Sztefancsuk: Az év végéig az EB által követelt minden törvény megszületik

2022. július 7., 09:50 , 1118. szám

Hogy megfeleljen az Európai Bizottság (EB) követelményeinek, a közeljövőben a Legfelső Tanács számos törvénytervezetet kíván elfogadni, ezek némelyike vitákat válthat ki – mondta el Ruszlan Sztefancsuk, a Legfelső Tanács elnöke az ukrán hírtelevíziók közös műsorfolyamában.

„Kidolgoztuk a jogalkotási munkatervünket, meghatároztuk, hogy mit kell elfogadnunk a közeljövőben, különös tekintettel az Európai Bizottság hét kívánságára. Ez többek között az Alkotmánybíróságot érintő törvénytervezet; ez a törvényjavaslat, amely a pénzmosással, az úgynevezett FATF-fel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik; ezek a deoligarchizációs törvénnyel kapcsolatos kérdések; ezek a nemzeti kisebbségekről szóló jogszabállyal kapcsolatos kérdések; ezek a médiatörvényhez kapcsolódó kérdések” – sorolta a házelnök.

Sztefancsuk szerint a Legfelső Tanács „szervezeti-szerkezeti átalakításokat” hajt végre, hogy ezt a munkát felgyorsítsa, és az európai integrációval kapcsolatos törvényeket úgynevezett „gyors úton” fogadják el.

A parlament elnöke megjegyezte, hogy a tervek szerint az év végéig minden olyan törvénytervezetet elfogadnak, amely szerepel az EB követelménylistáján.

„Nincs olyan köztük, amely negatívan befolyásolná egy átlagpolgár életét. Vannak olyanok, amelyek vitát válthatnak ki, és ez normális. Többek között, úgy gondolom, hogy nagy vita lesz a médiatörvényről, lesz vita a nemzeti közösségekről szóló jogszabályról. De nekünk egyszerűen bele kell illesztenünk ezekbe az EU-direktívákat, mert van egy útmutatónk ezekhez az irányelvekhez, és csak egy kérdés mentén kell folytatni a vitát: megfelel-e az EU direktíváinak vagy sem” – fogalmazott a házelnök az Ukrajinszka Pravda szerint.

A portál emlékeztet, az Európai Unió vezetői június 23-i brüsszeli csúcstalálkozójukon úgy határoztak, hogy Ukrajnának és Moldovának tagjelölt státuszt adnak. A döntést az EB június 17-én közzétett ajánlása alapján hozták meg. Az EB hét követelményt tartalmazó listát terjesztett elő Ukrajnára vonatkozóan. Ugyanakkor a Bizottság a tagjelölt államokkal szemben támasztott követelmények Ukrajna általi teljesítésével kapcsolatban azt javasolta, hogy az EU-nak legyen joga ezt a státuszt törölni abban az esetben, ha Ukrajna megszegi kötelezettségvállalásait. Az Európai Unió vezetői a brüsszeli csúcson változtatás nélkül elfogadták az Európai Bizottság javaslatait a tagjelölt státusz Ukrajna általi megszerzésére vonatkozóan.

Olha Sztefanisina ukrán miniszterelnök-helyettes ugyanakkor arról biztosított, hogy Ukrajna nem veszíti el a tagjelölti státuszt abban az esetben, ha nem teljesíti az EB-nek az EU-tagjelölti státusz megadásához fűzött feltételeit. „A hét feltételt illetően a határozat úgy rendelkezik, hogy az Európai Bizottság az év végén értékeli e feltételek teljesülését, és ez határozza meg a tagsággal kapcsolatos további lépéseket” – mondta.         

(hk/pravda.com.ua)