Visszatérés a Holdra
Tudományos tervek, gazdasági célok és egy új űrverseny
Amikor 1972. december 17-én az utolsó Apollo-expedíció kozmonautái az Apollo–17 űrhajó személyzeti egységének a fedélzetén visszatértek a Földre, véget ért a holdkutatás eddigi legfényesebb fejezete, az Apollo-program, s évtizedek teltek el úgy, hogy nem lépett újból ember kísérő égitestünkre. Ám ha minden a tervek szerint halad, nemsokára ismét űrhajósok fognak nyomokat hagyni a Hold porában.
Lassan célegyenesbe ér az új amerikai Hold-program, az Artemis-program, melybe az Európai Űrügynökség (ESA) és a Japán Űrügynökség (JAXA) is bekapcsolódott, sőt – ó, boldog békeidők! – 2020-ban még az orosz Roszkoszmosz is jelezte csatlakozási szándékát. Ám a politikai helyzet azóta nagyot változott, és nem jó irányban. De visszatérve az Artemis-programhoz… A NASA már kifejlesztette a hatalmas, közel száz méter magas SLS-hordozórakétát, mely kiszakítja a Föld gravitációs teréből a holdutazásra és általában a mélyűri expedíciókra épített, személyzeti és műszaki egységből álló Orion-űrhajót. Ennek amerikai tervezésű személyzeti egysége hasonlít az Apollóéhoz, csak sokkal modernebb, és jóval tágasabb: három helyett négy-hat űrhajóst képes befogadni, akik közül vészhelyzetben egyetlen kozmonauta is vezérelni tudná a járművet. Műszaki egységét az ESA építette meg, míg a japánok egy holdautó (vagy inkább holdbusz) kifejlesztését vállalták, cserében európai, illetve japán űrhajósok is Holdra szállnak majd amerikai társaikkal együtt. Az Orion – még emberek nélküli tesztrepülése sorában – először most, november–december fordulóján közelítette meg égi kísérőnket, különböző manővereket végez a közelében, majd megkerüli az égitestet, és december 11-én visszatér a Földre. A tervek szerint pedig 2024-ben már űrhajósok is landolni fognak a Holdon, s két holdjáró megépítése is folyamatban van: az egyik nyitott lesz, mellyel szkafanderben ülve tesznek meg rövidebb utakat a kozmonauták, a másikat viszont lakóegységgel és életfenntartó rendszerrel is ellátják, így űrruha nélkül utazhatnak benne az asztronauták, s több tíz kilométert bejárhatnak a járművel, mely a NASA elképzelései szerint lakóplatformként is szolgálni fog. Mindemellett – az Artemis-program keretében – kiépítik az égitest körül keringő Lunar Gateway űrállomást, mely a tervezett Mars-expedíciók, illetve más mélyűri missziók kiindulási pontja lesz. (A Hold kisebb tömegéből fakadó kisebb tömegvonzása miatt az űrhajók könnyebben kiszakadnak gravitációs teréből, mint a Földéből.) Ám nemcsak a NASA tervei közt szerepel a Holdra szállás, Kínának is megvan a saját Hold-programja, s 2025-ben – vagy 2025-ig – ők is űrhajósokat akarnak juttatni égi kísérőnkre.
Az emberi jelenlét pedig már nemcsak hosszabb-rövidebb kutatóutakra fog korlátozódni, hanem holdbázisokat létesítenek az égitest minél komolyabb feltárása céljából. Az oroszok és a kínaiak már tavalyelőtt megállapodtak egy közös, bár még csak automata kutatóállomás felépítéséről, melyre már 2027-ben sort akarnak keríteni, így évtizedekkel a szovjet–amerikai űrverseny után újabb űrverseny alakul ki: az amerikaiak vagy az oroszok és a kínaiak hozzák-e létre az első holdbázist? Emellett 2030-ra kutatóállomást létesítene az ESA, Japán és India is. De miként is tervezik felépíteni ezeket? Könnyű, de ellenállóképes anyagból álló, felfújható modulokról is szó esik, melyekre 3D-s nyomtatók segítségével tömörített holdporrétegeket raknának fel, így a szerkezet megvédené a bent tartózkodó embereket a kozmikus sugárzástól és a mikrometeoritoktól. Ígéretes helyszínek a Hold sarkvidékei, ahol az égitest pályájából adódóan vannak szinte állandóan megvilágított területek, de örök sötétségbe burkolózott kráterfenekek is, melyekben üstökösök, vízben gazdag meteorok, aszteroidák becsapódásai nyomán képződött jég található, így a jégből vizet lehetne olvasztani, s elég hatékonyan lehetne használni a napelemeket, bár a NASA kis méretű nukleáris reaktorral tervezi árammal ellátni saját leendő bázisát.
A holdkutatás mellett távcsöveket is telepíthetnek a Holdra, az égitest túlsó oldalán felállított rádióteleszkópokat pedig nem zavarnák a földi eredetű rádiójelek, ezért hatékonyabban lehetne használni ezeket, mint a bolygónkon sorakozó társaikat. Gazdaságilag pedig ígéretes lehetőség a holdi nyersanyagok kitermelése, köztük a magas koncentrációban található hélium-3 izotópé, amit a termonukleáris fúziós reaktorok üzemanyagaként használnának fel. A fúziós erőmű kifejlesztése folyamatban van, a gazdaságosan működő reaktorok pedig megoldanák a Föld energiaellátását.
A Hold meghódítása tehát tudományos és gazdasági téren egyaránt az emberiség hasznára fog válni.
Lajos Mihály
