Abszurd párhuzamok – magyarellenes éllel

2023. február 9., 14:28 , 1145. szám

Jurij Dzjamulics ukrán politikai elemző a minap Telegram-csatornáján tett közzé egy írását – amit a munkachevo.net munkácsi hírportál is megjelentett –, melyben a cikkíró leplezetlenül – és azonnal tegyük hozzá: alaptalanul – Ukrajna szuverenitására nézve veszélyesnek minősítette a kárpátaljai magyarság Magyarország általi támogatását, és veszélyforrásként bélyegezte meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget (KMKSZ).

A nem létező „magyar veszéllyel” riogató politikai elemző azzal indítja fejtegetését, hogy a totalitárius rezsimek ugyanazon sémák szerint működnek, azaz mindig abból indulnak ki, hogy elfoglalják más országok területét nemzeti kisebbségeik védelme érdekében. Hitler a német kérdéssel, valamint az ausztriai és a csehországi németek egy államba való egyesítésével kezdte, Putyin pedig azzal a kijelentéssel kezdte, hogy Oroszország ott ér véget, ahol az orosz nyelv véget ér. Orbán Viktor pedig Dzjamulics szerint évek óta Nagy-Magyarországról fantáziál, miközben folyamatosan védi a magyar kisebbségeket. Majd a politikai elemző kifejti, hogy a totalitárius rezsimeket politikájuk megvalósításában mindig olyan – mint írja – „zsebpolitikai erők” segítik, melyek előkészítik a terepet a jövőbeni agresszió legalizálásához. Mint írja, Hitlernek voltak nemzetiszocialistái Ausztriában, Hollandiában, Csehszlovákiában (meg még máshol is – tegyük hozzá), Putyinnak oroszbarát pártjai Ukrajnában, Orbán Viktor számára pedig ilyen párt a KMKSZ.

 Most túl azon, hogy a pontosság kedvéért a KMKSZ kulturális-érdekvédelmi szervezet, az ukrajnai magyarság egyik pártjának a neve „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt, elképesztőnek minősíthetjük a felsorolt párhuzamokat. Hitler az 1933-as németországi parlamenti választások után politikai háttér­alkuk során nyert kancellári kinevezést, majd tisztségét arra használta fel, hogy bevezesse a totalitárius náci diktatúrát, a különböző országokban működő nemzetiszocialista pártok pedig jellegükből fakadóan antidemokratikus erők voltak. Ezzel szemben Orbán Viktor 1998-ban, 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban, majd 2022-ben demokratikus választások eredményeként, a választásokat megnyert párt vagy pártszövetség miniszterelnök-jelöltjeként a köztársasági elnöktől kapott megbízást kormányalakításra, és míg a náci Németország totalitárius pártállam volt, addig Magyarország parlamentáris demokrácia, többpártrendszerrel. A KMKSZ pedig – akárcsak az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ), valamint a többi, Magyarországgal határos országban működő magyar érdekvédelmi szervezet, illetve politikai párt – demokratikus értékeket valló szervezet. Teljesen abszurd dolog párhuzamot vonni a náci Németország és a demokratikus Magyarország, valamint az egykori szélsőjobboldali pártok és a részben magyarlakta országokban demokratikus keretek közt működő kisebbségi magyar szervezetek között. Ráadásul Magyarország európai uniós tagországként minden, Oroszország elleni európai uniós szankciót megszavazott, hatalmas méretű humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának, s nem éppen úgy viselkedik, mintha agressziót tervezne Ukrajna ellen.

Mindezek ellenére Jurij Dzjamulics még a kárpátaljai magyarság, illetve vidékünk támogatásában is agresszió előkészítését látja, noha Magyarország azért támogatja nemzetrészünket, mert az támogatásra szorul. Mert az elmúlt években fel kellett újítani megannyi, felújításra szoruló magyar óvodát, magyar, illetve magyar tagozattal is rendelkező iskolát, magyarlakta vagy részben magyarlakta településen működő orvosi rendelőt, többnyire a Keleti Partnerség program keretében, ha már egyszer az ukrán állam nem vagy önerőből nem újította fel azokat. Igen, Magyarország együttműködött a kárpátaljai hatóságokkal, hogy javítsa a magyarlakta vagy részben magyarlakta települések lakóinak az életminőségét. De miért nem segítette elő a kijevi vezetés Kárpátalja fejlődését egészen a közelmúltban megindult útfelújításokig úgy, ahogy megyénk megérdemelte volna, amit egyébként maga Volodimir Zelenszkij elnök is elismert? Igen, magyar támogatással beindult az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Program, mely magyar és nem magyar kárpátaljai lakosokat egyaránt segít abban, hogy beindítsák vagy fejlesszék különböző profilú vállalkozásaikat. De az ukrán állam miért nem nyújtott hasonló segítséget a számukra?

Jurij Dzjamulics a KMKSZ vezetőinek Magyarországról irányított propagandájának minősíti, hogy „az ukrajnai magyarság fasiszta módszerekkel történő elnyomásáról” beszélnek. Nos, a KMKSZ vezetőinek a szájába adott kijelentés nem hangzott el. Más kérdés, hogy szót emelnek a nemzetiségellenes oktatási, nyelv-, illetve nemzetiségi törvény ellen, akárcsak az UMDSZ vezetői, mert azok jogszűkítő törvények. Az új nemzetiségi törvény aláírása után pedig nemcsak a magyar, hanem a román és a bolgár parlament is kifogásolta az ukrajnai nemzetiségek jogainak a megsértését. Igen, Magyarország szót emel a kárpátaljai magyarok jogainak a védelmében. És mint látjuk, Románia és Bulgária is fellépett most az ukrajnai románok, illetve bolgárok védelmében. Pedig Magyarországhoz hasonlóan Románia és Bulgária is parlamentáris demokrácia. Nemcsak totalitárius rezsimek, hanem demokratikus országok is fellépnek a határaikon kívül élő nemzetrészeik érdekében. „Orbán hisztériája a magyar nemzetiséggel kapcsolatban” – ahogy Dzjamulics fogalmaz – nem hisztéria, hanem egy demokratikus ország miniszterelnökének teljesen érthető fellépése a kárpátaljai magyarság nemzetiségi jogainak a védelmében.

A politikai elemző Ukrajna szuverenitását félti „Magyarország növekvő kárpátaljai befolyásától”, és ezzel kapcsolatban a KMKSZ-t is támadja. Pedig Magyarország azzal, hogy az utóbbi időkben növelte a kárpátaljai magyarság támogatását, illetve a Keleti Partnerség program keretében együttműködött a kárpátaljai megyei vezetéssel, a nehéz gazdasági körülmények között élő kárpátaljai magyarságnak és ezzel együtt a kijevi vezetés által elhanyagolt Kárpátaljának nyújtott segítséget – azért, hogy a kárpátaljai magyarság szülőföldjén tudjon megmaradni. Ez pedig nem fenyegeti Ukrajna szuverenitását.

Lajos Mihály