Alkotó hallgatók kiállítása a Rákóczi-főiskolán

2022. október 7., 21:37 , 1129. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Pedagógia és Pszichológia Tanszékének tanítói és óvodapedagógia képzései során készült alkotásokból rendeztek kiállítást az intézmény átriumában. Az érdeklődők a tárlat keretében a 2015–2022-es évfolyamok hallgatóinak „elfeledett” munkáit tekinthették meg.

Kulin Ágnes, a főiskola tanára, valamint a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának elnöke elmondta: sok diák nem viszi magával az elkészített vizsgadarabját, és ezért az osztályozás után hátrahagyott munkák a szaktantermek raktárainak polcaira kerülnek. Ezeket a műveket mutatják be most az érdeklődőknek, amelyeket olyan alkotásokkal is kiegészítettek, amelyek a koronavírus-járvány és a háborús időszak alatt készültek.

„A tanítói és óvodapedagógiai képzés programjában több tantárgy is azt célozza meg, hogy a hallgatók erős művészeti alapokat sajátíthassanak el. Éppen ezért a tárlat alkalmával olyan alkotások tekinthetők meg, melyek jól tükrözik a hallgatóknak a főiskolai tanulmányaik – grafikai alapok, festészet, díszítő- és szobrászművészet, valamint tervezőgrafikai alapok – során szerzett tudását” – fogalmazott Kulin Ágnes.

A Rákóczi-főiskola Pedagógia és Pszichológia Tanszéke három szaktanteremmel – művészetelméleti, festészeti és szobrászati – rendelkezik. Az évek során ezekben csak gyűltek az alkotások. Mikor a tanszék munkatársai – helyhiány miatt – átnézték ezeket a szaktantermeket, azzal szembesültek, hogy bizony, az évek hosszú sora alatt összegyűlt annyi „elfeledett” alkotás, melyekből már érdemes lenne kiállítást szervezni.

A tárlat másik apropója az októberben esedékes emléknapok, mégpedig a művészetek napja Ukrajnában, melyet október 9-én tartanak, valamint a magyar festészet napja október 18-án.

„Az emléknapokról méltatása mellett be szerettük volna mutatni, hogy a Rákóczi-főiskola Pedagógia és Pszichológia Tanszékének egykori hallgatói, pedagógus- és óvodapedagógus-tanoncai milyen alkotói tevékenységet is folytattak vagy esetleg folytatnak. Hiszen a nevelői munkának fontos része a művészeti készségek fejlesztése” – fogalmazott Kulin Ágnes.

A tárlat keretében az érdeklődőknek lehetőségük volt megtekinteni az elmúlt öt év során készült alkotásokat, melyek eddig a szaktantermek polcain porosodtak, emellett olyan alkotásokat is szemügyre vehettek, melyek a koronavírus-járvány és a háborús időszak alatt készültek. Ezen alkotások esetében pedig az ecsetet és a ceruzát felváltotta a Paint képszerkesztő program egy-egy egérkattintása.

TV21 Ungvár/K. K.