Karácsonyi üzenetek

Karácsonyi üdvözlet

„Néhány nap múlva karácsony lesz. A szenvedés fájdalma még inkább érezhető lesz. Én vissza akarok veletek térni Betlehembe – a megpróbáltatásokhoz, amelyekkel szembesülnie kellett a szent családnak azon az éjszakán, amely úgy tűnt, csak hideg és sötét. Végül megjött a világosság: nem az emberektől, hanem az Istentől. Nem a földről, hanem az égből.”

(Ferenc pápa: Levél az ukrán néphez)

Krisztusban szeretett Testvéreim!

Krisztus születik!

Az Üdvözítő eljöveteléről, születéséről, szenvedéséről és dicsőséges feltámadásáról jövendöltek az isteni ihletettségű próféták. Milyen szépen kezdődik a karácsonyi böjt, amikor az egyház Fülöp apostol szavaival, aki ösztönzően hívja Natánáelt a Krisztussal való találkozásra, mindannyiunknak mondja: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, és a próféták: Jézust, József fiát Názáretből” (Jn. 1, 45). Az Üdvözítő eljövetele Isten legfontosabb ígérete volt, amelyet adott ősatyáinknak, Ádámnak és Évának, és amelyet aztán prófétái által sokféle úton hirdetett. Engem különösen megérint Izaiás próféta jövendölése, amely így szól: „Olyan lesz a hold fénye, mint a napnak fénye, és a nap fénye hétszeres lesz, mint hét nappalnak a fénye, azon a napon, amelyen bekötözi az Úr népe sérülését, és verésének sebhelyét meggyógyítja” (Iz. 30, 26). Gyönyörűen énekli meg karácsonyi himnuszunk az Isten Fiát, aki az igazság napja, amely megvilágosítja szívünket és életünket. Ő az Atya küldötte, aki meggyógyítja szívünk sebeit, aki felszabadít minket a bűn és a Sátán rabságából. Csodálatosan beszélnek erről egyházatyáink: „Megsérült természetünk gyógyítást, az elbukott felemelést, a megholt feltámadást kíván. Elveszítettük a jóságot, vissza kellett szereznünk. Be voltunk zárva a sötétségbe, világosságot kellett nekünk hozni. Fogságban voltunk, vártuk a Szabadítót. Szolgák voltunk, és vártuk a Megmentőt” (Nisszai Gergely). Az Úr eljön gyógyítani és bekötözni népünk sebeit, mindazokét, akiket fájdalmasan érintett a háború szörnyűsége, s azokét is, akik békére és vigasztalásra vágynak.

A Katolikus Egyház Katekizmusa négy dolgot húz alá, amelyet Jézus Krisztus megtestesülése hoz számunkra:

Az Ige testté lett, hogy üdvözítsen minket, megbékítve a mennyei Atyával: „Mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül bűneinkért” (1 Ján. 4, 10).

Az Ige testté lett, hogy megismerjük az Isten szeretetét. „Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk” (1 Ján. 4, 9).

Az Ige testté lett, hogy számunkra a szentség példája legyen. „Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű” (Mt. 11, 29–30). Az Isten szeretete hív minket az emberek szolgálatára, hív minket életünket adni másokért.

Az Ige testté lett, hogy az isteni természet részesévé tegyen bennünket. „...nekünk ajándékozta az értékes és rendkívül nagy ígéreteket, hogy általa részeseivé legyetek az isteni természetnek, és megmeneküljetek a világban uralkodó vágyak okozta romlottságtól” (2 Pét. 1, 4). Szent Ireneusz ezt az igazságot következőképpen mondja el. „Az ok, ami miatt az Ige emberré, az Isten Fia ember fiává lett, hogy az ember, egyesülve az Igével, elnyerje az Istenfiúságot, Isten Fiává legyen.”

Népünk honvédő háborújának nehéz éve áll mögöttünk. Ez az év tele van fájdalommal, sokak számára a legdrágábbak elvesztésével: ártatlan gyerekek, idős emberek halálával. Ez az év városok és falvak szörnyű bombázásának az éve: kórházakat, óvodákat, iskolákat pusztítottak el, mindazt, ami nekünk a világosságot és az otthon melegét jelenti. De ez az év volt az ukrán nép hősies harcának az éve is. Védelmezőink bátorságának és állhatatosságának az éve, a nagy győzelmek éve Kijevben, Harkivban, Herszonban és több városunkban is. Ez az év a mi állhatatos és buzgó imánk éve is volt. Az az év, amikor soha nem látott módon az egész világ harcolt és imádkozott értünk, együttérzett velünk. Különleges közelséget tanúsít irántunk a jelenkor Péter apostola, Ferenc pápa és az egész Katolikus Egyház: „A világ felfedezett magának egy bátor és erős népet. Népet, amely szenved és imádkozik, sír és küzd, ellenáll és reménykedik: áldott és szenvedő nép.” Ezen keresztül ad nekünk Isten reményt népünk és védelmezőink végleges győzelmére.

Engedjétek meg, hogy teljes szívemből örömteli karácsonyi ünnepet kívánjak mindnyájatoknak. Örömtelit, mert az Isten Fia a béke fejedelme, aki reményt és világosságot hoz oda, ahol szomorúság, reménytelenség és homály uralkodik. Ő az egyetlen, akinek van ereje és hatalma megváltoztatni szívünket, helyzetünket. Ezért karácsony napjaiban könyörögjünk és esedezzünk hozzá szívünk és hazánk békéjéért, valamint kérjük, hogy az Isten által ajándékozott új esztendő legyen az az év, amikor a jó legyőzi a rosszat, a világosság a sötétséget, az igazság a hamisságot.

Krisztus születik, dicsőítsétek!

Örömmel küldöm mindnyájatoknak főpásztori áldásomat:

Luscsák Nílus
munkácsi görögkatolikus püspök

Minden szeretet úgy szeret, hogy ad.

Ima: Felséges Isten, ki teremtetted a világot, és önmagadról kijelentést adtál az Ószövetség korában, ismertté tetted gondviselő szeretetedet. A törvény szövetsége után a kegyelem szövetségét kínáltad fel nekünk. Önmagadat adtad ezért a világért, és tőlünk csak a befogadást, az elfogadást várod. Add nekünk, hogy a mi szívünkben legyen Jézus számára hely, nem úgy, mint annak idején Betlehemben.

Ámen.

Bűnbánat karácsonykor. Nem olyan távol álló dolog. Minden ünnepen emlékezni kell Jézus halálára, amíg eljön újra. A világon minden olyan dolog, ami szégyellni való, az emberektől van. Így az igazságtalanság, a hatalomvágy, a háború. Ezek miatt fontos, hogy bűnbánó és alázatos szívvel figyeljünk Istenre, aki ma is így szól: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn. 3, 16).

Minden szeretet úgy szeret, hogy ad. Isten adott Valakit, akiben válaszol minden emberi kérdésre, arra is, ami 2022 karácsonyán bennünk van: Miért engedted meg ezt a nyomorúságot? Azért, hogy felébresszen, azért, hogy bűnbánatra indítson. A mi kedvünkért sem fog más evangéliumot hirdetni, nekünk sem fog más feleletet adni. A mi népünk sebeire is csak egy orvosság van: adott az Isten egy gyermeket. Így jövendölt róla a próféta: „Egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme” (Ézsaiás 9, 5).

Az ígéret beteljesedett. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek – ami azt jelenti: Velünk az Isten” (Máté 1, 22–23).

Isten önmagáról azt jelentette ki, hogy Ő a szeretet. Az igazi szeretet ismertetőjele az, hogy nem kényszerít. Azért, mert a szeretet legmélyebb vágya: viszontszeretetet ébreszteni. Aki szeret, azt csak egyetlen dolog elégíti ki: ha őt is szeretik. Mással nem lehet „kifizetni”. Mi is tudjuk ezt mindannyian. A szülők a gyermekük viselkedéséből, a házastársak férjük/feleségük visszajelzéséből. Látszólag mintha minden rendben lenne, vannak szabályok, melyeket nem rúgunk fel, de ha belül hiányzik valami, azt érezzük. Az Isten szeretete mindent megtesz értünk: törvényt adott, adottságot, a Biblia nyelvén: talentumot. Megajándékozott minden szükségessel, aztán megkérdez, figyelmeztet, próbára tesz, büntet, megfoszt, ítéletet tart. Mindent nekünk adott Jézusban, a Názáretiben. A világtörténelem fordulópontján meglátogathatott volna másképpen is. Mivel törvényét lábbal tiportuk, jöhetett volna pusztító angyalai által végső ítéletet tartani – az idők beteljesedésekor majd így fog jönni. De előbb az Ige testet öltött, hogy angyalok hirdessék: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat” (Lukács 2, 14). Ezzel kívánta akkor és ma itt fölébreszteni az embereket, megérinteni, hogy szívünket magához fordítsa.

Jézus Istennek az utolsó szeretet-kegyelemajándéka az emberiség számára: a gyermek Jézus, a megfeszített Jézus. „Utoljára pedig fiát küldte el hozzájuk, mert úgy gondolta: A Fiamat meg fogják becsülni” (Máté 21, 37).

A teremtett világon egyedül az ember az, aki Isten szeretetét érezni tudja és viszont szeretni, Isten szeretetét továbbadni. Egy csodálatos rózsa nem gyűlöl senkit, de szeretni sem tud. Egyedül az ember adhatja oda viszonzásul szeretetét az őt szerető Istennek. Az ember minden egyebet akar adni, csak azt nem, amit Isten kíván. Ad szertartást, ünneplést, böjtöt, áldozatot, kitalál és fölépít egy óriási rendszert, amit vallásnak nevez, hogy elbújhasson Isten elől. A Szentírás azt tanítja, hogy ne legyünk képmutatók. Ne ünnepet csináljunk. Istennek nincs rá szüksége. Az életünket szenteljük neki, a szívünket adjuk neki. Békétlen világunkban kössünk békét Istennel!

Az ember elhatárolhatja magát Istentől, járhat a maga útján, de csak a saját vesztére. Ezt a világot Isten teremtette, és az Ő törvényei érvényesek. Ha nem vesszük figyelembe, rosszul tesszük. A világ eseményei is erről beszélnek: igazságtalanság, szegénység, járványok, háború. Valaki egyszer ezt mondta: nem bánná már, ha az emberek nem is szeretnék egymást, csak ne gyűlölnék. Ez az, ami nem működik, ezért veszélyes a közömbösség lelki állapota, mert onnan emberi gyarlóságunk miatt hamar válhatunk irigy és gyűlölködő emberekké. „Aki nincs velem, ellenem van” (Lukács 11, 23) – mondta Jézus. Ha nem kell a szeretet, jön a gyűlölet, és még be is csomagoljuk az igazság köntösébe. Remélem, hogy Isten azért engedett ilyen mélyre esni, hogy a megrázkódtatások felébresszenek. Megértsük azt, hogy amit Ő adott Jézusban, a megszületett Messiásban, az nem félretehető: „…aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3, 16).

Lehet, szabad mindig Őhozzá térni, tanácsot tőle kérni, erőt benne találni, magunkat egészen Őreá bízni.

Áldott karácsonyt kívánok minden kedves olvasónak!

Zán Fábián Sándor,
a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke

„A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.” (Jn. 1,5)

Idén Krisztus születését a hazánkban február 24-én kitört és még mindig tartó háború fájdalmas tapasztalatai közepette ünnepeljük. Úgy tűnik, mintha már több éve élnénk ebben a borzalomban, mert a sok szenvedés, fájdalom és veszteség, amit átéltünk, teljesen másképp befolyásolja az idő megélését. Mikor lesz vége ennek a szenvedésnek? Ki tudja? Hogyan folytatódik tovább az életünk? Mikor jön el az, aki megszabadít minket ettől a szenvedéstől? Ezek azok a kérdések, amelyeket oly gyakran ismételgetünk a szívünkben, a beszélgetéseinkben.

Csodálatos, hogy a sötétség idején a fény iránti érzékenységünk felerősödik, belőle merítjük az erőt, hogy jót tegyünk és észrevegyük a jót. Ahhoz, hogy a fény győzedelmeskedjen a sötétség felett, a fény forrásához, Istenhez kell fordulnunk, aki Jézusban eljött a földre. Arra a földre, amelyet a sötétség hatott át, és tart továbbra is uralma alatt. Krisztus úgy jött ebbe a világba, mint a fény a sötétségbe, és Ő ma is megmaradt világosságnak, aki a sötétségben ragyog. A fény felé való megnyílás képessége rendkívül fontos ebben az időben. Mert ha ezt a képességet nem tanuljuk meg, akkor az ember a sötétség szakadékába zuhan, ahonnan nehéz kiszabadulni. Tudod-e, hogyan lehet megnyílni erre a fényre? Látod-e ezt a fényt? Elfogadod-e a fény erejét? Elfogadod-e a melegséget és az örömöt, amelyet ez a fény ad a sötétség idején? Ha igen, akkor oszd meg ezt a fényt azokkal, akik nem látják. Ha nem látod, akkor keresd meg, tegyél erőfeszítéseket, kérj segítséget, mert a világosság a világban van, mivel Ő a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.

János apostol a következő szavakkal írja le a sötétségben ragyogó fény valóságát: „A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt nem fogta föl. Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte meg őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.” (Jn. 1, 5–14)

Testvérek, Jézus Krisztus születésének ünneplése idén ne csak a megszokott karácsonyi hagyományok szerint történjen, hanem legyünk nyitottak az Ő fénylő jelenlétére, ami közöttünk van. Mindenki, aki teheti, engedje be az Ő fényét a szívébe a bűnbánat, a kiengesztelődés szentsége által, és fogadja el Őt, aki egyesülni akar és egységben akar maradni velünk. Így megkapjuk a megfelelő fényt és erőt, megértést és bátorságot, hogy a sötétség idején a fényben folytassuk életünket.

Krisztus megszületett!

Lucsok Péter Miklós
püspök,
a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye apostoli kormányzója