Budapest kiáll a háború sújtotta Ukrajna mellett és kiemelten támogatja Kárpátalját
Szijjártó Péter az MCC Feszten
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) idén „Hangot adunk a tehetségnek” mottóval szervezte meg MCC Feszt néven ismertté vált rendezvényét július 28–30. között Esztergomban. Az MCC Feszt a legfrissebb és legerősebb szakmai-közéleti és könnyűzenei fesztivállá lépett elő az anyaországban. Az MCC Beregszászban is jelen van, ahol kiemelkedő oktatási-fejlesztési, közéleti projekteket szervez a kárpátaljai fiatalok számára. Tevékenységüket a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) is támogatja. Az MCC mindent megtesz azért, hogy a tehetséges kárpátaljai gyerekek a háborús körülmények között is fejleszthessék tudásukat. Cél emellett a közösségépítés, illetve a nemzeti összetartozás érzésének erősítése is. A fesztivál, amelyen a „magyar tehetséget” ünnepelték, három napon át kínált közéleti, interaktív és zenei programokat Esztergom belvárosában, ahol több kárpátaljai fiatal is jelen volt. A szervezők nagy hangsúlyt fektettek a közösségépítésre, a közélet, a kultúra, a tudomány és a sport népszerűsítésére.
A rendezvényen Ukrajna és Kárpátalja helyzete is téma volt. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter előadásában leszögezte: Budapest kiáll a háború sújtotta Ukrajna mellett és kiemelten támogatja Kárpátalját is. Hangsúlyozta, hogy Magyarország február óta történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre, illetve már 860 000, a háború elől menekülő embernek nyújtottak segítséget. Ezenkívül azoknak az ukrajnai menekülteknek, akik az ország területén szeretnének maradni, munkát, a gyerekeknek oktatást biztosítanak, az egészségügyi rendszerhez pedig olyan hozzáférést, amilyet a magyar állampolgárok kapnak.
„A legfontosabb dolog, amit tennünk kell, az az, hogy Kárpátalja jelenlegi vezetésével egy kölcsönös bizalmon alapuló, a magyarok biztonságát garantáló együttműködést kell felépíteni, s úgy tűnik, hogy sikerül is” – fogalmazott a magyar diplomácia vezetője. Szijjártó Péter előadásában kiemelte a Kárpátalja Megyei Katonai Közigazgatás vezetőjét, Viktor Mikitát, akit kiváló embernek nevezett, illetve elmondta, hogy a megye kormányzójává való kinevezése óta a békés együttélésnek a kultúrája újra beköltözött Kárpátaljára, s ezt a magyar kormány minden formában szeretné támogatni. A tárcavezető azt is hangsúlyozta, hogy Viktor Mikita folyamatosan egyeztet a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetőivel is, ami mindenképpen a kölcsönös bizalom jele, így remélhetőleg a háború után a kárpátaljai magyarság szempontjából fontos, békebeli ügyeket is sikerül majd ebben a szellemben rendezni.
Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke az MCC kapcsán elmondta, hogy az intézmény nagy hangsúlyt fektet az alumni közösségének összetartására, ezért tiszteletjegyeket ajánlott fel a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző (KKV) immáron 4 végzett évfolyamának diákjai számára az MCC Feszten való részvételre.
Constantinovits Milán, az MCC Fiatal Tehetség Programjának szakmai főigazgató-helyettese közölte: jelenleg 100 gyerek tanul Kárpátalján a program keretein belül. Emellett tavaly sikerült elindítani a Középiskolás Programot is, ami azért különleges, mert lehetőség nyílt ennek a korosztálynak a megszólítására is. A kialakult körülmények miatt a szervezők igyekeztek hibrid megoldásokat találni a képzés folyamatosságára.
Kárpátaljáról több fiatal is részt vett a rendezvényen, amelyen fejleszthették tudásukat, kapcsolatokat alakíthattak ki. Szerényi Szilárd, a KKV korábbi diákja ma már az MCC-ben lát el feladatokat mint az Erdélyi Politikai Iskola koordinátora. Elmondása szerint a KKV programjainak köszönhetően kinyílt előtte a világ, ami nagy lehetőség számára.
TV21UNGVÁR/Dankai Péter