorsan és egyszerűen szállíthatók, minden szükséges elemmel rendelkeznek a családok egy bizonyos ideig történő letelepedéséhez” – mondta, hozzátéve, hogy a moduláris épületeket Kijev megyébe küldik.
George Pataki elmondta, ilyen építményeket használtak az Amerikai Egyesült Államokban akkor, amikor a természeti katasztrófák után lakhatást kellett biztosítaniuk az emberek számára. Ezt szem előtt tartva a megyei vezetés Ihor Zsovkvával, az államfői hivatal vezetőhelyettesével közösen javasolta az amerikai kollégáknak, hogy fontolják meg a moduláris épületekből álló városkák kompakt elhelyezését a megszállók által felszabadított területeken a bombázás következtében hajléktalanná váltak számára.
„Ez lehetővé tenné a károsultak számára, hogy átmenetileg saját telkükön éljenek, és újjáépítsék vagy megjavítsák megrongálódott otthonaikat” – kommentálta Viktor Mikita.
George Pataki egyetértett a javaslatokkal, így a látogatás után a kontakt menedzserek és a szakemberek azonnal megkezdik a konkrét kérés megfogalmazását.
A volt New York-i kormányzó úgyszintén javasolta egy közös alap létrehozását Kárpátalján, amely az Egyesült Államok jótékonysági hozzájárulásait akkumulálná, hogy kompakt lakhatást biztosítsanak a belső menekültek számára.
A találkozó végén Viktor Mikita megköszönte George Patakinak az amerikai társadalom Ukrajna iránti figyelmét, népünk támogatását.
(carpathia.gov.ua/RV)