A 170 éve született Nedeczey Jánosnak avattak emléktáblát Munkácson

Hálás lehet neki a Latorca-parti város

2022. október 24., 08:35 , 1131. szám

Munkács város egykori polgármesterének, a város díszpolgárának avattak emléktáblát a Latorca-parti városban. A KMKSZ Munkácsi Alapszervezete által készíttetett és felállított emléktáblát a Nedeczey Jánosról elnevezett belvárosi utca elején, egy épület külső falán helyezték el, amelyet szerény ünnepség keretében lepleztek le október 23-án, Nedeczey János születésének 170. évfordulóján.

A gránittáblán az 1852-ben született Nedeczey János portréja látható, aki 1892 és 1906 között a Magyar Országgyűlés képviselője, 1902-től Munkács díszpolgára, majd 1931-től a város polgármestere is volt. Munkács fejlesztésében hosszú időn keresztül meghatározó szerepet játszott, vitathatatlanul megérdemli, hogy ne feledkezzen el róla az utókor, és a nevét viselő utcában legyen egy emléktáblája is, amely tájékoztatást nyújt az utca névadójáról az ott megfordulóknak.

Az emléktáblát Korolyova Erzsébet, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke és Cseh Áron ungvári magyar vezető konzul leplezte le, majd a tábla megkoszorúzása után a megjelentek átvonultak az utca túloldalán lévő Szent Márton-plébániatemplom kertjébe, ugyanis a forgalmas helyszín nem alkalmas az ünnepség lebonyolítására. A városvezetés képviselője nem jelent meg a tábla leleplezésénél, a koszorújuknak készített szeg üresen maradt a falon.

A templomkertben Korolyova Erzsébet elnök asszony köszöntötte a megjelenteket – Cseh Áron ungvári magyar vezető konzult, Gulácsy Gézát, a KMKSZ alelnökét, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselőjét, a városi tanács KMKSZ-es képviselőit, Lapatyuk Krisztinát és Schink Istvánt, valamint Munkács város megjelent magyar polgárait –, majd elmondta, hogy a plébániatemplom kriptájában temették el a Nedeczey család több tagját, közöttük Nedeczey Jánost is.

Pogány István munkácsi római katolikus plébános kiemelte, hogy Nedeczey János megtartotta Isten tanítását, ez mindannyiunk számára követendő, hisz a tanítások megtartása békét ad nekünk.

Gulácsy Dániel munkácsi református lelkész Nedeczey Jánosról elmondta: „Életében egyre nagyobb, felelős tisztségekkel bízták meg, ő ezt mindig vállalta, tette a dolgát, ahogyan tehette. Meg­győződésem, a mennyei atya is ezt várja tőlünk, hogy becsülettel tegyük a dolgunkat, és ahogy az igéből is hallottuk, egyszer majd a miénk lesz a jutalom, az örök élet” – emlékeztetett a tiszteletes.

Popovics Béla helytörténész a Munkácson született Nedeczey János kapcsán elmondta, hogy igazi lokálpatrióta volt. Munkácson magántanuló volt, majd Szatmáron járt gimnáziumba, Egerben jogot tanult és bírói vizsgát tett. Gyakorlati ismereteit Budapesten előbb ügyvédi irodában, majd a budapesti váltó- és kereskedelmi törvényszéknél szerezte, 1875-ben pedig ügyvédi oklevelet is szerzett a pesti egyetemen. Bár nagy karrierlehetőség állt előtte a fővárosban, ő mégis hazaköltözött. Munkácson előbb a város és a Bereg–munkácsi Takarékpénztár jogtanácsosaként, valamint a „közigazgatási ügyek részeseként” működött, később egyre fontosabb feladatokat bízott rá a város vezetése. Kezdeményezője volt a később Egán Ede által vezetett hegyvidéki akciónak, majd tagja a Kárpát-hegyvidéki mozgalom Bereg megye területére kinevezett bizottságának. Egyebek mellett neki köszönhetően épült meg a munkácsi internátus-iskola jellegzetes épülete, de az egykori kereskedelmi akadémia épülete is, amely ma a városi kultúrháznak ad helyet. Kezdeményezésére összefogtak a város tehetős polgárai, akiknek köszönhetően végül a Munkácsi Árpád Vezér Főgimnázium növendékei közül nyolcvan tehetséges, de szegény tanuló tanulmányait támogatták, s a kezdeményezés végül állami támogatást is kapott.

Nedeczey János 1898-tól a Schönborn-Buchheim grófi család kormányzati tanácsosa volt, e grófi család magyarországi birtokainak fővezetésével is őt bízták meg. A Szabadelvű Párt tagjaként 1892-től tagja volt a Magyar Országgyűlés képviselőháznak. Mindent elkövetett a város fejlesztése érdekében, és mindenki áldotta a nevét a város polgárai közül nemzetiségétől függetlenül. Popovics Béla örömmel nyugtázta, hogy ma újra van róla elnevezett utca Munkácson, és megint van emléktáblája is a huszonöt évvel ezelőtt eltűnt fém emléktáblájának helyén.

Az emléktábla-avató ünnepséget követően a megjelentek a plébániatemplom alatti kriptában megkoszorúzták a nagy előd sírhelyét, tisztelettel adózva emléke előtt.

Az emlékjel megvalósításáért a legtöbbet Korolyova Erzsébet elnök asszony tette, aki egyben a Munkácsi Kistérségi Tanács Végrehajtó Bizottságának is tagja. Tudósítónknak a tábla felállítása kapcsán elmondta, hogy egykor a Rákóczi Kör már avatott Nedeczey János-emléktáblát Munkácson, de az eltűnt már több mint két évtizede. A KMKSZ-alapszervezet tavaly kezdte a mostani emléktábla engedélyeztetését, de a városvezetés azt jelezte feléjük, hogy bronz domborművet állítanak az egykori városépítő, városvezető tiszteletére, melynek finanszírozását Munkács önkormányzata magára vállalja. Mivel közeledett Nedeczey születésének 170. évfordulója, egy hónappal ezelőtt Korolyova Erzsébet megkereste az ügyben Andrij Baloga polgármestert, aki jelezte, hogy a hadiállapot miatt most nem finanszírozhatnak ilyen jellegű kiadást. Abban állapodtak meg, hogy a KMKSZ ideiglenesen elhelyezhet egy gránit emléktáblát, s majd ha a városnak lesz lehetősége egy méltóbb, bronz dombormű felállítására, akkor lecserélik a gránittáblát. „Bárhogy is lesz, már áll a tábla” – foglalta össze az előzményeket Korolyova Erzsébet.

Badó Zsolt