Gyertyafényes homályban, de megérkezett idén is az NSKI Mikulása

2022. december 6., 13:15 , 1137. szám

Közel 400 mikuláscsomaggal, 8 millió forint értékben támogatja a kárpátaljai gyerekeket a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI). A december 1-jén Szász Jenő, az NSKI elnöke személyesen látogatott Kárpátaljára, ahol átadta az elmúlt évek során már hagyományossá vált mikuláscsomagokat a Beregszászi Horváth Anna Gimnázium diákjainak és tanárainak. Az eseményen igazi gyertyafényes hangulat közepette jött el a Mikulás – az elmúlt hetekben már rendszeressé vált, hogy hosszú órákig áramkimaradások vannak megyeszerte, s a hosszú szakállú ajándékosztó épp egy ilyen időszakot fogott ki. Mindez azonban nem szegte kedvét sem az ajándékozónak, sem az ajándékot fogadónak.

Az NSKI elnöke elmondta: adventben vagyunk, a hit, remény, öröm és szeretet vasárnapjai jelentik számunkra az adventi felkészülést. Ha van hitünk és egymásba kapaszkodunk, akkor remélhetjük, hogy a karácsony elhozhatja azt az örömöt, amire valamennyiünknek szüksége van. „Hálával, bátorítással és biztatással érkeztünk, hálásak vagyunk az iskola vezetőségének, a tanároknak és a szülőknek, hogy egyáltalán együtt lehetünk. Megköszönöm azt a kitartást, amit itt tanúsítanak a kárpátaljai testvéreink” – hangsúlyozta Szász Jenő. Az elnök elmondta, hogy közel 400 gyereknek hoztak csomagot, amelyek összértéke 8 millió forint volt, ebből 1 millió forintot az NSKI munkatársai adtak össze. Mint fogalmazott: ez egy gesztus, egy kinyújtott kéz, amely immáron tíz éve állandó. A kutatóintézet vezetője rámutatott arra is, hogy az elmúlt évek kitartó, állhatatos együttműködésének köszönhetően a helyi iskolát sikerült jelentős mértékben felújítani. „Örülök annak, hogy részesei lehettünk ennek a kitartó munkának. Hiszen a következetesség és a kitartás legalább annyira fontos, mint egy jó ötlet” – jegyezte meg Szász Jenő.

Tóth Edit, a Horváth Anna-gimnázium igazgatója köszönetét fejezte ki a sokéves támogatásért az NSKI-nak: „Morális és anyagi támogatást jelent iskolánk tanulói, kollégái és a szülők számára. A csomagok tartós élelmiszert és édességet tartalmaznak, amely jelentős segítséget nyújt évről évre. Hálásak vagyunk mindezért, a gyerekek már idén is nagyon várták és kérdezgették napokkal előtte, hogy vajon érkezik-e hozzájuk is a Mikulás. S végül eljött.”

A kialakult helyzetből adódóan az iskola tanulóinak képviseletében szimbolikusan mindössze néhány gyerek énekelt, szavalt a Mikulásnak és vette át a többiek nevében is a csomagot.

A beregszászi iskolán kívül református, görögkatolikus és római katolikus egyházközösségek gyermekeihez is eljutottak az NSKI mikuláscsomagjai.              

ev