Beregszászban bemutatták a Magyar Passió című történelmi filmdrámát

2022. július 7., 14:27 , 1116. szám

Egyre több, korábban Kárpátaljára érkező belső-ukrajnai menekült dönt úgy, hogy visszatér otthonába. A menekültek befogadására berendezkedett intézmények ezáltal kicsit fellélegezhetnek és visszatérhetnek a korábban megszokott programjaikhoz. A Beregszászban tevékenykedő Szent Anna Karitász is így tett, amikor levetítette a Magyar Passió című filmdrámát. A rendezvénynek a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház adott otthont július 5-én. A filmvetítés és az azt követő közönségtalálkozó díszvendége Eperjes Károly színművész, a film egyik főszereplője és rendezője volt.

A február 24-én kitört orosz–ukrán háborút követően Kárpátalja szinte összes szervezete és intézménye a belső-ukrajnai menekültek befogadására és megsegítésére rendezkedett be. Nem volt ezzel másként a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban működő Szent Anna Karitász bázisa sem, amely néhány héttel ezelőtt még a háború elől ideérkező nők és gyermekek menedékhelyéül szolgált. A belső menekültek lakhelyükre való visszatérését követően a karitatív szervezet szerette volna a helyi magyar közösségi kulturális életet újraindítani, ezért hívták meg Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, aki bemutatta a Magyar Passió című történelmi filmdrámát, melynek cselekménye 1950-ben játszódik.

Eperjes Károly színművész Harapkó Marianna, a Beregszászi Szent Anna Karitász vezetőjének meghívására érkezett nagy örömmel Beregszászba. Ők Vácon találkoztak szintén a Magyar Passió filmvetítése és az azt követő közönségtalálkozó alkalmával. „Már ott megfogalmazódott az ötlet, hogy Beregszászba is el kell hozzuk és meg kell ismertessük ezt a művet” – fogalmazott a beregszászi karitász vezetője.

Eperjes Károly nem először jár Kárpátalján, hiszen szoros kapcsolatot ápol a beregszászi színházi társulat színészeivel is.

A film alapjául Várnai Péter címzetes prépost Krisztus inge című színműve szolgált. A film megrendezésére és főszerepére a szerző Eperjes Károlyt kérte fel. Az 1950-ben játszódó film történetében Leopold atya azért küzd szerzetestársaival, hogy a második világháború után újjáéledő országban a ferences rendet ismét felvirágoztassa, s eközben szembekerül a kommunista hatalommal.

Az esemény – bár a film nehéz témát dolgoz fel – mégis örömteli kikapcsolódásul szolgált minden résztvevő számára, és kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy a Szent Anna Karitász közössége végre ismét minőségi szabadidőt tölthessen együtt.

TV21Ungvár/K. K.