Potápi: Határozottan pozitív tendenciák láthatók a Felvidéken az óvodaprogramnak köszönhetően

2022. november 1., 12:53 , 1132. szám

Határozottan pozitív tendenciák láthatók a Felvidéken az óvodaprogramnak köszönhetően, nőtt a magyar óvodákba beíratott gyermekek száma – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol beszédet mondott a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében megépült új református óvoda átadásán múlt pénteken.

A nemzetpolitikai államtitkár az ünnepélyes megnyitón elmondta: az óvodaprogram megindításának az volt az alapvető célja, hogy minden magyar gyermeket magyar óvodába lehessen beíratni, bárhol is éljen a Kárpát-medencében. Kiemelte, hogy mára már határozottan pozitív tendenciák láthatók, alapvetően e programnak köszönhetően a Felvidéken az elmúlt időszakban nőtt a magyar óvodákba beíratott gyermekek száma, és sehol sem csökkent, egyes helyeken pedig emelkedett a magyar iskolákba beíratott gyermekeké is.

Rámutatott: ki kell mondani, hogy az asszimiláció jelensége a Felvidéken a szórványon kívül a tömbmagyar területeken is jelen van, az óvodaprogrammal pedig ezt a folyamatot lehet megállítani. „Azok a gyerekek, akiket magyar óvodába íratnak be, nagy valószínűséggel magyar iskolát is választanak, ez pedig az identitásmegőrzés szempontjából kiemelkedő jelentőségű” – szögezte le Potápi Árpád János.

A mintegy 400 millió forintos beruházásból megvalósult dunaszerdahelyi óvoda, amely a Hajnalcsillag nevet viseli, 60 gyermek befogadására alkalmas. Az intézményt a Szlovákiai Református Keresztény Egyház és a Dunaszerdahelyi Református Egyházközség működteti majd.

A Kárpát-medencében az óvodafejlesztési program keretén belül eddig 770 intézmény fejlesztésére, megújítására, illetve 153 új létesítmény megépítésére került sor. A Felvidéken a program keretében 30 új óvoda és bölcsőde épült vagy épül, illetve 172-t újítottak fel közel 13 milliárd forintnyi beruházásból.

A nemzetpolitikai államtitkár ezzel összefüggésben rávilágított: a program keretében felújított, illetve megépített intézmények száma még nem végleges, a Kárpát-medence tekintetében várhatóan megközelíti majd az ezret.

„Büszkék lehetünk arra, hogy az elmúlt 5-6 évben ilyen eredményeink vannak” – jelentette ki Potápi Árpád János.

A program, amelynek már a negyedik üteménél tartanak, a tervek szerint 2022 végén fejeződik be.

(MTI/Kárpátalja)