Több mint 3 millió forint értékű gyógyszeradományt hozott Ungvárra a Magyar Református Szeretetszolgálat
3,2 millió forint értékű gyógyszeradománnyal támogatta az Ungvári Központi Városi Klinikai Kórházat a Magyar Református Szeretetszolgálat. Az egészségügyi intézményben jelentős számú helyi, illetve kényszeráttelepült felnőttet és gyermeket látnak el, és a kialakult helyzetben hiánycikké váltak egyes alapvető gyógyszerek.
A nagy értékű adomány április 8-án, pénteken délután ért célba. A helyszínen, az Ungvári Városi Klinikai Kórházban a rögtönzött sajtóeseményen részt vett Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója és Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat kárpátaljai szolgálatokért felelős lelkipásztora, illetve a házigazda szerepét betöltő Ivan Kurah, az Ungvári Városi Klinikai Kórház főorvosa.
– Második alkalommal hoztunk gyógyszert Kárpátaljára a háború kitörése óta. Először Munkácsra, ahol a megyei gyermekkórházat láttuk el szükséges gyógyszerekkel. Most pedig ide, Ungvárra hoztuk a kérésnek megfelelően azokat a gyógyhatású készítményeket és gyógyszereket, melyekre helyben szükség mutatkozik, de itt hiánycikkek, vagy nem tudták beszerezni – jegyezte meg Juhász Márton, és elmondta: amikor megkapták a jelzést, akkor Magyarországon beszerezték a 3,2 millió forint értékű szállítmányt, közte fájdalomcsillapítókat és antibiotikumokat. Az adománynak köszönhetően akár életmentő műtétek végrehajtására is sor kerülhet a jövőben.
Elhangzott, hogy a szeretetszolgálat tervez egy nagyobb humanitárius akciót, amikor magyarországi orvoscsoporttal jönnének el Kárpátaljára.
– Azt a visszajelzést kaptuk, hogy nagyon sok orvos elmenekült, és a Kárpátaljára érkezett áttelepültek, illetve a helyi lakosságnak az ellátásához szükség lenne bizonyos szakorvosoknak a jelenlétére. Természetesen eszközökkel és gyógyszerekkel jönnénk, amiket szükség szerint itt hagyunk majd. A szakembereink szűrést és egyéb beavatkozásokat fognak végezni – osztotta meg jövőbeni terveiket Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója. Azt is megígérte a főorvosnak, hogy bátran jelezzék a szükségleteiket, és amennyire módjukban áll, készséggel állnak rendelkezésükre. Mint mondotta, nagyon szívesen hozzák, mert úgy érzik, ebben a helyzetben emberi kötelességük segíteni.
Ivan Kurah, az Ungvári Városi Klinikai Kórház főorvosa kiemelte: nagyon hálás a kollektíva, a városlakók és a más településekről érkezett páciensek nevében a magyar fél részéről nyújtott támogatásért.
– Hála Istennek, nagyon rendes szomszédunk van, Magyarország. Soha nem tagadják meg a segítségnyújtást, mindig támogatnak minket, és soha nem feledkeznek meg rólunk. Most különböző gyógykészítményeket, gyógyitalokat, injekciókat, tablettákat kaptunk és más egyebet. A városban sok az olyan menekült, akiknek mindene odaveszett, még az Ungvárig, Lembergig, Ivano-Frankivszkig vezető utat is nehezen tudták megtenni. Igyekszünk maximálisan segíteni nekik, sok közöttük az elhanyagolt, súlyos beteg, erkölcsileg, fizikailag és pszichológiailag is kimerültek az emberek. Ezért a korábbi betegségeik kiújulnak, igyekszünk kórházi ellátást biztosítani számukra, legalább lábra állítani őket, hogy folytathassák az életet. A helyzet nagyon nem egyszerű, de valamennyien keresztények vagyunk, kötelességünk segíteni egymást, amivel tudunk – hangsúlyozta, és ismételten kiemelte: hálás, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálatnak köszönhetően ilyen nagy értékű humanitárius segélyben részesült az általa irányított egészségügyi intézmény.
A Magyar Református Szeretetszolgálat az orosz–ukrán háború kitörésének első napja óta segítséget nyújt a Magyarországra menekülők, valamint a Kárpátalján maradók számára. Az elmúlt hetekben már több mint 370 tonna adománnyal segített a szeretetszolgálat, ennek nagyobb része – több mint 220 tonna – közvetlenül Kárpátaljára került, melyek között tartós élelmiszerek, higiénés termékek, ruhák és háztartási eszközök egyaránt szerepeltek.
Rehó Viktória