Szili Katalin: A béke megteremtésének nincs alternatívája

2022. július 13., 16:48 , 1116. szám

A béke megteremtésének nincs alternatívája, hiszen csak és kizárólag ez biztosíthatja a nemzeti kisebbségek szülőföldön maradását, boldogulását és gyarapodását is – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a felvidéki Debrődön azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a Rovás Egyesület nyári szabadegyetemének alkotótáborában tartottak múlt csütörtökön.

A fórumon – amelynek magyarországi és szlovákiai résztvevői mellett ukrajnai és lengyel vendégei is voltak – főként a magyarság szülőföldön való megmaradásának és a szomszédságpolitikának az időszerű kérdései kerültek terítékre, szó esett az Ukrajnában dúló háború hatásairól is.

Szili Katalin a béke megteremtésének fontosságát hangsúlyozta, rámutatva: a béke az alapfeltétele annak is, hogy a nemzeti kisebbségek megmaradhassanak szülőföldjükön. Beszélt a magyar kormány nemzetpolitikájának eredményeiről, valamint kitért a határ menti térségek együttműködésére is. Kijelentette: az elmúlt tizenkét év nemzetpolitikájával sikerült jó alapokat biztosítani az együttműködés további finomítására.

A miniszterelnöki megbízott rendkívül fontosnak nevezte a határ menti térségek fejlesztésében rejlő lehetőségeket kihasználó kezdeményezéseket. Ezzel összefüggésben leszögezte: az önkormányzatok közötti együttműködés és stratégiaépítés különösen fontos eszköz.

A rendezvényen Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos elmondta: folyik az előkészítése a következő szlovák–magyar kisebbségi vegyes bizottsági ülésnek, és beszélt az elmúlt évi Európa tanácsi magyar elnökség eredményeiről. Arról is, hogy a magyar kormány számára fontos, az identitáshoz való jog mindenki számára biztosítva legyen. Kalmár Ferenc rámutatott: a nemzeti kisebbségek kérdésének európai üggyé emelése rendkívül fontos annak érdekében, hogy a megújuló Európában biztosítva legyen a következő időszak stabilitása.

A rendezvénynek a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával felépített Zarándokszálló adott otthont, ahol az idén három alkotótábort is tartanak a Rovás Egyesülettel együttműködve.

(MTI/Kárpátalja)