„A nemzet a templomban és az iskolában él”

Beszélgetés Zán Fábián Sándor püspökkel

Zán Fábián Sándorral, a Kárpátaljai Magyar Református Egyház (KRE) püspökével, a 2022-es egyházkerületi választások püspökjelöltjével beszélgettünk. Többek között az elmúlt 16 éves püspöki ciklusról, a jelenlegi élethelyzetekről, a református egyház jelenéről és jövőjéről.

– Lassan elérkezünk az év végéhez, hogyan értékeli a Kárpátaljai Református Egyház 2022-es évét?

– Az év vége felé hálás szívvel gondolok vissza az elmúlt hónapokra a háború és minden megpróbáltatás ellenére, mert a KRE a február óta zajló háború minden kihívását, próbáját úgy állta, hogy nem kell miatta szégyenkezni. Február 24-e óta egy új korszak köszöntött ránk, ami megnehezíti és megkeseríti az életünket, de az itt élő emberek keresztyén mivolta nem vallott szégyent. Ahogyan fogadták és segítették a menekülteket, azt gondolom, hogy irgalomból és keresztyén hitből a kárpátaljaik és a református egyház jól vizsgázott. Azok az emberek, akik bennünk ellenséget láttak, most irgalmasságot gyakorló, segítő emberekre leltek. A lelkészeink mindnyájan jól vizsgáztak, hiszen mindannyian itthon maradtak és helytállnak, feladatukat és küldetésüket teljesítik, nehezebb körülmények között, de eredményesen. Ha az évet nézzük, fő szempont volt, hogy az iskolákban és óvodákban sikerült visszaállítani az oktatást. Nagyon jó a továbbtanulási arányunk, ez is egy olyan bázisa a kárpátaljai magyarságnak, amely bizonyos értelemben biztonságot ad az itt élő családok számára, ami a szülőföldön maradást is elősegíti, rengeteg diákunk tanul tovább például a főiskolán. Az egyházban sikerült megtartani állandó programjainkat is: konfirmandus hetek, vakációs bibliahetek, ifjúsági alkalmak, ennek köszönhetően több ezer fiatalt értünk el, köztük menekült gyerekeket is, akik részt vettek ezeken az alkalmakon. Ezenkívül igyekeztünk a felnőtteket érintő programokat – pl. evangelizációs heteket – is megtartani, különböző missziói ágazatokban igyekeztünk megtartani a stabilitást. S talán említésre méltó, hogy egy fiatal lelkész is hazajött Kárpátaljára, Baksa Dávid, aki jelenleg a csapi gyülekezetben szolgál. Mindez az Istenbe vetett hitnek, valamint annak a háttérnek köszönhető, amelyet a református egyház biztosít egy hazajövő fiatalnak.

– Jelen helyzetben milyen feladat hárul a kárpátaljai gyülekezetekre, hogy a közösségeink megmaradjanak és aktívan tudjanak tovább működni?

– Egy ilyen kiszolgáltatott élethelyzet, mint amilyenben a kárpátaljai magyarok laknak, nemcsak nehézséget és próbatételt jelent. Ez az időszak nagyon sok embernek a tekintetét Isten felé fordítja. Ilyenkor a református vagy a katolikus közösségnek egyaránt hangsúlyozottan oda kell figyelni az emberekre, és az egyház szolgálatára, jelenlétére szükség van. Ez az a közösség, ami nem hasonlítható össze pártokkal, ami jelen volt az első és második világháború korában is. A gyülekezeteknek van megtartó ereje, amivel el tudják érni az elesetteket és egyedül maradtakat. A református gyülekezetek platformjai egyben azok a színterek is, ahol közösségi életet élnek az emberek, egy-egy ilyen alkalomra bejön az, akinek segítségre van szüksége, és az is ott van, aki segíteni tud. Én úgy gondolom, hogy a hitközösségeknek fokozottan nagyobb jelentősége van a hétköznapokban, mint ezelőtt volt. Kell, hogy az egyház partner legyen és segítsen, olyan biztos háttér legyen az embereknek, ahol érzik, hogy halló fülekre és segítő kezekre találnak. Fontosnak tartom, hogy a gyülekezetek tárják nagyobbra a kapukat és vegyék észre azokat, akik már senkit és semmit sem várnak, hiszen ők nagyon veszélyes helyzetben vannak. A remény élteti az embert, a reménytelenség azonban elveszi az életet. Nekünk az a küldetésünk, hogy segítsük az elesettet, a beteget, az egyedüllétben maradottat.   

– Milyen problémákkal, kihívásokkal kellett megküzdeni jelen körülmények között?

– Különböző helyzetek álltak elő. Az áramkimaradások miatt az oktatási és egyéb intézményeink veszélybe kerültek. De az Isten ezt is kirendelte számunkra, és minden intézményünknek tudtunk áramfejlesztőt biztosítani. Vannak olyan kihívások, amit központilag kell megoldani az egyházkerület részéről, van, amit gyülekezeti szinten, vagy a főgondnok végzi el. Az oktatási intézményeink mind stabilak, ami biztonságot nyújt sok száz kárpátaljai családnak, ezáltal ők itthon tudnak maradni. A házi beteggondozásban próbálunk példát mutatni, hogyan lehet megoldani. Nagyon sokrétű a munkánk, azonban továbbra is a stabilitásra törekszünk, nem engedhetjük meg a leépülést. Ha a gyülekezet, a lelkipásztor és a gondnok – akiknek nemcsak a saját gyülekezetükre van rálátásuk – látják, hogy másutt valami jobban működik, akkor törekedniük kell, hogy a jó gyakorlatot átvéve náluk is jobban működjenek a dolgok. Ebben a helyzetben nem leépülni kell, hanem stabilitásra kell törekedni. Természetesen bennünket is nagyon súlyosan érint az elvándorlás, ami a helyi gyülekezetek időleges meggyengülését is mutatja. De próbálunk ebben is egyházkerületi szinten is segíteni a gyülekezeteknek. Már márciusban elindítottuk azt a segítő programot egyházon belül, hogy azoknak a gyülekezeteknek, amelyek segítséget igényeltek, kifizettük a márciusi, áprilisi, májusi rezsit, ezzel is levéve az őszi terhet róluk. Hiszen lehet, hogy most kevesebb a perselypénz, a lehetőség, de továbbra is működniük kell. Ezzel is próbáltunk stabilitást nyújtani számukra.

– Ebben a vészterhes időben egy püspökre több feladat hárul?

– Sosem voltam tétlen, a huszonnégy óra az számomra is huszonnégy. Más feladatom van, mint békés időkben. Kevesebb idő jut olyan egyházi tevékenységre, amire ugyanolyan szükség van, de most van, ami felülírja. Azt látom, hogy a munka sokkal több, a felelősség nagyobb. Bennem is sokszor megtorpanások vannak, hogy hogyan lehet egy-egy helyzetet megoldani. De azt látom, hogy az elmúlt évek barátságai most nagyon nagy jelentőséggel bírnak. Rengetegen telefonálnak és próbálnak segíteni, ennek köszönhetően tudunk megoldani egyéni, gyülekezeti helyzeteket. Például eddig nem volt az én feladatom a segélyek koordinálása, de ebből is ki kellett venni a részem. A menekültek ügyét kellett intézni, az oktatási intézmények beindítása is nagy feladat volt. De vannak teljesen egyéni jellegű megkeresések is, például egy olyan rokkant fiatal maradt egyedül, akinek már nehezen fog menni ez a tél, Magyarországon kellene megoldani a lakhatási lehetőségét valamelyik egyházi intézményben. Van katona, akinek a sebesülései miatt a műtétet kellett megoldani. Ennyire zsúfolt és feszült időszak még nem volt eddig az én praxisomban, amióta itt vagyok.

– Engedje meg, hogy kicsit erről is szót ejtsünk: hogyan látja az elmúlt négy püspöki ciklusát, és mennyire bizakodó a Kárpátaljai Református Egyház létét és jövőjét illetően?

– Azt tudom elmondani, hogy hosszú és eredményes időszak volt az egész egyház számára. Nekem nagyon jó elődeim voltak: Gulácsy Lajos püspök úrtól tanulhattam mint püspöktől, Horkay László püspökkel együtt dolgozhattam négy évig mint főjegyző, olyan tapasztalatokat szerezhettem, amelyeket ma is használhatok. Püspök elődeim mindketten az új korszak püspökei voltak, akik mertek iskolát létrehozni. Az én időszakomban azokat a kezdeményezéseket, amelyeket Isten megáldott, nekem mindössze tovább kellett vinni. Hálás vagyok azért, hogy ebben a püspöki periódusban, amit magam mögött tudhatok, minden iskolánk megújult. Úgy tekintek vissza erre a korszakra, hogy mindenért hálát adhatok. Húsz évvel ezelőtt főjegyzőségem alatt létrehoztuk a KRISZ-t, aminek első elnöke voltam, amely megtapasztalást és hitélményt tudott biztosítani rengeteg fiatal számára, és Krisztus elkötelezett követőivé váltak. Azt gondolom, hogy a nemzet a templomban és az iskolában él. Most egy olyan korszakban élünk, amikor világválság van, nekünk már megvannak azok a bástyáink, amelyek védelmet biztosítanak az előttünk álló évekre. Megtörtént az elmúlt évek során szinte minden templom és parókia felújítása – mindezt a jövőnek, a következő nemzedéknek építettük. Isten engem egy olyan időben állított szolgálatban, amikor nagyon sok látványos dolog történt. S lelkiekben is olyan építkezés volt, amiért én valóban a köszönetemet fejezhetem ki, mert nagyon sok ember az ifjúságon keresztül érett hitű emberré vált. Nekem ez egy nagy csoda, hogy emlékszem konfirmandus, KRISZ-es fiatalokra, akik most elismert pedagógusként, könyvelőként, főiskolai tanárként helytállnak itthon. S hiszem azt, hogy azért maradtak, mert van bennük felelősségtudat, s hiszik, hogy az Isten gondviselése itt is működik. A Kárpátaljai Református Egyháznak a lelkészeken kívül jelenleg több mint ezer hivatalos munkása van. Amikor megkezdtem a püspöki munkát, akkor mindössze nyolc munkásunk volt. Hatalmas fejlesztések, beruházások történtek az elmúlt évek során. Lehet, sokan másképp látják, de a Kárpát-medencei óvodaprogram nálunk kezdődött Mezőváriban, nem az én kezdeményezésemmel, de az én részvételemmel is. S ebből lett egy óvodaprojekt. Elsőként nálunk épült egy Tündérkert Óvoda. A hűségesen helyben maradók, a felnőtt hitűvé válók mind azt mutatják, hogy az Isten megáldotta ezt az időszakot. Mi nem hagytunk veszni dolgokat, az egyház a főiskola alapításában is jelen volt, annyi sok szálon kötődünk össze. A múlt felől hálás vagyok, mert megáldott minket az Isten. A jövő felől pedig jó reménységgel lehetünk, mert olyan keretei vannak most az egyház működésének, amiben meg lehet élni a hitünket. Mindazt, ami van, meg kell becsülni, mindent tovább kell vinni és fejleszteni kell.

– Hogyan értékelné a kárpátaljai civil szerveztek és egyházak közötti együttgondolkodást, együttműködést?

– Én úgy látom, hogy van összefogás. Az elmúlt időszakra visszagondolva a történelmi egyházak nemzeti elköteleződése kézzelfogható volt, látható volt. Ez az oktatásban is megmutatkozott, mindenki igyekezett kivenni a részét és hűségesen helytállni. A szociális munka terén nem várunk egymásra, mindenki teszi a dolgát. Együttműködünk különböző szervezetekkel: Vöröskereszt, Máltai Szeretetszolgálat. Kis településeken néha előfordul feszültség, azonban a püspökök szintjén sosem volt feszültség, jól tudtunk együttműködni.

– Milyen a megyei, illetve országos hozzáállás a református egyházhoz?

– A szemünkben mindig jó a viszony. A Kárpátaljai Református Egyház az összukrajnai egyházak és szervezetek tanácsában is tag. Azt tapasztaltuk, hogy ott minket eddig komolyan vettek. 2017-ben mi elnökölhettünk, ami abszolút gyümölcsöző volt. Kárpátalján a református egyház megérdemelten kap elfogadottságot és elismerést, mert nyitottak vagyunk és igyekszünk segíteni. A hitélet terén, ha nem lett volna a járvány és a mai helyzet, akkor most is lennének családi csendesnapok, ez mindenki számára kicsit irigylendő is volt, hiszen egyházként ilyen rendezvényt nem sokan tartottak. Nem én vívtam ki az egyház tekintélyét, nekem könnyű volt egy Gulácsy és Horkay püspök úr után bizonyítani, hogy a mi egyházunk az az egyház, amely hűséges, kitartó és segítőkész. Az elődeim sokkal kevesebb lehetőségben hűek voltak és hitelesen igyekeztek helytállni, nekem több adatott, nekem viszont a többhöz kell hűségesnek lennem.

– Mit üzenne az olvasóknak így karácsonyt várva?

– A Miatyánkban azt kérjük, hogy „jöjjön el a te országod”. Jézus azt kérte, hogy amikor imádkozunk, ekképpen imádkozzunk. Egész életünkben úgy kell élni, hogy visszavárjuk a Messiást. Most, 2022-ben, a háború árnyékának fenyegetettségében élve ezt a kérést a Miatyánkban nekünk komolyabban kell venni, ami egyben az ő akaratával való egyesülést jelenti. Amikor sokan fegyverért kiáltanak, akkor a hívő emberek békéért kiáltsanak. Az Isten nem azt akarja, hogy az ember elvesszen, hanem azt szeretné, hogy éljen. Nekünk ebben az adventi időszakban kell egymást hangsúlyosabban figyelni, észre kell venni azokat, akik senkit sem várnak. Mert akik várják a család újraegyesítését, a háború végét, akik várják az unokákat, azokban van reménység, ami élteti az embert. Akik senkit és semmit nem várnak, rájuk figyelni kell, hogy ők el ne vesszenek. Beszélni kell nekik az Isten szeretetéről. Imádkoznunk kell azért, hogy a váradalmaink beteljesüljenek, hogy megtapasztalják az Isten szeretetét és oltalmát az emberek. A Miatyánk ezen része legyen hangsúlyozott, hogy „jöjjön el a te országod”, amit megígért nekünk Jézus, s hiszem, hogy abban az országban más a rend és az érték, de ott az ember igazán megtapasztalhatja az Isten jelenlétét és a boldogságot.              

Várady Enikő