Viktor Mikita is felszólalt a turulmadár ügyében
Az Ungvári Nemzeti Egyetem Akadémiai Tanácsának üléstermében Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció (OVA) vezetője kötetlen beszélgetést folytatott a megye újságíróival társadalmilag fontos témákról.
A találkozón a turulmadár „ügye” is szóba került.
„Sok provokáció volt a kárpátaljai helyzet destabilizálására. Katonai erőink támogatásához szilárdan kell működni a hátországban. Pont most van itt az ideje felvetni az olyan vitatott kérdéseket, mint a turul?” – közölte.
Kiemelte, hogy Kárpátalján számos nemzetiség él, azonban ha valakinek nem is tetszik egyes országok vezetőinek tevékenysége, azért nem vonhatja felelősségre azokat az állampolgárokat, akik onnan származnak. „Kárpátalján stabil kell legyen a helyzet. És most nincs itt az ideje, hogy vitatott kérdésekbe bonyolódjunk” – mondta.
Hozzátette, hogy „aki nagyon meg van győződve arról, hogy a nemzeti jelképekért akar harcolni, az a fronton is megteheti! Ha én, mint egykori különleges szolgálati munkatárs azt a feladatot kapnám, hogy destabilizáljam a régiót, mindenekelőtt nemzetiségi ügyekkel kezdeném! A turulmadár lebontásának ügyével a különleges szolgálatoknak kell foglalkoznia!” – szögezte le.
(karpat.in.ua)