Biztonság félelem idején – útikalauz nehéz időkre
„A szenvedésből türelem sarjad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből meg remény. A remény pedig nem csal meg, mert Isten szeretete kiárad szívünkbe a ránk árasztott Szentlélek által” (Róma 5, 3–5). Ez volt az egyik vezető gondolata a Biztonság félelem idején címmel megrendezett előadásnak, melynek a Beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház adott otthont december 15-én. A Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (BKÉSZ) által szervezett interaktív előadás fő témája az emberi félelem, annak fajtái, hatásai és kezelési lehetőségei volt. Az alkalom során Tóth Ernő, a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány vezetője kalauzolta el a jelenlévőket ebben a korántsem egyszerű, de a mai világban annál fontosabb témában.
Az előadás megnyitóján Jakab Eleonóra, a BKÉSZ elnöke köszöntötte a megjelenteket, aki beszédében kiemelte az előadás témájának fontosságát, valamint örömét fejezte ki, hogy lehetőségük adódott Kárpátaljára is elhozni ezt a színvonalas és lelkileg felüdülést jelentő előadást.
„A Magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége évente kétszer tart küldöttgyűlést, a legutóbbin volt szerencsénk részt venni Tóth Ernő előadásán, amikor is úgy döntöttünk, ezt az előadást Beregszászba is el kell hoznunk, hiszen nincs is jobb helye és ideje félelmeink leküzdésének, mint ma” – emelte kis Jakab Eleonóra.
Ezt követően kezdetét vette az előadás, melynek során meghitt összhang alakult ki előadó és hallgatóság között, valóban interaktív formában, hiszen hogy kissé izgalmas is legyen, finom csokoládéban részesülhettek azok, akik megosztották gondolataikat, vagy helyesen válaszoltak egy-egy feltett kérdésre.
Hiába az előadás témája, a félelem, Tóth Ernő mégis örömteli perceket tudott okozni interaktív előadásmódjával, aki számos aspektusból megközelítette típusait, életünkre gyakorolt hatásait, valamint annak leküzdési lehetőségeit.
„A félelem nem rossz dolog, számos esetben a félelem valóban pozitív dolognak mutatkozik. Mikor félelmetesek a körülményeink, ahogy most is, az érzésből fakadó tetteink megmenthetnek minket, ám amikor a félelem átcsap rettegésbe, és eltölti életünket, az tönkre is tehet bennünket, éppen ezért minél előbb ki kell lépnünk belőle. Miként a félelem egy érzés, a megoldást mi magunk hordozzuk” – fogalmazott az előadó.
Tóth Ernő többek között Ferenc pápa gondolatainak egyikével – amely talán nem is lehetne aktuálisabb – igyekezett elhinteni a boldogság és öröm morzsáit a hallgatóság között: „Ne feledd, hogy boldognak lenni nem arról szól, hogy viharmentes az ég, balesetmentes az út, erőfeszítés nélküli a munka, és csalódások nélküli a kapcsolat. Boldognak lenni azt jelenti, hogy erőt találsz a megbocsátásban, reményt a csatákban, biztonságot a félelemben és szeretet a viszályban.”
Az előadást még interaktívabbá tették azok a kulturális percek, melyek megszakították az előadást, teljesebbé téve azt. Ily módon Ferku Szilveszter, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatója és Iván Éva, a Derceni Középiskola magyartanára ajándékozták meg a hallgatóságot csodálatos hangjukkal és tehetségükkel.
„Benned égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban” – zárta előadását Tóth Ernő.
Az előadásról minden résztvevő lelkileg feltöltődve és tudással gazdagodva térhetett haza. Meghálálva az elhangzottakat pedig Jakab Eleonóra egy kis ajándékkal kedveskedett az előadónak, egy kárpátikumnak minősülő beregi szőttes és kárpátaljai témájú könyv formájában.
A rendezvényt követően a szervezők szeretetvendégségre hívogattak mindenkit, ahol frissítő italok és finom falatok várták az oda érkezőket.
Kopinczu Krisztián