Áprily Lajos: Áldozat

A Petőfi-centenáriumra

2023. január 9., 16:27 , 1140. szám

Testvér, ünnepre serkent tűzimádó,

áldozni völgybe nem megyek veled.
Úgyis hiába volna, törpe tűznél
idézni százesztendős szellemet.

A hegyre jöjj. Öles máglyát rakunk ma
a legmagasabb szirt szélmart fokán,
legyen lángot lobbantó áldozásunk
barlang-lakóké, zordon és pogány.

Babona-szóval ott idézzük Őt meg:
„Lázak királya!... Tűz-fejedelem!...”
Míg lángövezte, óriás alakja
örvénylő szikra-táncban megjelen.

 

Amint lecsengett az óév legutolsó perce, fölhangzott az 1823-as esztendő legelső harangszava. És ekkor, „egy kis alföldi faluban, Kiskőrösön egy parasztházban, amely semmiben sem különbözött az ország ezer meg ezer parasztházától, egy kicsi, feketehajú asszony fölkiált, vajúdik. Szlovákul jajong. Napközben rendesen magyarul beszél, de az ima és a sírás gyermekkora szavait szakítja föl benne. 

Férje a konyhából hallgatja. Az öntudatlan szavak, amelyeket az aggodalom és a tehetetlenség lök a nyelvre, magyarul szűrődtek ki fogai közül.

Végre bentről gyermeksírás hangzott, a csecsemők nemzetközi panasza az éles levegő, a hideg, az élet miatt, amiatt, hogy világra születtek. Fiú született” – olvasható Illyés Gyula Petőfi Sándorról írt könyvében. 

A mű így folytatódik: „Anyja későbbi szavai szerint ökölnyi csöppség volt. Szalvétába kötötték; megmérték egy piaci fölakasztható mérlegen; igen könnyűnek találták. Aztán gyorsan megfürösztötték, mégpedig úgy, hogy a langyos vízbe némi spirituszt öntöttek, az egyik komaasszony szerint ez megerősíti a gyönge csecsemőt abban, hogy megmaradjon.”

És a csöppség megmaradt. De még mennyire, hogy megmaradt. Ő lett az a Petőfi Sándor, akit száz év múlva Áprily Lajos „Lázak királyának”, „Tűz-fejedelemnek” mond a centenáriuma alkalmából. És hiába „találták igen könnyűnek” a születésekor, most, a bicentenáriuma idején is „láng­övezte, óriás alak”, a magyarság nemzeti magatartásának mintapéldája...

                Penckófer János