Pásztor István: A bevándorlókat Szerbia déli határán kell megállítani

2022. augusztus 17., 09:53 , 1121. szám

A „migránsinváziót” Szerbia déli határán kell megállítani – mondta a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke múlt szombaton Palicson, a vajdasági magyarság Szent István-napi központi rendezvényén.

Nem válhatunk a nyugati utópiák foglyaivá, a migránsok pedig nem válhatnak ugyanezen utópiák áldozataivá – hangsúlyozta Pásztor István.

A migránsok hónapokon át, egyre frusztráltabban és dühösebben próbálkoznak Európa bevételével, „annak az Európának a bevételével, amely egyébként, állítása szerint, örömmel várja őket”. A kettős beszéd helyett a megoldások irányába kell elindulni, de ehhez kétségtelenül meg kell szüntetni a jelenlegi áldatlan állapotokat – mondta.

Pásztor István közölte: a magyaroknak vigyázniuk kell szülőföldjükre; együtt kell erőt kifejteniük, hogy ellenállhassanak a XXI. század „imperialista törekvéseinek”, amelyeket globalista törvényszerűségként próbálnak „lenyomni a torkukon”.

„Mivel kisebbség vagyunk, meg kell dolgoznunk azért, hogy magyarok maradhassunk” – mondta a politikus, megállapítva: a helyi magyarság jó állapotban van, köszönhetően mások mellett a két állam kormányának.

Ez „elég is volna ahhoz, hogy megküzdjünk az előttünk álló, ránk zuhanó gazdasági recesszióval, a kialakított energiaválságból következő problémákkal”. Azonban ha Magyarország és Szerbia nem tud közösen fellépni a „migránsáradattal” szemben, mindez kevés lesz – közölte Pásztor István.

„Nem kételkedünk abban, hogy a nyugat-európai döntéshozók helyesen döntöttek, amikor bevándorlóterületté nyilvánították országaikat, azonban ezt ne a mi bőrünk árán kívánják megvalósítani!” – mondta a politikus.

Pásztor István közölte: Szent István legfőbb törekvése a béke és a jó viszony megteremtése volt, ebben látta a Kárpát-medence fejlődését és virágzását.

„Ennek a gondolkodásnak a része volt az erős ország, amelyet hittel és akarattal vértezett fel. A hit jelentette szabadság adja meg az erőt, ami nélkül nem építhető és nem tartható meg egyetlen közösség sem. Mi ma, 2022-ben is azt tudjuk ünnepelni, hogy van hitünk. Van bennünk szeretet a szülőföldünk iránt. Együttműködési szándék vezérel a többség irányában. A nemzethez tartozás kiteljesedése az elmúlt tizenkét év nemzeti kormányzásának köszönhetően aranykorát éli. Vigyázzuk meg mindezeket!” – mondta a politikus.

(MTI/Kárpátalja)