Új óvoda alapkövét tette le Tusnádfürdőn Potápi Árpád János

2022. november 30., 12:24 , 1136. szám

Magyar állami támogatással felépítendő új óvoda alapkövét tette le múlt pénteken délután Tusnádfürdőn Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Az esemény előtt az MTI kérdésére telefonon elmondta: korábban a magyar állam képviselői elmondták, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben nem indítanak új beruházásokat Erdélyben, ez azonban nem minősül új beruházásnak, hiszen az erre szánt forrásokat már korábban biztosították a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ). A pedagógusszövetség telket vásárolt, megterveztette az épületet, és beszerezte a felépítéséhez szükséges engedélyeket. Hozzátette: ilyenformán a magyar államnak nem kell már több forrást biztosítania a tusnádfürdői óvoda felépítéséhez.

Az államtitkár megjegyezte: ha már a fürdőváros évről évre vendégül látja a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort (Tusványos), és a magyar nemzetpolitika fontos helyszínévé vált, a magyar államnak más területen is támogatnia kell a település fejlődését.

„Az elmúlt időszak eredményei azt bizonyítják, hogy ha összefogásra vagyunk képesek, akkor minden célt, amit magunk elé kitűzünk, meg tudunk valósítani. Nem kell kishitűnek lenni és megijedni, ha valami nehézség jön, mert nehézségek mindig voltak” – nyilatkozta a politikus.

Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke az MTI-nek telefonon elmondta: azt remélik, hogy már a következő tanévet az új óvodában kezdhetik a tusnádfürdői gyermekek. Hozzátette: az alapkőletétel csak egy ünnepi pillanat, hiszen az építkezés már elkezdődött.

Pénteken avatták fel a székelyföldi Kászonjakabfalva óvodájának és elemi iskolájának a közös felújított épületét is.

(MTI/Kárpátalja)