„Anyák napján szóljon a dal és legyen bennünk hála…”

2022. május 2., 08:36 , 1106. szám

A Credo Alapítvány szombaton koncerttel egybekötött teadélutánt tartott a Ráti Szent Mihály Gyermekotthonban, melyet az anyák napjának szenteltek. Az intézményben 12 éve működik a Zenede Ivaskovics József vezetésével.

– Ez nem egy hagyományos Credo-fesztivál, hanem egy kis Credo-feszt, amit összekötöttünk az anyák napi rendezvénnyel, tea­délutánnal, s valójában amolyan baráti találkozó lett – mondta Ivaskovics József zenetanár, zeneszerző, a Credo Alapítvány elnöke.

Úgyszintén kiemelte: nagy öröm számukra, hogy hosszú idő után végre együtt lehettek. Meghívták Kisgejőcről Csákány Mariannát a gyerekekkel, szülőkkel, valamint Kovács Sándort és családját Mezőváriból. Elhangzott, hogy szakmailag is építő egy ilyen esemény.

– Fontos, hogy megnézzük egymást, tulajdonképpen vizsgázunk egymás előtt, ki hogy halad. Híve vagyok a szeretettel történő munkának, mert csak szeretettel lehet valami komolyat elérni. Ez egy nagyon izgalmas feladat – avatott be a műhelytitkokba Ivaskovics József.

A Csákány Marianna által vezetett Kisgejőci Gyöngykaláris Kórusiskola népes csapattal érkezett. Előadásukban két megzenésített vers csendült fel Ivaskovics Józseftől, valamint egy dal Halász Judittól és egy Kárpátia-dal.

– Mivel anyák napja alkalmából gyűltünk össze, ezért igyekeztünk anyák napi válogatást hozni – meséli Csákány Marianna, aki az Ivaskovics Józseffel karácsony előtt bemutatott közös lemezükön szereplő két dalt is hozott a rendezvényre.

– Az új lemezről is hallhattunk két éneket, Losonczi Léna megzenésített verseit. A Himnusz Pál apostol után című a szeretetről szól, ez a legsokatmondóbb. Ez az igerész olyan dolgot fogalmaz meg, melyet meg kellene hallanunk és fogadnunk. A másik, az Itt szőke a hajnal című szintén mély üzenetet hordoz. Nyilván mindenki a saját helyzetébe képzeli bele, bár Magyarországon íródott, úgy gondolom, minden érzést és gondolatot elmond, ahogyan mi itt, Kárpátalján élünk – fogalmazott Csákány Marianna.

„Anyák napján szóljon a dal és legyen bennünk hála, mert anyuka nélkül nem jöhettünk volna e szép világra. Anya csak egy van – szól a mondás és szomorú, akinek egy sincs. Hát köszöntsünk minden anyukát. A szeretet a legnagyobb kincs” – zengte a sok kis gyermektorok, és szem nem maradt szárazon a teremben, hiszen szívszorító egy gyermekotthonban anyák napját ünnepelni.

Ezt Bíró Mária igazgató is megerősítette:

– Nagyon szép ünnepünk volt a vendégeknek köszönhetően, de ez egy különleges hely édesanyákat ünnepelni. Nagyon nehéz a gyermekotthonban anyák napjáról beszélni. A nagycsaládunk jelentős részének csak álmában van édesanyja, őket próbálják pótolni, amennyire lehet, a nevelőszülők, az anyukák. De ez mindig egy különleges nap nekünk. Nehezen mentek a próbák és nem értettük, miért, hiszen a gyerekek szerepelni szeretnek, ha foglalkoznak velük, azt szeretik, és most mégis olyan nehezen ment. Rájöttünk, hogy biztos meg sem tudják fogalmazni, nehéz megélniük és kimutatni a világ felé a bennük kavargó érzéseket. A sebek gyógyulnak, a nevelőszülők, meg mindnyájan nagy szeretettel, nagy türelemmel próbáljuk egyengetni az életüket, sorsukat, de egy édesanyát nem lehet pótolni – jegyezte meg Bíró Mária.

Kovács Sándor családjának repertoárja általában népzenéből, egyházi dalokból és megzenésített versekből áll. A mostani alkalommal is ezt hallhattunk tőlük.

– Mindenképpen arról a nagy Istenről énekelünk, aki adta nekünk az édesanyákat, illetve akitől mindenféle áldást kapunk. Ha szétnézünk ebben a világban, bármi van, bármilyen megpróbáltatás ér bennünket, nekünk az Úristent kell dicsérnünk, ezért születtünk. Az ő dicséretével készültünk, persze megemlítve az édesanyákat és imádkozva értük, hogy bírják. Mert most azt látjuk, hogy az édesanyák azok, akik a vállukon viszik a család terhét, s nyilván ebben a háborús időben sokszor a család ellátási terhe is rájuk hárul. Mindenkinek azt szeretnénk a szívére helyezni, hogy imádkozzon, a hazáért, családjáért, az édesanyjáért, mert ahol egészség van, ott egészséges lesz a nemzet, a haza – emelte ki Kovács Erika hitoktató, kántor, zenetanár.

A koncert végén a gyermek­otthon növendékei egy szál virággal köszöntöttek minden jelenlévő édesanyát és nagymamát.   

rv