Szent István-napi kenyéráldás Beregszászban

2022. augusztus 22., 08:18 , 1122. szám

Beregszászban is méltóképpen – ünnepi szentmisével és kenyéráldással – emlékeztek meg államalapító Szent István királyunkról és a kereszténység felvételéről a Szent Kereszt Felmagasztalása Római Katolikus Templomban augusztus 20-án.

A megemlékezés délutáni szentmisével vette kezdetét, melyet Molnár János esperes-plébános celebrált, aki kiemelte: Szent István nagysága abban rejlett, hogy hitt a kereszténység felvételében, s mindezt nem azért tette, hogy beálljon az európai királyok sorába, hanem hogy a nemzetet felemelje. „Szent István király apostoli tevékenységet végzett az ő országában, hiszen egyházmegyéket, monostorokat alapított, és mindenben elősegítette a keresztény hitnek nem csupán a megismerését, hanem az elmélyítését és a valódi megélését” – fogalmazott Molnár János.

A magyar népszokásoknak megfelelően a termés betakarítását követően Szent István-napra sütötték az új búzából készült első kenyeret. Ezért is fonódott össze az új kenyér ünnepe nemzeti ünnepünkkel.

Beregszászban a hagyományokhoz híven a magyar államalapítás emléknapján a katolikus egyház minden évben megszervezi a kenyérszentelő ünnepséget, az új kenyér megáldását. A cipókat az idei szertartáshoz is a beregszászi Szerb Pékség biztosította.

„Ezen alkalom emlékeztet bennünket arra, hogy a testi táplálékon túl ne feledkezzünk meg a lelki táplálékról sem, melyet Szent István királyunk is olyannyira fontosnak tartott” – emelte ki János atya.

A megemlékezésen fellépett Seres Tímea és Seres Leila, akik az Erdő, erdő című népdalt és Máté Péter Hazám című dalát adták elő. A szentmisét követően a résztvevők fejet hajtottak és elhelyezték koszorúikat a templom udvarán található Szent István-mellszobornál.

TV21 Ungvár/K. K.