Szülőszobai felszereléseket juttatott el a Várda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület a beregszászi kórházba

2022. december 30., 09:48 , 1140. szám

A Várda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület egész év folyamán segítette az ukrajnai és ezen belül a kárpátaljai rászorulókat. Az orosz agresszió kezdete óta kiemelt hangsúlyt fektetnek az egészségügyi intézmények támogatására. Így került a látókörükbe a beregszászi kórház is, ahol sürgősen szükség volt nőgyógyászati eszközökre, amelyeket a mostani kárpátaljai látogatásuk során le is szállítottak.

Az egyesület az eszközök megvásárlásához szükséges pénzt a Magyar Szülésznők Egyesületének egyik pályázatán nyerte. A felszerelést is ők szerezték be. A szállítmány legfontosabb részei azok az úgynevezett transzformer ágyak, amelyek a kívánt formára alakíthatók a szülés folyamán a kismama igényei szerint. Emellett betegágyakkal, hűtőkkel, fagyasztóval, sterilizátorral, defibrillátorral és EKG-készülékkel gazdagodhatott a beregszászi kórház szülészeti osztálya.

„Korábban a beregszászi kórház sürgősségi osztályának hoztunk eszközöket és felszerelést, akkor ellátogattunk a szülészeti osztályra is, ahol felmérve a helyzetet tapasztaltuk, hogy ott is elkél a segítség, hiszen nem rendelkeztek szülőágyakkal. Most ezt a hiányt sikerült pótolnunk” – hangsúlyozta Erdélyi Tetyana, a Várda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület elnöke.

„A technika fejlődik, és mi még ilyen ágyakkal nem rendelkeztünk. Nagy hasznát vesszük a dopplereknek is, amelyekkel az újszülöttek szívverését tudjuk követni, szemmel tartani. Minden hasznos és szükséges, amit kaptunk, köszönjük a magyarországi kollégáknak, akikkel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot” – fogalmazott Volodimir Szaharda, a Beregszászi Linner Bertalan Központi Járási Kórház szülészeti osztályának vezetője.

A most átadott eszközök hatalmas segítséget nyújtanak a szülészeti osztály minden dolgozója, valamint a kárpátaljai édesanyák számára. A magyar segélyszállítmányban lévő eszközökből akár két szülőszoba is kialakítható.

TV21 Ungvár/K. K.