Veszprém megyei óvodások ajándékcsomagjait juttatta el kárpátaljai óvodásoknak a Magyar Református Szeretetszolgálat

2022. december 10., 08:35 , 1138. szám

Összesen 109 személyre szóló karácsonyi ajándékkal érkeztek Kárpátaljára a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai december 7-én. Az ajándékcsomagokat Veszprém megyei óvodások és szüleik állították össze vidékünk négy óvodájába járó gyerekek számára. A csomagokat elsőként a Badalói Református Édenkert Óvodának adták át, ahol a gyerekek az ünnephez kapcsolódó rövid énekes előadással köszönték meg a meglepetést.

Az adventi időszakhoz érkezve négy Veszprém megyei óvoda összefogásának köszönhetően 109 kárpátaljai kisgyermek karácsonya válhat örömtelibbé. Badaló, Gut, Tiszaágtelek és Szolyva települések óvodásai egy-egy papírlapon juttatták el „karácsonyi angyalaiknak”, hogy milyen játéknak örülnének a legjobban, a Veszprém megyei balatonalmádi, balatonarácsi és balatonfüredi református óvodákba, valamint az Alsóörsi Napraforgó Óvodába járó gyerekek és családjaik pedig valóra váltották a kárpátaljai óvodások vágyát. A megvásárolt ajándékok pénzbeli értékénél jelentősebb a kezdeményezés lelki értéke, hogy a kárpátaljai gyerekek – akik az elmúlt hónapokban oly sokszor hallották a légvédelmi szirénák hangjait – ennek a meglepetésnek köszönhetően néhány pillanatra elfelejthetik az őket körülvevő háborús krízist, és kizárólag az önfeledt játékra koncentrálhatnak.

A Magyar Református Szeretetszolgálat ebben az akcióban a „postás” szerepét vállalta magára. „A kezdeményezés a Dunántúli Református Egyházkerület Veszprémi Református Egyházmegyéjéből indult, ahonnan négy óvoda azt vállalta, hogy Kárpátalján – egyeztetve Zán Fábián Sándor püspök úrral – névre szóló ajándékokkal szeretne kedveskedni az itteni gyermekeknek” – magyarázta Kálmán Csaba, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi tagja, hozzátéve, hogy a magyarországi és kárpátaljai intézményeket hosszú távon is szeretnék összekötni egymással.

A szervezet munkatársait Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke fogadta, aki elmondta: „Ennek a mai napnak a fontosságát az összetartozásunk kifejezésében látom. A gyerekek arcán öröm volt, azt láttam, hogy mosolyognak és örülnek az ajándékoknak, mi pedig tudjuk azt, hogy ezek mögött az ajándékok mögött testvéri szívek vannak, hitközösség, egy nemzeti összefogás, valamint összefogás a határon túli – beleértve a kárpátaljai – református közösségek és az anyaország református közösségei között. Nekünk, felnőtteknek ez egy kapocs, ez az összetartozási tudat, ennek kifejezése akár ajándékokban, az ideutazásokban, abban, hogy felvállalják a velünk való közösséget, azért, hogy kifejezzék azt, hogy velünk vannak, együttéreznek velünk és készek nekünk segíteni, készek értünk cselekedni, dolgozni. Ez a helyben maradásunkat segíti elő, a nehéz helyzetben egy reménysugár, hogy nem vagyunk egyedül a bajban, vannak közösségek, vannak emberek, akik gondolnak ránk, imádkoznak értünk és támogatnak bennünket. Ezért hála és köszönet illeti az adományozókat és mindazokat, akik eljuttatták a személyre szóló ajándékokat a gyerekek számára” – hangsúlyozta Zán Fábián Sándor.

A Magyar Református Szeretetszolgálat a háború kitörése óta számos alkalommal segítette a vidékünkön élőket. Olyan programokat indított el, amelyek által támogatják a Kárpátalján élőket. Mindezt azért teszik, hogy az itt élők is minél jobban érezzék azt, hogy nincsenek egyedül a bajban – fogalmazott Kálmán Csaba, folytatva: „Én azt gondolom, hogy február 25-e óta a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Református Egyház számos olyan programot indított el, amelyekkel szeretné hangsúlyozni és aláhúzni azt, hogy mennyire fontos számára a kárpátaljai magyarság, és egy nemzetben, egy egyháztestben gondolkozik. A kárpátaljai reformátusság megtartása legalább annyira fontos, mint bármelyik másik egyháztestben megőrizni ezt a fajta reformátusságot, és most az a cél, hogy az itthon maradottakban ne az elvándorlás vágyát erősítsük, hanem a segítségnyújtással is éreztessük, lehet ránk számítani, s ha bajban is van az ember, akkor ott a testvér, aki segít neki” – szögezte le.

A badalói óvodalátogatást követően az ajándékcsomagokat a másik három helyszínre is elszállították, még több gyerek számára vidámabbá téve az adventi várakozást.

lexi