Lezajlott a „Szól a fülemüle!” tehetségkutató döntője

2022. október 4., 17:36 , 1128. szám

Sikerrel zajlott le a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében immáron nyolcadik alkalommal megrendezett „Szól a fülemüle!” – Kárpátaljai Népzenei és Néptánc Tehetségkutató döntője. Az eseményen most is magyarországi szakmai zsűri értékelte a produkciókat.

A versenyre 156 résztvevő jelentkezett 31 produkcióval. A fiatalok 4 kategóriában versenyezhettek: hangszeres szólista, hangszeregyüttes, néptáncegyüttes és néptáncszóló, mindegyikben két korcsoportban: 7–11 éves és 12–16 éves korosztály. A program szakmai partnere idén is a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége volt, amely a verseny szakmai zsűrijét biztosítja évről évre.

Az esemény megnyitóján Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója, a verseny szervezője köszöntötte az egybegyűlteket, aki elmondta: „Ha elég nemes a cél, a körülmények nem számítanak.” Az igazgató szerint a verseny célja nem más, mint hogy a felnövekvő generációk egyre jobban megismerjék a magyar népzenét és néptáncot.

Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvezető konzulja köszöntőjében kiemelte: a magyar népi kultúra megélése és megőrzése a kisebbségi sorban rendkívül fontos, hiszen mindez nemcsak értéket teremt, de egybentartja és formálja a közösségeket.

Váradi Enikő programkoordinátor, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének kulturális szervezője hangsúlyozta: „Az elmúlt évek során Kárpátalján erős fellendülés volt látható a népművészetben. Sok új műhely alakult civil kezdeményezésre, amelyek jó munkát mutattak fel. Elindult egyfajta felzárkózás a több évtizedes lemaradást követően, amelyben kulcsszerepet játszott a hálózat által elindított mentorprogram is. Mindez a magyar kormány támogatásának köszönhető. Mindenki dolgozott, tervezett és hitt. Aztán egyik napról a másikra a Covid, majd a háború volt az, ami ezt az erős fellendülést megállította. S újra szélmalomharcot vívva a kárpátaljai közösség a családok elvándorlásával, a pedagógushiánnyal találta szembe magát. Újra a túlélés lett a tét. Mindeközben a rengeteg negatív körülmény ellenére is »megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán«, aminek bizonyítéka a most megjelent versenyzők száma. A népzene és a néptánc megtisztítja a gondolatokat és felemeli a lelket, ami ezekben a nehéz időkben egy biztos pont” – mondta Váradi Enikő.

Blaskó Csaba, a „Szól a fülemüle!” verseny zsűrijének elnöke elmondta: „Jóleső érzés itt lenni a nehéz körülmények ellenére is. Köszönet illeti a szülőket, a felkészítő tanárokat és a szervezőket, akik ezen időkben is kitartanak és teszik a dolgukat. Mi pedig igyekszünk a magunk részéről mindenben segíteni, hiszen azért vagyunk most itt, hogy elsősorban segítséget nyújtsunk önöknek ebben a nehéz körülmények között végzett nemes munkában” – fogalmazott a zsűri elnöke.

Ezt követően kezdetét vette a verseny. A fellépők produkcióikat neves zsűritagok előtt mutatták be: Berta Alexandra – a Hagyományok Háza népzenei szakelőadója, Junior Príma díjas előadóművész, népzenetanár, a Hagyományok Háza Hálózat mentorprogramjának oktatója, a Pengetős Trió formáció tagja; Blaskó Csaba – a váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium népzene tanszakának vezetője, gyakorlatvezető tanár a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen; Szokolik Szabolcs – kétszeres aranysarkantyús és Fülöp Ferenc-díjas táncos, az ELTE Néptáncegyüttes, valamint a Püspökhatvani Népi Együttes művészeti vezetője; Szokolik Melinda – kétszeres aranygyöngyös és Fülöp Ferenc-díjas táncos, az ELTE Néptáncegyüttes, valamint a Püspökhatvani Népi Együttes művészeti vezetője.

A tehetségkutató győztesei a nyári népzene- és néptánctáborokba kaptak meghívást:

Hangszeregyüttes (12–16 évesek) kategória: 1. Turjanica Emília, Marozsi Milán, Bocskai László és Gyurkó Abigél; 2. Hangraforgó citeraegyüttes; 3. Pengető citerazenekar.

Hangszeres szólista (7–11 évesek) kategória: 1. Balogh Máté, 2. Pupcsik István, 3. Fudella Csenge.

Hangszeres szólista (12–16 évesek) kategória: 1. Hadar Lara Martina.

Táncegyüttesek (7–11 évesek) kategória: 1. Cseprente Néptáncegyüttes, 2. Téglási Eszterlánc Néptánccsoport, 3. Kistulipánok Tánccsoport.

Táncegyüttesek (12–16 évesek) kategória: 1. Téglási Orchidea Néptánccsoport, 2. Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport és Tulipán Tánccsoport, 3. Hímes néptáncegyüttes.

Táncos szólista (7–11 évesek) kategória: 1. Csizmadia Márk, 2. Huszár Noémi és Pércsi Márton, 3. Dankai Nikolett és Komáromi Levente.

Táncos szólista (12–16 évesek) kategória: 1. Gricza Kamilla Anna és Pércsi Lajos, 2. Bocskai László és Lázár Alexa Vanessza, 3. Bereczky Tamás.

A kategóriák első helyezettjei a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének módszertani kiadványait kapták meg különdíjként, 37 500 Ft értékben.

A módszertani kiadványok megvásárlását, a seregszemlét, a hozzá kapcsolódó 30 órás képzést, a VIII. „Szól a fülemüle!” – Kárpátaljai Népzenei és Néptánc Tehetségkutató döntőjének megvalósulását a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Tehetség Program támogatta. Az esemény szakmai partnere a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja, a program támogatója a Csoóri Sándor Alap volt.

Kőváry Edina