A Pentagon nem látja jelét annak, hogy Oroszország újabb támadásra készülne Ukrajnában
A Pentagon jelenleg semmi jelét nem látja annak, hogy az Oroszországi Föderáció újabb támadásra készülne Ukrajnában – jelentette az RBK–Ukrajina Dave Butlernek, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottsága szóvivőjének a Szabadság Rádió számára adott interjújára hivatkozva.
Butler jelezte, az amerikai katonai szakértők nem látják az orosz hadsereg képességeit a fronton, erőik szétszóródtak Harkivtól Herszonig.
„És nem látjuk új támadócsoportok felbukkanását. Ezzel együtt korábban is indítottak offenzívát. Szóval nehéz kitalálnom, milyen lesz most a harctér. Én azonban személy szerint most nem látom nagy orosz offenzíva közeledését. De továbbra is figyelni fogunk” – hangsúlyozta a szóvivő.
Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint miként hathat a fronton kialakult helyzetre a Wagner PMK fegyvereseinek jelenléte, kifejtette: szerinte nem úgy tűnik, mintha a csoport jelenleg rendelkezne a szükséges képességekkel, hogy bevessék a fronton.
„De mi láttuk, hogy a Wagner-csoport hogyan használja fel a foglyokat és a sorkatonákat, előre küldve őket. Ezt mi ágyútölteléknek neveznénk, amelyet levágásra szánnak. Egyszerűen megöltek több száz embert. [...] Aztán jönnek a Wagner reguláris csapatai és sebezhető helyeket keresnek az ukrán vonalakon. […] A Wagner erői nem elegendőek ahhoz, hogy haladjanak a harctéren” – mondta el Butler.
(rbc.ua/radiosvoboda.org/Kárpátalja)


