Megtartotta soros ülését a viski kistérségi tanács

2022. november 22., 16:07 , 1135. szám

November 18-án tartotta soron következő tanácsülését a Viski kistérség képviselői testülete. Az országban kialakult áramellátási gondokból adódóan a képviselői tanács áram nélkül dolgozott. Azonban ennek ellenére is sok hasznos kérdést érintettek, többek között földügyi, költségvetési és oktatási témákat vitattak meg.

A gyűlésen döntöttek az orosz nevű utcák, terek átnevezéséről. Mindezeken felül számos Velétét és Visket érintő fontos földügyi kérdést is megvitattak, valamint az oktatási intézmények fűtésének és áramellátásának biztosítására is több költségvetési módosítást hajtottak végre. Ezen felül több oktatási intézményben szeretnék cserélni a fűtési eszközöket, valamint az áramkimaradások miatt áramfejlesztőt elhelyezni, ezáltal biztosítva a tanintézmények működését a térségben. A költségvetésben fennmaradó 1 millió 515 ezer hrivnya oktatásra fordítható összegből pénzt különítettek el a rákosi gimnázium számára egy mobil kazánház beszerzésére.

A képviselők egyhangúlag megszavazták, hogy a Viski Községi Tanács költségvetéséből 135 000 hrivnyával támogatják a nemrégiben visszaszerzett és újra ukrán irányítás alatt lévő Herszon megyét. A KP Vishkovo Önkormányzathoz tartozó szervezet 4 aggregátorát átadják majd két oktatási és két egészségügyi intézménynek. Az ülésen a Visken tartózkodó belső menekültek számára is olyan intézkedési csomagot fogadtak el a képviselők, mely segíti a megfelelő életkörülmények biztosítását a menekültek számára az önkormányzat részéről.

Az ülésen szavaztak arról is, hogy létrehoznak egy kommunális vállalatot a viski Tisza Stadion számára, amely által több sport- és turisztikai rendezvényt lehet majd megvalósítani. A képviselők felterjesztették a jelenlegi háborús helyzetből adódó infláció végett a polgármester fizetésének 15 százalékkal való növelését is.     

kőváry