Karácsony

Assisi Szent Ferenc az ünnepek ünnepének tartotta…

2022. december 24., 08:35 , 1139. szám

December 24-én este a Csendes-óceán nyugati felének szigeteitől – Ausztrálián és a Távol-Keleten, Európán és Afrikán, Észak- és Dél-Amerikán át – a Csendes-óceán keleti felének szigeteiig százezernyi keresztény/keresztyén templomban kondulnak meg a harangok, melyek zengése végighullámzik az egész földtekén, szentegyházakba hívogatva a híveket. És milliárdnyi keresztény/keresztyén ajkán csendül fel – különböző nyelveken, de ugyanolyan áhítattal – a Csendes éj csoda szép dallama és szövege, hírül adva egyik legnagyobb ünnepünk, a karácsony eljövetelét, melyen Jézus megtestesülését ünnepeljük. Aki azért született meg, magára öltve egy kisgyermek testét, hogy felnőve tökéletes Istenként és tökéletes emberként magára vegye minden ember bűnét, kereszthalálával kiszabadítson minket az eredendő bűn fogságából, feltámadásával pedig kaput nyisson számunkra az örök életre…

Éppen ezért hat különösnek, hogy a legelső keresztyének – a nagypéntekkel és a húsvéttal ellentétben – nem tartották meg a karácsonyt. Azt tudták (ahogy az evangéliumok alapján mi is tudjuk), hogy Krisztust a pészah, vagyis a páskabárány ünnepének éjszakáján ejtették fogságba, másnap feszítették keresztre, és halála után harmadnapon, a szabbatról a zsidó hét első napjára virradóan támadt fel. Ám Jézus megszületésének a napja nem maradt fenn a hagyományban, s ma sem tudjuk, mikor lépett be a földi világba. Az évhez támpontot adhat a betlehemi csillag megjelenése, Heródes király halála, valamint az Augustus császár által elrendelt birodalmi népszámlálás. Mint Lukács evangéliumából ismert, József és jegyese, a várandós Szűz Mária az utóbbi miatt ment fel lakhelyükről, Názáretből Betlehembe, származásuk helyére, hogy beírattassanak, mivel a rendelet szerint mindenkinek a származási helyén kellett beíratnia magát. Az uralkodó egyébként három népszámlálást rendelt el: Kr. e. 28-ban, Kr. e. 8-ban és Kr. u. 14-ben, Lukács evangélista pedig minden bizonnyal a második népszámlálásra utalt. A betlehemi csillag valószínűleg a Jupiter és a Szaturnusz együttállása volt a Halak csillagképben, ami Kr. e. 7-ben háromszor is megismétlődött: június elején, szeptember végén és december elején. Heródes király pedig Kr. e. 4-ben halt meg, tehát Jézus minden valószínűség szerint Kr. e. 7-ben született meg, a Rómától távol eső Szentföldön nyilván ekkor került sor az előző évben elrendelt, de igen hosszú ideig tartó népszámlálásra. Csak a Kr. u. V–VI. század fordulóján élt szerzetes, kronológus, jogász Dyonisius Exiguus tévesen számolta ki Krisztus megszületésének az évét.

De melyik napon születhetett meg a Messiás? A keresztyénség korai századaiban úgy vélték: ha az ószövetségi próféták halála és születése (vagy fogantatása) rendszerint ugyanazon a napon következett be, akkor Jézus esetében is egybe kellett, hogy essen világra jövetelének és kivégzésének az időpontja. A nagypéntek dátumából igyekeztek hát kiszámolni születése napját, csakhogy az evangéliumokban nem olvashatunk arról, hogy melyik évben feszítették keresztre Krisztust. Különböző számításokat végezve arra az eredményre jutottak, hogy vagy március 25-én vagy április 6-án történt meg a fogantatása, ehhez hozzáadtak kilenc hónapot, így december 25-ét vagy január 6-át kapták meg a világra jövetel időpontjaként. De emellett több más feltevés is létezett. Egyiptomban, ahol először ünnepelték meg (bizonyíthatóan) Krisztus születését, tavaszra tették megtestesülése napját, a Kr. e. III. században élt Alexandriai Szent Kelemen szerint május 15-én lépett be a földi világba. Mások szerint viszont május 20-án, április 18-án vagy 19-én, november 25-én vagy január 6-án született meg.

Közben a Kr. u. 325-ben megtartott első niceai zsinaton december 25-ét határozták meg Krisztus megtestesülésének a napjaként. Miért? A pogány római vallásban a Kr. u. 270-ben trónra lépő, 275-ben viszont merénylet áldozatává vált Aurelianus császár uralkodásától kezdve december 25-én ünnepelték mind Sol Invictus, a legyőzhetetlen napisten, mind a végső soron indiai eredetű, de perzsa, majd babiloni közvetítéssel a római panteonba is bekerült Mithrász isten születésnapját. Kultuszuk összeolvadt, és igen elterjedt a birodalomban. A keresztyén vallás gyakorlásának a szabadságát Kr. u. 313-ban kimondó milánói ediktum kihirdetése után is sok hívük maradt, ezért kultuszaik ellensúlyozására a keresztyén egyházatyák ugyancsak december 25-re tették Krisztus mint az üdvösség napja megszületésének ünnepét. Jézusról már a Kr. u. II–III. századi keresztyén irodalomban is az igazság napjaként írtak, a Napra vonatkozó egyes ószövetségi igéket is Krisztusra értették, például Malakiás próféta egyik kijelentését: „Nektek, kik félitek ma nevemet, föl fog kelni az igazság napja.” A karácsony december 25-i megünneplése a Kr. u. IV. századtól kezdett elterjedni a Római Birodalomban, a Kr. u. 500-as években pedig már általánossá vált a kettészakadt birodalom mindkét felében, a Nyugatrómai, illetve a Keletrómai Birodalomban.

De miért nevezzük karácsonynak az ünnepet? A megnevezés valószínűleg a latin incarnacio (megtestesülés) kifejezésből ered, s Jézus megtestesülésére utal. Egyik legjellegzetesebb jelképe, a feldíszített karácsonyfa először a XVI. században jelent meg a Német-római Birodalomban, leghamarabb az evangélikusok körében terjedt el, az 1700-as években viszont már az egész birodalomban karácsonyfákat állítottak, felekezettől függetlenül. Németországból kiindulva terjedt el aztán világszerte ez a szép szokás. A karácsonyi ajándékozás hagyománya viszont ókori római eredetű, a decemberi saturnalia ünnepen is szokásos volt egymás megajándékozása, amit a keresztyénség is átvett. Nekünk, magyaroknak pedig szép népszokásunk a betlehemezés, ami a ruszinságban is elterjedt. S itt említhetjük meg, hogy ettől az évtől már Ukrajnában is hivatalosan a Gergely-naptár szerint ünneplik meg a karácsonyt. Napjainkban viszont már a nem keresztyének/keresztények is megtartják mint az emberi szeretet ünnepét. De ettől a lényege nem változott: elsősorban Istennek az emberiség iránti szeretetét hirdeti.

Lajos Mihály