Elballagtak az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskola végzősei

2022. június 18., 10:52 , 1113. szám

Kárpátalja megyeszékhelyén június 17-én, péntek délelőtt ünneplőbe öltözve, virággal a kezükben sokan tartottak az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskola felé, ahol szűkebb körben tartottak ballagási ünnepséget. A 2021–22-es tanévben 530 tanuló fejezte be itt a tanulmányait, közülük 18-an ballagtak.

A végzős osztály az Egyszer véget ér című dalra vonult ki az udvarra, miközben a műsorvezető felolvasta a 18 ballagó nevét. Felcsendült az ukrán és a magyar nemzeti himnusz, majd Kulin Judit iskolaigazgató mondott köszöntőbeszédet.

– A ballagás a visszaemlékezés ünnepsége. Ilyenkor szoktuk lajstromba venni, mi történt az elmúlt tanévben, mit tudtunk megvalósítani a kitűzött célokból – jegyezte meg az igazgató, és elmondta: sok olyan eseményt szerveztek, amely a közösséget erősítette, kirándultak számos helyszínre, de az elmúlt tanévben a legfontosabb esemény az iskola fennállásának 75. évfordulója volt. A második félévüket azonban a sors ismét átírta, sajnos már-már a légiriadó hangjával is megtanultak együtt élni.

– A sors fintora, hogy a két évvel ezelőtt, az általános iskolai bizonyítvány átadásakor felidézett Albert Einstein-gondolatok most talán még aktuálisabbak. „Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát, a nehézségek között mindig ott van a lehetőség.” Tekintsetek ezekre a nehézségekre – amelyekből bőven jutott nektek – úgy, mint lehetőségekre – hangsúlyozta Kulin Judit, és Kosztolányi Dezső szavaival búcsúzott a végzősöktől: „De azt akarom, tisztán és fehéren, legyetek vígak és bársonyba-járók, s hódítsátok meg az egész világot.”

Ezt követően az intézmény legjobb tanulóinak átnyújtották a dicsérő okleveleket, valamint a különböző szintű – városi, megyei és országos – online vagy élőben megrendezett tantárgyi vetélkedők helyezettjeinek az okleveleket, többek között a 11. osztályos Bara Gabriellának, aki az országos kémiavetélkedőn 2. helyezést, a városi tanulmányi versenyeken kémiából 1., informatikából 2., történelemből 2., matematikából 3. és földrajzból 3. helyezést ért el.

Az elmúlt tanévben az új helyzetben a pedagógusoknak sem volt könnyű helytállni. A tanintézményben a háború kitörése óta folyamatosan menekülteket is ellátnak. Jelenleg 37-en vannak, de volt olyan időszak, amikor a 83 férőhelyen 85 belső menekültet láttak el a tanári kar ügyelete mellett. Sokoldalú munkájukért, odaadásukért, türelmükért az iskola számos pedagógusát elismerő oklevélben részesítette a városi tanügyi osztály.

A végzősök osztályfőnöke, Román Nóra könnyeivel küszködve búcsúzott a ballagóktól, akik, mint mondta, az elmúlt hét évben közel kerültek a szívéhez.

– Sok emlék jut eszembe, rengeteg közös program, melyeket együtt éltünk át, kirándulások, műsorok. Mindig lehetett rátok számítani. Kimagasló tanulmányi eredményeitekre külön büszke vagyok. Örülök minden sikereteknek, apró örömötöknek, de átérzem a kudarcok okozta bánatotokat is. Tiszta szívemből azt kívánom, hogy a kudarcokat ne traumaként éljétek meg, hanem tanuljatok belőlük. Álljatok fel és lépjetek túl! Mindig tiszta szívből és igaz hitből cselekedjetek, minden célotok és vágyatok teljesüljön, de ne mindenáron. Tudjatok megbocsájtani, alkalmazkodni a változásokhoz, szeretettel fordulni azokhoz, akik körülvesznek benneteket – fogalmazott Román Nóra, és a szülőknek is megköszönte a segítőkészségüket. Végezetül arra buzdította végzős tanítványait, hogy azok az alapok, amelyeket ebben az iskolában szereztek, elegendőek legyenek ahhoz, hogy önmaguk számára célt tudjanak találni, és ezt a célt el tudják érni.

A 11. osztály Rúzsa Magdi Jel című dalával búcsúzott, majd a szárnyat bontó diáksereg nevében a diákparlament leköszönő elnöke, Szabad Sándor szólalt fel. Beszédében felidézte az iskolakezdést, amikor 49-en ültek be az iskolapadokba. Majd kitért az azt követő évekre, és köszönetet mondott a tanári karnak, valamint elmondta, annak ellenére, hogy osztálytársaikkal nagyon különbözőek, mindig tisztelték és megértették egymást. Végül Bara Gabriella és Sztojanovics Szebasztián először komolyan, majd humorosan búcsúzott a pedagógusoktól. Sütő Kálmán Útravaló című verse Kudla Krisztián szavalatában hangzott el. A szülők gondolatait Bara Gabriella tolmácsolta.

A tanulótársak nevében a tizedik osztályos Gorzó Julianna osztotta meg gondolatait. Ezután a tizedikesek és az iskola énekegyüttese dallal búcsúzott a végzősöktől, és gyönyörű hímzett tarisznyát ajándékoztak nekik.

Az egybegyűltekre Petenko Miron atya ungvári római katolikus plébános és Héder János, a Kárpátaljai Református Egyház főjegyzője, püspökhelyettese kért áldást.

Végezetül Szabad Sándor végzős diák és Varga Eszter első osztályos tanuló szólaltatta meg a 2021–22-es tanév befejezését jelző utolsó csengőt. Ezzel a ballagási ünnepség véget ért, és a végzősök – a hagyományoknak megfelelően – a Gaudeamus igiturt énekelve végigballagtak az osztálytermekben.

Rehó Viktória