Megszentelték Beregszász ivóvizét

2023. január 20., 10:27 , 1143. szám

Hagyományos egyházi görögkatolikus és pravoszláv szertartás szerint megáldották és megszentelték Beregszász ivóvizét az ortodox egyház által hagyományosan január 19-én ünnepelt vízkereszt napján. Az eseményre a város területén található Kishegyen került sor. Jelenleg a Kárpátvíz Kft. több mint 5 500 háztartást lát el a városban vezetékes vízzel.

Galajda József, a Kárpátvíz Kft. igazgatója elmondta: január 19-én a víz megváltoztatja molekuláris összetételét, ilyenkor ünneplik az ortodox egyházban a vízkeresztséget. Minden éven ezen a napon eljönnek az egyházi elöljárók – a tradícióknak megfelelően –, és megáldják a város víztározóiban található vizet. „Ezzel próbálunk azoknak az embereknek is segíteni, akik betegség miatt nem tudnak elmenni a templomba megszentelni a vizet, nekik már a csapból is folyik. Bízunk benne, hogy a két naptár közötti eltérés is hamarosan megoldódik, és reméljük, hogy együtt ünnepelhetjük majd a vízkeresztet mindannyian: ortodoxok, katolikusok és akár még a reformátusok is” – fejtette ki az igazgató.

Szabó Viktor beregszászi görögkatolikus áldozópap kiemelte: „Hálásak vagyunk azért, hogy Vaszil atyával minden évben megáldhatjuk a város ivóvizét. A víz az élet szimbóluma is egyben, mi azonban nemcsak a vizet szeretnénk megáldani, hanem az emberek életét is. Szeretnénk, hogy az áldáson keresztül Isten minden ember szívében békét teremtsen. Az az ember, akinek nincs ott a béke a szívében, nem tud békét vinni a világba, ezért mi az imádság és az áldás révén azt kérjük Istentől, hogy béke uralkodjék az emberek szívében, így közöttünk is.”

A közös vízszentelést Beregszászban mindig az ortodox hagyományokhoz igazítják, és ilyenkor történik a víztározókban található víz megszentelése. Az elmúlt hónapokban több nagy teljesítményű generátort sikerült beszereznie a Kárpátvíz Kft.-nek Magyarország Kormánya, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium jóvoltából, így a város vízellátása az áramkimaradások idején is biztosított. Amint azt Galajda József elmondta: „Az utolsó csepp gázolajig fogjuk tudni ellátni a várost ivóvízzel, hiszen a magyar kormány által kapott generátoroknak köszönhetően a vizet keringető erőmű az áramkimaradások ellenére sem áll le.” Azonban a szennyvízelvezetés terén továbbra is problémák adódnak áramhiány idején, ez még megoldásra vár.            

ev