Mesemondó versennyel méltatta a magyar népmese napját a Pro Cultura Subcarpathica

2022. október 2., 09:03 , 1128. szám

A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet idén immár hatodik alkalommal szervezte meg hagyományos mesemondó versenyét a magyar népmese napja, egyben Benedek Elek születésnapja alkalmából. A korábbi évekhez hasonlóan idén is szép számmal jelentkeztek a rendezvényre, melynek a Rákóczi-főiskola átriuma adott otthont szeptember 30-án.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Szakgimnáziuma Cibere néptáncegyüttesének előadásával kezdődött az esemény. Ezt követően Pallagi Marianna, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet igazgatója köszöntötte a megjelenteket, aki beszédében kiemelte: „A civil szervezet minden évben több olyan programot is szervez, amely összehozza a kárpátaljai fiatalokat. Ezek között pedig kiemelt figyelmet kap a magyar népmese napjának méltatása.”

A program célja, hogy a fiatalok jobban megismerjék magyar népi kultúránkat, valamint népszerűsítsék és megőrizzék mesekincsünket.

Az eseményt többek között megtisztelte jelenlétével Soós Katalin, a II. RF KMF Szakgimnáziumának igazgatója, aki köszöntőjében így fogalmazott: „A népmese egy olyan csodálatos kincs az életünkben, amelyet fontos megőriznünk és továbbadnunk!”

A megnyitón Kurmai-Ráti Szilvia mesemondó – aki a zsűri tagjai között is helyet kapott – A nagy erejű legény című mesét adta elő a gyerekeknek, melyet minden gyerek ámulatba ejtve figyelt.

A megmérettetésre idén is Kárpátalja számos településéről érkeztek fiatalok. A hatodik alkalommal megrendezett versenyre összesen 76 tanuló jelentkezett.

A szervezők a versenyre 8 és 16 éves korosztály közötti fiatalok jelentkezését várták. Korosztályok szerint öt külön kategóriában zajlott a fiatalok megmérettetése. Minden csoportban háromtagú zsűri hallgatta meg és pontozta a gyerekek előadásait. A produkciókat több szempont szerint értékelték. Az egyik ilyen szempont a meseválasztás volt, tehát hogy az adott gyermek korosztályának megfelelő mesét választott-e, a másik az előadásmód, a harmadik szempont pedig a nyelvi eszközök alkalmazása, mely során a zsűri tagjai arra figyeltek, hogy a versenyző mennyire használja a meséhez tartozó nyelvjárási szavakat, mennyire érzi sajátjának a szóhasználatot.

A versenyzők a seregszemlére idén is a magyar népmesék gyöngyszemeiből válogattak.

A vetélkedők közti szünetben különböző kézműves-foglalkozásokon is részt vehettek az érdeklődők.

Az esemény végén pedig eredményhirdetésre és a díjak átadására került sor. A díjazottak okleveleket, valamint ajándék­utalványokat kaptak, emellett minden mesemondó emléklappal és kis ajándékcsomaggal gazdagodhatott. A díjazottak névsora a következőképpen alakult:

Első kategória: 1. Demes Anna, 2. Lőrinc Lili, 3. Sütő Rebeka.

Második kategória: 1. Harsányi Bianka, 2. Rájplik Flóra, 3. Szegedi Alex. Különdíj: Harsányi Eleonóra.

Harmadik kategória: 1. Barta Zsófia, 2. Pallagi Patrícia, 3. Tóth Hajnalka. Különdíj: Turi Eszter.

Negyedik kategória: 1. Buda Eleonóra, 2. Mondik Dániel, 3. Sándor Alexandra. Különdíj: Demeter Hanna, a zsűri díja: Kiss Sebestyén.

Ötödik kategória: 1. Tóth Boglárka 2. Dávid Csilla, 3. Bella Artúr. Különdíj: Máté Angéla.

TV21 Ungvár/K. K.