Angol nyelvi tábor a KMNE szervezésében

2022. augusztus 15., 16:42 , 1121. szám

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) minden év nyarán hol ukrán, hol angol nyelvi táborral teszi még vonzóbbá a nyelvtanulást a gyerekek számára. Nem volt egyszerű az oktatás helyzete az utóbbi időben. Kezdetben a járványügyi, majd ezt követően a háborús helyzet lehetetlenítette el a jelenléti oktatást az iskolákban. Idén az angoltáborra került sor, amely igencsak nagy népszerűségnek örvendett, hiszen a gyerekek végre nem a képernyőkön keresztül, hanem személyesen tanulhattak.

Augusztus 1–5. között két korcsoportban 39 gyerek vett részt a napközis alkalmakon. A korcsoportok szerinti tanulás lehetővé tette mindenki számára, hogy a korának megfelelő témakörökben fejlessze tudását. A kisebbek játékosan, énekekkel, mondókákkal, míg a nagyobbak interaktív játékok segítségével, rövid videók megtekintésével, párban és kiscsoportokban dolgozva tanultak. A programnak ezúttal a Munkácsy Mihály Magyar Ház adott otthont. Mivel Kárpátalja különböző településeiről voltak jelentkezők, buszok segítségével biztosították számukra a beutazást nap mint nap.

A 20 éve működő munkácsi Alfa Nyelviskola 4 tanára vállalta a tábor megszervezését és levezetését. A tanárok nagy szeretettel fogadták a lelkes résztvevőket, és mindennap különlegessé tették számukra a foglalkozásokat. Délelőtt főleg a tanulás került előtérbe, de mindig volt idő uzsonnára és játékra az udvaron egy kis pihenő erejéig. Az ebéd elfogyasztása után mindennap változatos és kreatív programmal készültek a szervezők. Volt skóttánc-tanulás, vetélkedő, fagyizás Munkács központjában, kézműves-foglalkozás és filmezés is.

A tábor a résztvevők és a szülők beszámolói alapján nemcsak a nyelvtanulás, hanem a lelki feltöltődés szempontjából is hasznos volt, mivel a gyerekek újra együtt lehettek a kortársaikkal. Ez bizonyítja, hogy a gyerekeknek szükségük van a közösségre, hiszen tapasztalati úton tanulhatnak a legtöbbet.

Köszönet illeti Kosztyu Juliannát, az Alfa Nyelviskola vezetőjét, valamint tanárait a tábor szervezéséért és levezetéséért, az önkénteseket a segítségért, továbbá a Munkácsy Mihály Magyar Ház vezetőségét és személyzetét, akik biztosították a helyszínt és segítették a tábor zökkenőmentes lebonyolítását.

Köszönet a tábor megvalósulásáért Magyarország Kormányának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek!

Orosz Krisztina,
a KMNE munkatársa