250 dolgozóval indult újra a Skoda gyártása Tiszasalamonban

2022. július 10., 11:29

Kárpátalja egyik legnagyobb vállalata, az Eurocar autógyár három hónapos szünet után újraindította a termelést. Az Eurocarnak jelenleg közel 250 alkalmazottja van. Az üzleti élet számára meglehetősen nehéz körülmények – előbb a Covid-világjárvány, most pedig a háború – ellenére a gyár egyetlen dolgozót sem bocsátott el.

Ivan Zavidnyak, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás Gazdasági és Regionális Fejlesztési Osztályának igazgatója csodálatosnak nevezte, hogy a térség költségvetését jelentős mértékben feltöltő vállalkozás – a harci cselekmények és az ország területén bevezetett hadiállapot ellenére – újraindította tevékenységét, az autógyártást. „Azok az alkalmazottak, akik hivatalosan is felmentést kaptak a behívás alól, részt vehetnek a munkafolyamat műszaki folytatásában, valamint az autógyártó sorok beindításában. Ennek révén az együttműködés is megvalósult a vállalatunk és a katonai közigazgatás között, ami egy nagyon pozitív példa. Az alkalmazottak sorozás alóli felmentésével a cégnek esélye van az átmeneti stabilitásra, még a legnehezebb időkben is” – tette hozzá.

Míg szünetelt a gyártás, addig az autószerelők az Eurocarba beérkező humanitárius segélyek rakodásánál és válogatásnál segítettek. Most viszont már örülnek, hogy visszatérhettek korábbi munkájukhoz.

Olekszandr Kiscsenko, az Eurocar gyártási vezetője nyilatkozatában elmondta, hogy az elmúlt időszak a vállalat számára nem volt nyereséges vagy kifizetődő, sőt veszteséggel zártak, viszont megtartották az alkalmazottaikat és ezzel együtt a szakértelmet.

 Az európai gyártó hivatalos forgalmazója az ukrán piacra koncentrál, amely jelentősen csökkent, és ezzel együtt a termelés is. Az Eurocarban naponta körülbelül 30 autót szerelnek össze, de ha a körülmények is engedik, a kapacitás kétszázra való növelését szeretnék elérni.

„Általánosságban elmondható, hogy a kapacitásunk sokkal nagyobb, mint amit most gyártunk. Még azt is kijelentem, hogy a tízszerese. Azonban egyelőre megelégszünk azzal, ami van. Az ukrán piacokra gyártjuk az autókat, viszont Ukrajna jelenleg nem igényel annyit, amennyit mi biztosítani tudnánk” – részletezte a gyártásvezető.

A három futószalagból jelenleg csak egy működik. Miután az alkatrészek beérkeznek a gyárba, a mérnökök veszik kézbe és szerelik össze azokat. Az első szakasz nagyjából 7 percig tart. A szállító raklapról leszedik az aggregátorokat, majd felteszik egy speciális teherszállítóra, amelyen a teljes alvázat szerelik össze. Ezt követően az alvázat az erre használt felszereléssel a karosszériába helyezik. Itt több összeszerelő poszt van, így 7 perc alatt minden probléma nélkül összerakható az autó. Egy-egy autó legalább 5 000 alkatrészből áll. Minden ezt követő szakasznak megvan a maga speciális funkciója, és mindegyiket ellenőrizni kell az elektronikától kezdve az érzékelőkön keresztül a mechanizmus megfelelő működéséig.

Tavaly mintegy háromezer Skoda autó került le az Eurocar futószalagjáról. Azokat az autókat, amelyeket még az idei év első felében kellett volna legyártani, ősszel szállítják a vásárlókhoz. Így a cég teljesíteni tudja az ügyféli kötelezettségeit. Azonban amennyiben az országban nem stabilizálódik a gazdasági helyzet, a vállalat kénytelen lesz tovább csökkenteni a termelési kapacitását.

TV21 Ungvár/Dankai Péter