Bronz- és márványszobrok, vázák, oszlopok a tengerfenékről
Egy műkincsekkel teli elsüllyedt hajó nyomában
A Földközi-tengeren már az ókorban is élénk teherforgalom folyt, s a hajók gyomrában nemcsak átlagos rakományok, hanem műkincsek is úti céljuk felé haladtak. Nem egy gálya azonban elsüllyedt, s csak a modern korban hozták felszínre roncsaik közül az antik művészet megannyi remekét. Ezen hajók sorából is kiemelkedik a tunéziai partoknál, a Gabèsi-öböltől északra, Mahdiánál feltárt gálya, mely színültig meg volt rakva az ókori görög szobrászok és kőfaragók alkotásaival. De miként került az észak-afrikai vizekre egy hellászi műkincsekkel teli hajó?
1908-ban szivacsvadászok bukkantak rá a hajóroncsra, Alfred Merlin francia történész, régész, a víz alatti régészet atyja és úttörője pedig expedíciót szervezett a kincses gálya átkutatására, a művészeti alkotások felszínre hozására. Több évadon át végezték itt a feltárásokat, nehézbúvár-öltözékekben merülve le a tengerfenékre, míg csak az I. világháború meg nem szakította a munkálatokat, mivel a Földközi-tenger is hadszíntér lett. A kutatás pedig csak a II. világháború után indult be újra, amikor az akkor kifejlesztett, újdonságnak számító könnyűbúvár-felszerelést magukra öltött archeológusok fejezték be a századelőn megkezdett feltárásokat. Munkájukat egy nagy teljesítményű talajszivattyú is segítette, melynek segítségével letisztították a 40 méter hosszú, 15 méter széles gálya gerincét. A horgonyokat is megtalálták, melyek délről észak felé húztak nyomvonalakat, jelezve, hogy a hajót elsüllyesztő vihar délről, az afrikai part felől zúdult rá a gályára, a tenger fenekére küldve azt, több matrózzal együtt, akiknek a csontvázait a fedélzet roncsai és a nemcsak a rakteret, hanem a fedélzetet is megtöltő rakomány közt találták meg.
A rakomány pedig nem mindennapi volt. Az ókorból elég kevés görög bronzszobor maradt fenn, legtöbbjüket csak márványból faragott római másolataik alapján ismerjük, így értékük szinte felbecsülhetetlen. Nos, a gálya maradványai között megannyi hellén bronzszoborra leltek. Egyikük például Erószt, a szerelem görög istenét ábrázolja egy íjászverseny győzteseként, míg egy másik műalkotás kezében fáklyát tartó ifjút jelenít meg. Egy futó szatír (görög mitológiai lény) kis méretű szobrocskája pillanatfelvétel-szerűen örökíti meg a szaladó mitológiai lényt, de öregembereket és öregasszonyokat ábrázoló bronzszobrocskák is előkerültek, melyek görög, illetve római villák, paloták lakomatermeit díszítették egykoron. Egy bronzvérten a Kr. e. II. században élt híres görög fémszobrász, Boéthosz által megformált pompás féldombormű, harmonikus szépségű Dionüszosz-fej látható. De szépséges márványszobrok is előkerültek, köztük egy gyönyörű Aphrodité-fej, továbbá két remekbe készült dombormű, valamint márványvázák, melyek közül többet is plasztikusan megformált féldomborművek ékesítenek. Mindemellett hatvan egyforma, négy méter magas márványoszlopra és oszlopfőre is rábukkantak, melyek – felirataik szerint – Athén kikötővárosának, Pireusznak az egyik templomához tartoztak.
De miként kerültek az amúgy különböző korokban készült műalkotások az elsüllyedt gályára? A roncsban a korabeli hajósélet több emlékét is felfedezték, a használati eszközök sorában pedig egy rózsájában elszenesedett kanócot tartalmazó mécsest is, de olyat, amilyet kizárólag Görögországban használtak, és csak a Kr. e. II. század végén, illetve a Kr. e. I. század elején. Mindeközben a pireuszi kikötőben – csőlefektetési munkálatok közben – rábukkantak egy kis ókori kő raktárépületre, melyben ugyancsak különböző korokból származó fenséges görög bronz- és márványszobrokat tártak fel az azokat takaró hamuréteg, valamint a tetőzet elszenesedett maradványai alatt. Az épület tehát leégett, s több mint kétezer évre magába zárta a műkincseket. Lehet-e kapcsolat a pireuszi és a mahdiai leletek között? Minden bizonnyal igen. Tudjuk, hogy Sulla római diktátor Kr. e. 86-ban elfoglalta és kifosztotta Athént. Módszeresen összeharácsolta a szobrok, díszes márványvázák, domborművek, dísztárgyak sokaságát, sőt még kisebb templomokat is szétszedtek, majd mindezt hajókra rakták, és útnak indították Róma felé. A Mahdiánál elsüllyedt gálya – ahogy arra az adott időben használt görög mécses utal – minden bizonnyal a rablott műkincseket szállító hajók egyike volt, a pireuszi kikötőben feltárt raktárépületet is az ekkor zsákmányolt szobrokkal és művészi kivitelezésű vázákkal rakhatták tele, csak a tűzvész miatt nem hajózták be az ott tárolt értékeket. De miként került a Mahdiánál feltárt gálya az észak-afrikai partok közelébe? Valószínűleg egy vihar sodorta délnek.
Itt jegyezhetjük meg, hogy az ókorból fennmaradt görög bronzszobrok többségét víz alatti régészeti feltárások hozták napvilágra, s ma a különböző múzeumok nagy becsben tartott kiállítási tárgyai. Sorukból is kiemelkedik az Athéni Nemzeti Múzeum két ékessége. Az egyik műalkotás erőteljesen előrelépő, jobb karját villámhajításra lendítő vagy abban egykor szigonyt tartó férfialak, mely vagy Zeuszt, vagy Poszeidónt ábrázolja. A másik szobor pedig karját magasba emelő ifjút formáz, színes kőből berakott szemekkel, melyek élénkséget kölcsönöznek az arcnak. A hihetetlenül plasztikusan megformázott műalkotást a kiváló görög szobrász, Praxitelész vagy valamelyik tanítványa készíthette, a művészettörténészek viszont máig sem tisztázták, hogy Hermészt, a kereskedők, utazók és tolvajok istenét vagy a Medusza nevű szörnyet legyőző mitikus hőst, Perszeuszt vagy a trójai Parisz királyfit ábrázolja. S ki tudja, hány pompás ókori műkincs várja még, hogy feltárják a Földközi-tenger mélyéről.
Lajos Mihály
